33. fejezet
Remy Curran
Fordította: Niky
Felgyulladtam,
amint a nyelve hozzám ért. Gyorsan, gyengéden megpöccintett, felizgatott,
kevesebb idő alatt, mint amennyi időmbe telt, hogy néhány kábultat spanyol
kifejezést kiáltsak. Későn, de mégis kiböktem őket, és valószínűleg kitéptem
néhánygyönyörű, sötét hajszálát a gyökerénél fogva, ahogy a nedves forróság
felemésztettengem. Végül abbahagyta a játékot, és bátran simogatott az ajkaim
között, hogy megtalálja remegő csiklómat.
– Hijo
de puta[1]– ziháltam.
– Chinga! Mierda! Oh, Dios mío![2]
Két
ujját belém csúsztatta, és én a nevét kiáltottam, ahogy a méhemszinte
fájdalmasan összehúzódott. A görcsök olyan erősek voltak, hogy elállt a
lélegzetem. Csak görnyedni tudtam alatta, sokkolva, áramütésként, kábultan,
ahogy hullám hullám utánárasztott el, minden idegvégződésemet megperzselve,
amíg vissza nem rogytam a matracra, zihálva, kimerülten.
Hirtelen
tudtam, hogy a franciák miért hívják ezt a kis halálnak, mert biztosan a
létezés egy teljesen más birodalmába léptem át.
Komolyan.
A valaha volt legjobb orgazmus.
Asher
alagsori lakásának csempézett mennyezetét bámultam, nem voltam biztos
bennehogyan is kellene innen továbbmennem. Az élet, ahogyan ismertem, épp most
változott megteljesen.
– A
fenébe, most olyan jól nézel ki – mormogta önelégült hangon, amikor
felült.
Rásiklott
a tekintetem, nem voltam benne biztos, hogy hogyan nevezhetett szépnek, amikor
még mindig félig halott voltam, még nem támadtam fel teljesen a kis halálomból.
De a vigyora csak nőtt, ahogy a tekintetünk találkozott. Ó, igen, pontosan
tudta, mit tett az imént velem. Aztán pimaszul megtörölte a kézfejével a vörös,
duzzadt ajkát. Gyönyörű, varázslatos száját, amelyben valaha volt
legtökéletesebb nyelv lakozott.
Nyüszítettem,
és a puncim remegett, ahogy visszavárta őt magamba.
De Dios
mío. Ki gondolta volna, hogy Asher Hartról kiderül, hogy egy rohadt szexisten?
Még
mindig a mámorban, vigyorogva néztem, ahogy fölém hajolt, és megnyalta a
merevedett mellbimbómat, miközben elhajolt mellettem, hogy elérje az éjjeliszekrényét,
hogy kihúzza a legfelső fiókot. A testem felizzott, amikor rájöttem, hogy
óvszert keres.
Ó, de
jó! Ragyogtam a buzgalomtól. Még több szex.
Aztán
felült, kezében egy ismerős dobozzal, rajta a saját kézírásommal a „Használj
engem, kérlek” felirattal, mellette egy mosolygós arccal.
Ragyogtam,
örömmel láttam, hogy még nem használt, és küszködve tépte fel a dobozt.
Eltartott
egy másodpercig, mire meglátta az üzenetemet, és amikor meglátta, az eltökélt
mosolya lehervadt.
– A
francba – suttogta magában, ahogy az a rohadt depresszió elborította az
arckifejezését.
Rájöttem,
hogy eszébe jutott a nekem– a fiú-énemnek– tett ígérete – nyeltem
egyet, és hirtelen nem is voltam olyan ragyogó. Bűnösnek érezte magát miattam.
A
legkevésbé sem akartam neki fájdalmat okozni. Ez az egész az én hibám volt.A
bűntudatnak is az enyémnek kellett volna lennie, egyedül az enyémnek. Nem az
övé. Ő nem tett semmi rosszat.
A
fenébe is, mit tettem az én gyönyörű, édes Asheremmel?
Felnyúltam,
és megsimogattam az arcát, próbáltam kifejezni, hogy ártatlan,bűntudatmentes,
és jól van. Gyötrődő tekintete rám vándorolt.
– Sajnálom
– mondta halkan. – Megígértem egy nagyon jó barátomnak, hogy nem
teszem meg ezt.
Könnyek
szöktek a szemembe, nem csak azért, mert utáltam ezt tenni vele, de mert nagyon
jó barátjának nevezett. Felegyenesedtem, és megpihentettem arcomat az övén,
próbáltam tudatni vele, hogy minden rendben van, megértettem. Bár a lányos
részem lüktetett, és készen állt arra, hogy folytassam, nem akartam
indokolatlan bűntudattal kínozni.
