6.-7. Fejezet

 

6. fejezet

 

Remy Curran

 

Fordította: BaBett

 

Majdnem nem értem oda időben. Majdnem délután egy óra volt, mire beestem a stúdióba, remélve, hogy még nem fejezték be a meghallgatásokat.

Egyenesen a folyosó felé tartottam, ahol aznap órákig álltam sorban. A megkönnyebbülésem a szárba szökkent, amikor megláttam hat srácot, akik még mindig a stúdió előtt lődörögtek, a meghallgatási terem előtt.

Mind a féltucatnyian összeszűkült szemmel pillantottak rám. Közel sem olyan volt, mint tegnap a dobos haverjaimtól, mert...ma egy srácot láttak.

Versenyt láttak.

Soviniszta seggfejeket.

– Ez a Non-Castrato sor? – kérdeztem.

Az egyik srác bólintott, de ennyi volt. A többiek továbbra sem törődtek velem.

Csak két másik ember jelent meg, hogy utánam álljon be a sorba, és ez voltaz utolsó napjuk, szóval a francba, én voltam az utolsó előtti harmadik, aki kipróbálta magát. Valamilyen okból kifolyólag,ez rossz ómen volt.

De azért kitartottam. Túl messzire mentem ahhoz, hogy most feladjam. Ezúttal, a fenébe is,velük akartam játszani, mielőtt azt mondták volna, hogy „húzzak el”.

Egy óra várakozással később én következtem. Beléptem, egyáltalán nem voltam ideges.

Talán azért, mert a maszkom mögé bújtam. Talán azért, mert már elutasítottak, és a dolgok innen csak felfelé mehettek. Vagy talán csak magabiztosnak éreztem magam.

Fogalmam sem volt, hogy mi okozta ezt, egyszerűen csak úgy tűnt... ezúttal minden rendbenvan. Sőt, még jobban, mint legutóbb.

A szoba pontosan ugyanolyan volt, és a srácok még mindig ugyanazokban az alaphelyzetekben, mint előző nap. De ma Galloway figyelmen kívül hagyott,és úgy tűnt, duzzog, miközben a gitárja hangolószegeivel babrált.

Hart vette át az irányítást, és biccentett egyet.

– Hé, haver. Hogy hívnak?

Gól!

Ezen a meghallgatáson máris tovább jutottam, mint az elsőn. Ésa férfi álca nyilvánvalóan működött; férfinak szólított!

Elbűvölten megköszörültem a torkomat, és a lehető legmélyebb hangon szólaltam meg,bár ez már így is mély volt egy női hanghoz képest.

– Hívj Sticksnek.

– Sticks?– Galloway felhorkant, és végre felpillantott. – Hűha, ez aztán eredeti.

Még mindig bosszús voltam amiatt, ahogy tegnap bánt velem, és kísértést éreztem, hogy feldugjam a dobverőmet a seggébe. De nem akartam ilyen maradandó, heges sérülést okozni a kicsikéimnek, még akkor sem, ha ők voltak a nem rózsaszín tartalékom, így sikerült visszafognom magam annyira, hogy egy unott pillantást küldjek neki.

– Körülbelül olyan eredeti, mint egy seggfej basszusgitáros.

Holdengyomorhangon felnevetett. Mikor Galloway felé bámult, Holdencsak vigyorgott. – Égés– tájékoztatta a bandatársát.

– Cseszd meg– motyogta Galloway nekem... vagy talán Holdennek, nem voltam benne biztos, hogy melyik. Valószínűleg mindkettőnknek.

Hart egy félmosolyt rebegett. – Hát, máris elviselheted Gally szarságát éstálalhatod vissza. Ez már csak így megy. Lássuk, mit tudsz kezdeni azokkal a pálcikákkal.– A dobfelszerelés felé biccentett. – Megbirkózol egy ötrészessel, feltételezem.

Melyik idióta nem tudna kezelni egy ötrészest? Felhúztam az egyik hamisszemöldökömet, még mindig csodálkoztam, hogy Jodi képes volt úgy beállítani a maszkomat, hogy képes legyek kezelniaz arckifejezésemet is. – Csak hatéves korom óta.

Hart elborzadva rázta meg a fejét. – Meglepődnél, ha tudnád mekkora a tehetséghiány, amit az elmúlt napokban láttunk itt átjönni.

Megértően bólintottam. – Nos, bármilyen dobfelszereléssel elboldogulok, amit elém tesznek.

Elmosolyodott, és a fenébe is... az a mosoly. Valószínűleg nem kellene ránéznem, amikormosolyog. Túl veszélyes.

– Jó – mondta, és elkápráztatott a jóváhagyásával. – Szeretnék kipróbálni egy késleltetettalapütemet a refrén alatt egy gyors ütéssel, aztán egy dupla ütemet a befejezéshez.

A dobverőmet előhúzva a hátsó zsebemből, tisztelegtem neki. – Megcsinálok bármit, amit mond, Uram.

Újabb félmosollyal megrázta a fejét. – ForrestGump. Vicces. Ebben az esetben a „RunDaddyRun”-t fogjuk játszani. Azt ismered?

Ismerem-e?

– Pff.– Minden erőmre szükségem volt, hogy ne forgassam a szemem. – Ismerem az összes dalt, amit valaha is készítettetek.

Hart elmosolyodott. – Nos, akkor rendben.– A szék felé intett.

– Számolj benekünk.

Miután leültem, vettem egy mély lélegzetet, és a kezemet a helyére emeltem,és a cintányérral kezdtem, megadva a tempót.

Amikor hozzáadtam a kis- és nagydobot, a gitárok csatlakoztak hozzám, teljesenszinkronban az általam meghatározott ritmussal. Mosoly terült szét az arcomon, a megkönnyebbülés szétáradt, amíg minden egyes lélegzetvételemmel magamba nem szívtam az izgalmat.

Még ha a végén teljesen el is bomlasztom ezt a meghallgatást, akkor is itt voltam, itt és most,éltem az álmomat. A Non-Castratóvaljammeltem. Egy percre elfelejtettem, hogy milyen barmok voltak, és hogy utálnom kellett volna őket.

Eufórikus volt.

Kényszerítettem a tüdőmet, hogy működjön, kifújtam és még több levegőt szívtam be. Mire Hart a mikrofonhoz hajolt, és énekelni kezdett, már volt egy kis adrenalin bennem, de a hangja még egy újabb lökést adott. Volt valami abban, ahogy énekelt. Nedves lett tőlebugyim minden alkalommal.

Igen, mindenféleképpen helytelennek tűnt, hogy a férfialsómat átáztassam lányoslelkesedéssel, de hát ez volt az.

A zene inspirált, átjárta a vérkeringésemet. Valójábanéltem, beleéltem magam.

Eggyé váltam a dobfelszereléssel, a pergő cintányérról átváltottam a láb cinre, amikor Hart átváltott az egyik részből a másikba, így adva a dalnak egy kisextra ütést a hozzáadott vékony hangzással. A dobos korábban soha nem csinált ilyet, de én mindig is úgy gondoltam, hogy így jobban fog szólni. Így hát kipróbáltam.

Úgy értem, a fenébe is, mit tehettek volna? Megint azt mondták, hogy menjek el? Már megtettem, és ott voltam.

Kivéve, hogy a szobában lévő felső gyűrű kezdett kissé zavaró lenni. A címre, hogy csökkentsem, kihúztam egy zsebkendőt a zsebemből, és a térdemre terítettem a zsebkendőta dobfejhez közel, hogy tompítsa a visszhangot. Mosolyogtam, mert ez azonnal segített. A fejemet csóválva gyorsabb tempóra kapcsoltam, Hart utasítása szerint. A hangja felemelkedett, és crescendóhoz érkezett.

Bár még sosem hallottam ilyet ebben a dalban, megütöttem a crash cintányért, amikor tetőzött, és egy erős rúgást adtam hozzá a nagydob pedáljával.

A többi tag abbahagyta a játékot, és vége volt. A gitárok visszhangja, a dob és Hart hangja továbbra is visszhangzott a teremben, megtöltve aztolyan feszültséggel, amitől beleharaptam az ajkamba, és visszatartottam a lélegzetemet.

Mindhárom zenekari tag megfordult, hogy rám nézzen.

– A második versszak közepén behoztad a lábcint– mondta végül Hart.A tekintete nem volt éppen vádló, de az biztos, hogy megnyugtató sem volt.

A francba! Talán nem kellett volna ennyire elragadtatnom magam, és hozzáadni a személyes érintésemet ilyen hamar.

De akkor annyira helyesnek éreztem.

Lassan bólintottam. – Uh, igen. Csak… odaillőnek tűnt.– Tovább növekedettazidegességem, levettem a zsebkendőt a térdemről, hogy megtöröljem a nedves homlokomat, csak hogyeszembe jutott, hogy az izzadság nem látszott a maszkom külső részén.

– És a crash cintányér a végén – szólalt meg Holden. – Az új volt.

– Hát...– Megköszörültem a torkomat. – Tudod... gondoltam... miért ne?

– Miért ne?– ismételte meg Galloway hangtalanul, és megrázta a fejét, miközben Hartra és Holdenre nézett. Aztán kitört belőle: – A francba is, igen! Mi a faszért ne! Az isten szerelmére, ez kurva jó volt!

Holden bólintott, egyetértve Gallowayjel.

Majdnem összepisiltem magam. – Tényleg? Tetszett?– Persze, hogy tetszett nekik. Teljesen odatettem magam. De hallani, ahogy hangosan bevallják... Ember, el sem tudod képzelni, mekkora lökést adott ez nekem.

– Imádtam – mondta Holden. A vigyora bolondos, de büszke volt. – Nem gondoltam, hogy valaha is találunk valakit, aki fele olyan jó, mint Rock.

– De az istenit, ha te nem vagy kétszer olyan jó!– robbant ki Galloway. – Van füled ehhez a szarhoz, Sticks. Kibaszottul zseniális füled van.

Hála az égnek a maszkomért; úgy elpirultam, hogy az igazi arcomnak paradicsomvörösnek kellett lennie. Örültem, hogy nyugodtnak és összeszedettnek tűnhetek, felemeltem aszemöldökömet Asher Hartra, aki még nem szólt hozzá.

Összehúzta a szemét, mintha nem bízna a tehetségemben, és az az egy dal csak szerencse volt számomra, azt mormogta: – Próbáljuk ki a „Sweat”-et. Lássuk, azt hogyan kezeled.

Mivel már két napja a folyosón ültem a meghallgatásokontudtam, hogy ritka volt, amikor egy dobos egynél több dalt játszott velük. Ennek jelentenie kellett valamit.

Valami jót.

Izgatottan, szédülten és kissé émelyegve bólintottam, ésnyirkos tenyeremet a farmerbe bújtatott combomhoz töröltem. – Nem probléma.

A „Sweat” egy kőkemény szám volt számukra, néhány trükkös dobmozgással,de nem volt semmi olyan, amivel ne tudtam volna megbirkózni. Készen álltam, hogy megmutassam nekik az őrült képességeimet, rögtön belevetettem magam.

És jól sikerült.

Bam, olyan jó voltam, hogy magam is megdöbbentem.

Ahogy a cintányérom utolsó ütése átcsattant a levegőben, Holden ésGalloway huhogott és üvöltött, míg Hart lassan megfordult,és figyelmesen nézett rám.

Megvonaglottam a nehéz ellenőrzés alatt. Tudtam, hogy Jodi átkozottul jó munkát végzett a pasivá maszkírozásommal, de mi van, ha Hart egyenesen átlátott a rétegeken? Mi van, ha tudta, hogy mi vagyok valójában?

Aztán azt mondta: „Stone-Hearted”, ami nagyjából a védjegyük volt.

Elvigyorodtam, és elkezdtem visszaszámolni.

Miután befejeztük, azonnal elkezdtem az ütőhangszeres felvezetésta „Ceilings”-hez, ami egy új számuk volt, de a kedvencem. Hart visszapillantott rám,és azon tűnődtem, hogy vajon nem lesz-e mérges, hogy egy új dalt kezdtem el egyedül.De aztán egy apró, lenyűgözött mosoly futott át az ajkán, közvetlenül azelőtt, hogyelszavalta volna az első frappáns sort, mielőtt csatlakozott volna a gitárjával, a végszóra.

A többiek is követték, és egy negyedik dalt játszottunk együtt, csak szépen gördültünk egyikről a másikra.

Asher utolsó sorának eléneklése után belekezdtem volna az ötödikbe, de ő felemelte az egyik kezét, és megállított.

A dobverőmet a térdemhez támasztottam, és visszatartottam a lélegzetemet.

Egy másodpercig tanulmányozott, aztán bólintott. – Tudsz játszani pénteken?

– Pénteken?– visszhangoztam ostobán. Akkor lesz a visszahívás második fordulója?

Hart bólintott. – Igen, akkor lesz a következő fellépésünk. Akkor ráérsz?

Szent szar. – Várj. Azt mondod, hogy... bent vagyok? Benne vagyok a bandában?

Három teljes napon át próbálták a dobosokat. Hogy lehet, hogycsak úgy felveszik az egyikünket? Senki sem volt elég jó ahhoz, hogy felvegyék, miután játszottnégy számot velük. Vagy igen?

Hart felvonta a szemöldökét. – Persze... ha érdekel a Non-Castratóhoz való csatlakozás.

A zöld szemei kiborítóan hipnotizálóak voltak, és a sötét szempillák, amelyek keretbe foglalták,még jobban kiemelte őket. Nem tűnt igazságosnak, hogy egy srácnak ilyen gyönyörű szemei legyenek, hogy ilyen gyönyörű arca és gyönyörű, karcsú teste legyen. De a pokolba is, ha bélyegre tenném, levelet írnék mindenkinek, akit ismerek, csak azért, hogy megnyalhassam.

Nyalható bélyegeket gyártanak még? Tutira kellene. AsherHart nyalható bélyegek.

Pislogtam, kitisztítva zavaros agyamat a kéjtől, és attól, amit az előbb mondott, végre megragadt a fejemben. És akkor eltöltött egyszédítő ragyogás.

Szent szar, négy dal után tényleg fel akartak venni.

Benne voltam a zenekarban.

– Basszus, igen, be akarok lépni! – robbant ki belőlem.

De amint a szavak átjöttek az ajkamon, a valóság belém hasított. Ó, a pokolba is, mit tettem?

Itt kellett volna letépnem az álarcomat, és azt mondani nekik, hogy csesszék meg magukat. Csakhogy a szavak nem jöttek. Az álarc letépése sosem kezdődött el. Mert jobban akartam játszani pénteken, mint ahogyan a következő lélegzetvételemet. Kit érdekelt, hogy a Castañeda's-ban kellett volna dolgoznom?

Carmen tartozott nekem. És kit érdekelt, hogy füllentettem egy kicsit, hogy azt higgyék, hogy férfi vagyok? A nemem nem számított, csak az,hogy milyen jól tudok játszani. Csak egy dolgot tudtam: nem hagyhatom ki az első fellépésemet dobosként az első zenekaromban.

Úgy gondoltam, hogy még egy kicsit tovább kell férfinak lennem. Megtehettem.

Péntek után még mindig letéphetem a maszkot, hogy mindenki olyan hülyének ésszexistának tűnjön, amiért nem adtak esélyt, amikor még lány voltam. Szóval, igen,ezt megtehetném. Várni péntekig, hogy beavassam őket a titkomba.

 

7. fejezet

 

Asher Hart

 

Fordította: BaBett

 

A legrosszabb dolog abban, hogy ilyen laza voltam az, hogy amikor a dolgok professzionálisabb, üzleti aspektusát illetően kellett néznem, szar voltam.

– Biztos, hogy nem fizettem?– kérdeztem, miközben a mobilomat a kezemmela fülem és a vállam közé dugtam, miközben letérdeltem a raktár garázsajtója elé, hogy kinyissam a lakatot.

– Épp a számítógép képernyőjén nézem a számlatörténetét, Mr. Hart. És még nem érkezett átvételi elismervény a fizetésről.

Fintorogva, mert olyan biztos voltam benne, hogy már odaadtam nekik a hitelkártyámatadatait, feltekertem a fémajtót, és beléptem a szűk térbe.

– Rendben. Csak küldjön még egy számlát, vagy bármit, gondolom. Majd én megcsinálom, és ezúttal biztosan elintézem, esküszöm.

Miután a nő biztosított róla, letettük a telefont, én pedig letettem a gitáromategy dobozra, aminek az oldalára karácsonyi dekorációk voltak firkálva. Az egységHeath családjáé volt. De ők csak a helyiség felét használták, így nem volt gond, hogy az összes holmijukat a falhoz toljuk, hogy helyet csináljunk a másik részen a dobszerkónak és a hangrendszernek. Már gyakoroltunk itt minden héten párszor majdnem két éve.

Ma volt az első alkalom, hogy az új taggal kibővült zenekarunkkal gyakorolhattunk.

Ez volt az utolsó alkalom az első fellépésünk előtt, hogy igazán összejöjjünk, szóval egy kicsit ideges voltam, remélve, hogy olyan jó marad, mint amilyen volt a meghallgatáson. Szinte hálás voltam, hogy Shelly a stúdióból felhívott, hogy elterelje a figyelmemet.

Amikor kiszúrtam egy dobozt, ami az enyém volt, ráültem egy régi, karcos, megrongáltéjjeliszekrényre, az ölembe tettem a dobozt, és elkezdtem lapozgatni a benne lévő szétszórt lapokat. Még csak féltucatnyira pillantottam, amikor valakikopogtatott a nyíláson.

Felnéztem, láttam, hogy az új dobos tétován álldogál a bejáratnál, és félig rémülten, félig csodálkozva nézett körbe a helyiség belsejében.

– Hé, hát eljöttél! Gyere be!– intettem neki előre, és visszamentem a dobozban lévő iratokat fürkészni. – A másik kettőnek is itt kell lennieperceken belül.

Óvatosan előrelépett, mintha attól félt volna, hogy egy zongora ráesik, amint belép.

– Szóval tényleg itt gyakorolunk, mi? Muszáj voltátolvasni a címet, amit adtál, vagy tízszer, mert biztos voltam benne, hogy valami hiba történt, amikor behajtottam egy rohadt raktárépület parkolójába.

– Igen, nem túl puccos. De a célnak megfelel.

– Ha te mondod – motyogta az orra alatt.

A szemem sarkából láttam, ahogy a dobfelszereléshez vándorol, és végigfuttatja a kezét az egyik felszerelt tomon. Aztán óvatosan leült a zsámolyra az ötrészes szett előtt, és a kezével fel-alá dörzsölgette a combját, miközben szemügyre vette az elé táruló látványt.

Azon tűnődve, hogy vajon ideges-e, félre pillantottam, és felemeltem az egyik lapota dobozból.

– Ó, mellesleg az összes eredeti dalunk kottája itt van, ha át kell nézned őket, hogy megtanuld bármelyiket is.

Sticks felém fordította a tekintetét, mintha megleptem volna. Aztán megvonta a vállát.

– Jól vagyok. Nagyjából hallás után tanultam meg őket, amikor a lemezeteket hallgattam.

Bólintottam, csodálva, hogy képes erre.

– Rendben van.

Megpróbáltam újra a figyelmemet a feladatra összpontosítani, hogy megtaláljam a nyugtát, amiről biztos voltam benne, hogy ott volt, amikor Heath és Gally együtt érkeztek, Gally ugyanolyan hangos ésféktelen volt, mint mindig, mígHeath csendes és visszafogott.

– Mizu, lúzerek? Készen álltok, hogy felrázzuk ezt a garázst?

Sticks nem válaszolt, én pedig alig nyögtem ki egy zavart „Hé”-t, mert azzal voltam elfoglalva, hogy megleljem a lapot, amit kerestem, és felkiáltottam:

– Aha! Már kifizettem.

– Mit? –kérdezte meg Gally, miközben ő és Heath folyamatosan dugdosták agitárokat az erősítőbe.

– Hmm? – pillantottam fel diadalmas vigyoromból. – Ó. Valaki azenei stúdióból most hívott, hogy nem fizettem ki a három napot, amit kibéreltük a meghallgatásra. Pedig tudtam, hogy fizettem.– Meglengettem a nyugtát, amin egy nagy piros „Fizetve” bélyegző volt, miközben kicsúsztattam a telefonomat a zsebemből.

Gally szája félig tátva maradt, ahogy rám bámult. – Valójában fizetnünk kellettezért?

A szemöldökömet ráncoltam, remélve, hogy nem gondolja komolyan, de biztos voltam benne, hogy komolyan gondolta. – Ööö... Nem gondolod, hogy naponta gyakorolnánk ott, ha ingyen lenne?

– Ó. Huh, igen, azt hiszem. Még sosem gondoltam bele. – Aztánmegvakarta a fejét. – Nem emlékszem, hogy fizettem volna bármilyen stúdióbérletért.

– Azért, mert nem is tetted. Én gondoskodtam a költségekről.

Ahelyett, hogy megköszönte volna, hogy elintéztem a dolgot, újra azt motyogta, hogy „Ó”, majdátcsúsztatta a gitárszíját a vállán.

– Nos, készen állsz játszani, vagynem?

Felemeltem az egyik ujjamat. – Még nem. Vissza kell hívnom ezeket az embereket.– Ahogy tárcsáztam,Gally sóhajtott, és forgatta a szemét, ezért biztosítottam róla: – Csak egy másodperc az egész.

Felhívtam a hölgyet, akivel az imént beszéltem, és amint felolvastam neki a számot a blokkról és a dátumot, egy pillanatra megállt, mielőtt azt mondta: Ó, igen, valóban ki volt fizetve. Huh, nem mondod.

Mire befejeztem a hívást, már mindenki készen állt, és csak rám vártak.

– Elnézést kérek ezért.– Visszadugtam a telefonomat azsebembe, miközben Gally azt kérdezte, hogy végre készen állok-e már.

Sticks és Heath is hallgatott, de az arckifejezésükből ítélve nem tűntek annyira bosszúsnak a késés miatt. Úgy tűnt, hogy az új dobos ugyanolyan csendes lesz, mint a vezető gitárosunk.

Egészen addig, amíg meg nem kérdeztem: – Mit akartok először játszani?– miközben elővettem a gitáromat.

Sticks volt az első, aki válaszolt:– „Ceilings”.

Meglepett pillantást vetettem rá, nem számítottam rá, hogy megszólal, de örültem, hogy megtette.

– Rendben.– Egy ujjamat felé fordítottam, és mondtam neki, hogy számoljon be,mivel ez a dal dobpergéssel kezdődött.

Azonnal belekezdett, én pedig újra és újra el voltam ájulva attól, hogy milyen jó.Majdnem lemaradtam a végszóról, amikor énekelni kellett volna kezdenem. De amint megkaptama jelet, könnyű volt elmerülni a zenében. Jól szóltunk együtt, jobban, mint valaha, amikor Rock volt adobosunk. Sticksnek megvolt a módszere, hogy szinkronban tartson minket az általa meghatározott ütemmel.

Végigjátszottuk a legtöbb eredeti dalunkat, valamint a népszerűbbfeldolgozásokat, amiket általában játszottunk, és mindegyik jobban szólt, mint az előző. Dalcímről dalcímre, egyiket a másik után, annyira beleéltem magam a jammelésbe, hogy észre sem vettem, mennyi idő telt el, amíg Gally szünetet nem kért.

Megnéztem az időt a telefonomon, és majdnem összepisiltem magam. – A francba.– Több mint három órát gyakoroltunk. – Mennem kell dolgozni.

Kihúztam a gitáromat, és a zenekar legújabb tagjára pillantottam, aki nem csak gond nélkül tartotta velünk a lépést, de gyakorlatilag vezetett is minket. Kicsit aggódtam, hogy talán több gyakorlásra van szüksége, de nem... készen állt a színpadi fellépésre.

Még mindig biztosra akartam menni, és megkérdeztem: – Biztos, hogy nem gond, ha élőben kell játszanodholnap?

Izgatottság csillogott a szemében, amitől elvigyorodtam. Emlékeztem arra az első koncertem előtti napra, milyen érzés volt, ahogy a várakozás lüktetett bennem. Komoly boldogság-endorfinok lengték körül.

De sikerült megőriznie a hidegvérét azzal, hogy bólintott, és csak annyit mondott: – Persze, csak...csak mondd meg, hol.

– Hallottál már a Forbidden éjszakai klubról? Ott játszunk szinte minden pénteken, bár próbálok más helyekre is szerződést szerezni.

– Persze, hallottam már róla. Egyszer már voltam is ott, és énekeltem a karaoke estén. Láttam a honlapodon, hogy már jártál ott, de azt hiszemnem tudtam, hogy rendszeresen ott játszotok. Király.

– Ja.– Keményen a szemébe néztem, mert minden karaoke-esten dolgoztam,és nem emlékeztem az arcára.

Épp mondani akartam valamit, de Gally felhorkant. – Te karaokét énekeltél?Ez mennyire béna? Várj... az 'AllAboutThatBass' volt?

Sticks meglepetten hátrahúzódott, és Gallyra meredt. – Tessék?

Dühös voltam, mert csak azért kérdezte ezt Stickstől, hogy rám pirítson, épp kiszúrtam egy régi kosárlabdát az egyik becsomagolt doboz tetején, és felkaptam, hogy hozzávághassam. – Fogd be, te köcsög!

Röhögött, és elhajolt az útból, így a labda csak lepattant aválláról. Még hangosabban huhogott, ahogy kitért a támadásom nagy része elől, és meghajolt, hogy a térdére csapjon.

Sticks kíváncsi pillantást vetett kettőnkre, miközben a néma Heathcsak a fejét rázta.

– Oké, valami belső vicc van a dologban, igaz?– kérdezte meg Sticks.

Sóhajtottam. – Semmi különös. Csak ne törődj vele.

– Megtehetem. Könnyen.

Olyan vidáman mondta, hogy Gally abbahagyta a nevetést, hogy egy szúrósmogorva pillantást vetett rá.

– Hé, tudd, hol a helyed, újonc!

– Ó? És az hol van? Itt ülni, és vihogni rajtad?

Vigyorogtam, és betettem a gitáromat a tokjába, miközben ők ketten civakodtak egymássaloda-vissza. A pólómat a fejemre tépve elcseréltem a fekete ForbiddenNightclub pólóra, amit a táskámba rejtettem, és amit munkába kellett viselnem. Összetekertem a régi felsőt, és az egyik oldalzsebembe gyömöszöltem, mielőtt a táska pántját a nyakamra csúsztattam, hogy a gitárt a hátamhoz szoríthassam.

Eközben Gally megpróbálta bebizonyítani Sticksnek, hogy ő a jobb ember. Megesküdött, hogy több nővel csinált már valamit, mint Sticks valaha is.

– Gyerünk már – cukkolta. – Csak mondj egy durva becslést. Hányribit keféltél meg?

Sóhajtottam, készen arra, hogy lelépjek, és otthagyjam ezt a gyorsan hanyatló beszélgetést, amikor Heath végül úgy döntött, hogy megszólal, és azt mondta Gallynak: – Elpazarolod az idejét ezzel a kérdéssorral.

– Ó?– Gally kíváncsi pillantást vetett rá. – Miért?

– Mert nyilvánvalóan a másik csapatban játszik. A fickó épp most csekkolta leHart mellkasát, amikor lehúzta a pólóját.

– Mi van?– sikoltott fel Gally, miközben fizikailag egy méterrel arrébb ugrottStickstől.

Megpördültem, hogy a dobosra bámuljak, megdöbbenve, hogy belelöktem egy ilyen beszélgetésbe.

Sticks lejjebb húzódott a zsámolyán, a szemei félelemmel teltek, mintha egy sarokba szorított állat lenne, mielőtt felkiáltott volna: – A francokat.

Felemeltem a szemöldökömet. Túlságosan bűntudatosan viselkedett ahhoz, hogy igazat mondjon.

– Tényleg meleg vagy?– Nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzem meg: – Mert az tényleg nagyszerű lenne.

– Mi van?– ismételte meg Gally, és úgy pördült felém, mintha elment volna az eszem.

– Miért? – Rá és Heathre pillantottam, zavartan a döbbenetük miatt. – Ez...több változatosságot adna nekünk, mivel azzal vádoltak meg minket, hogy ilyen közhelyesek vagyunk mostanában.

És igen, a lány vádja még mindig zavart.

– Sokszínűség? – kiáltott fel Gally – A francba, ha sokszínűséget akartunk volna, csak fel kellett volna vennünk azt a punk rocker csajt, aki velünk akart játszani.

Fintorogva néztem rá, amiért felhozta a lányt.

– Milyen csaj?– Sticks kérdezte, hirtelen túl kíváncsi volt a helyzethez képest.

Nem törődve vele, Gallyra sandítottam. – Te voltál az, aki még hajlandó sem volt meghallgatni a játékát.

– Mintha te akartál volna egy lányt a zenekarban.– Gally visszabámult.

Elutasítóan vállat vontam. – Sosem lehet tudni. Lehet, hogy jó volt. De igen, valamelyikünk – mármint te – valószínűleg elkapta volna, és őegy héten belül lelépett volna. És akkor megint kezdhetnénk elölrőlegy másik dobost keresni.

Sticks kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de felemeltem a kezem, hogy megállítsam.

– Amúgy sem számít. Most már megvan Sticks.– Kedvesen mosolyogtam az új srácra, és hozzátettem: – Probléma megoldva.

Sticks azonban nem tűnt annyira elégedettnek. Felemelte a szemöldökét.

– Szóval még azt sem engedted, hogy valaki kipróbálja magát, csak azért, mert lány?– Sóhajtottam egyet, és jelentőségteljesen Gallyra mutattam, hogy ráfogjam a felelősséget.– Ő tette. Nem én.

Gally fintorogva nézett Sticksre. – Ó, fogd már be, te buzi. Téged senki sem kérdezett.

Éppen rá akartam csattanni, amiért ilyen sértő volt, de Sticks jobban ráncolta a homlokát. – Soha nem mondtam, hogy meleg vagyok.

Gally felemelte a kezét. – Nos, akkor jobban szereted a faszt a puncival szemben, vagy nem?

Sticks összerezzent. Aztán lehúzta az állát, és a mellkasába motyogott,– Igen, azt hiszem, igen.

Utáltam, ahogy Gally a csoportunk legújabb tagját kínozta, szégyelltem magam, keményen mellkason vágtam a basszusgitárost a hátsó felemmelés azt mondtam a dobosnak: – Ne törődj vele, mi többiek is ezt tesszük. Soha nem találta mega varázslót, hogy agyat adjon neki.

Miközben Sticks egy apró, hálás mosolyt küldött nekem, Gally zavartan ráncolta a homlokát,és azt motyogta: – He?

– Mindegy.– Nem volt időm elmagyarázni neki az Óz, a nagy varázslót. – Mennem kell. Holnap találkozunk a Forbiddenben.– Amikor jelentőségteljesen Sticks felé néztem, hogy megbizonyosodjak róla, Gally nem ijesztette-e még el, és amikor bólintott megkönnyebbülés bugyborékolt a mellkasomban.

A banda visszatért.

Hála Istennek.