Az ő Asher-illata
töltötte be az orrlyukaimat, belélegeztem őt, felismerve, hogy valószínűleg ez
volt az utolsó alkalom, hogy ilyen közel lehettem hozzá. Megsimítottam az arcát
az arcommal, élvezve a szakáll égető puha reszelését, amit magamnak okoztam. Hozzáérintettem
az ajkamat a halántékához, mire ő egy elkínzott hangot adott ki, miközben
lehunyta a szemét.
A
homlokomat az övéhez szorítottam, egyik kezével átkaroltaa tarkómat, hogy megakadályozza,
hogy elmenjek.
– Mi
a fenét csinálok? – morogta, és megrázta a fejét ide-oda. – Ezt nem
kéne, hogy olyan nehéz legyen abbahagyni. Nem tudok egy dolgot sem rólad. Egy
kurva szót sem értesz abból, amit mondok. És miért ülök itt és beszélek magamban,
miközben te meztelenül fekszel az ágyamban, amikor én csak el akarom temetni
magam olyan mélyen beléd, hogy a saját nevemre sem emlékezzek?
Szemét
kinyitva elhúzódott, és úgy kutatta a tekintetemet, mintha a fejembe próbálna
bejutni. – És mégis – motyogta. – Akárhányszor belenézek a
szemedbe, úgy érzem, hogy lehetne több, sokkal több. Mintha minden lehetne.
Megcsókoltam.
Komolyan, nem volt mit tenni. Nem mondhatott ilyen szarságokat és várhatta el,
hogy ne molesztáljam ész nélkül. A nyelvem mélyre nyomtam, ő pedig ott volt
mellettem, visszalökött a matracra, és letépte az alsónadrágját, mielőtt
kinyitotta volna az óvszert, és vad intenzitással felhúzta az egyiket, amitől
csak még nedvesebb lettem. Tudva, hogy ez az intenzitás rám fog összpontosulni – bennem
–, ívbe feszültem, és kétségbeesetten megrántottam a vállát.
Aztán
lenéztem, és a szám kiszáradt, ahogy néztem, ahogy letekeri az óvszert a
hosszán. De a francba. Nagy volt, amikor megpillantottam, ahogy lankadtan
feküdt a chicagói hotelszobában. De felállva Asher farka hatalmas volt.
Kétségtelen,
hogy még sosem voltam ekkorával.
Ez
valahogy aggasztott, és hátráltam, amikor rám hajolt.
Biztosan
megérezte az óvatosságomat, mert megállt, és összeráncolta a szemöldökét, ahogy
a szemembe nézett. – Mi a baj?
Torkomon
ragadtam a szavakat. – Grande.[3]
– Grande
– ismételte meg, először zavartan. Aztán a szeme kitisztult, és lefordította: – Nagy.
– Aztán újra megjelent az az önelégült férfivigyor. – Köszönöm
szépen.
Fintorogtam,
mert nem bókolni akartam neki, a bohócnak.Istenem, milyen pasi tudott lenni. De
aztán úgy tűnt, rájött, hogy én inkábbaggódom, mint amennyire csodálkozom.
Ujjaival
végigsimított az arcomon, miközben azt suttogta:– Bébi, ne is aggódj
emiatt. El fog férni. Megígérem neked.
Igen,
könnyű volt neki ezt mondani. Nem őt akarta felnyársalni egyEmpire State
Building nagyságú férfi függelék. De aztán a nyílásomhoznyomta a fejét,
széttártam a lábaimat, alig vártam, hogy kitöltsön, a mérete ellenére, mert a
fenébe is, a nagy hirtelen nagyon vonzónak tűnt. Csorgott a nyálam, ahogy előre
nyomult, és a finom érzés a belső falaimon, ahogy kitágultam, majd még jobban kitágultam,
hogy befogadjam őt.
– Igen!
Igen!
Aztán
mélyen és erőteljesen belém hatolt, és annyira igazam volt. Nem volt szelíd
éjszaka. Nem, uram, nem tette. Esküszöm, hogy bevágódott minden erejével.
Felkiáltottam
a támadástól, de nem a fájdalomtól.
A
fenébe, igaza volt. Tényleg illeszkedett. Tökéletesen, boldogítóan jól
illeszkedett. És ez olyan jó érzés volt.
Az
élvezet annyira sokkoló volt, hogy a belső izmaim megrándultak, és elélveztem a
hatalmas farkán, mielőtt még elkezdhette volna pumpálni. Még mindig tartotta
magát bennem, figyelte az arcom, ahogy az orgazmust érezte maga körül. Aztán
elvigyorodott, amikor befejeztem és próbáltam levegőt venni.
– Látod
– mondta. – Tökéletesen illeszkedik.
A
magamutogató!
Imádtam.
Kihúzta,
majd visszadugta, ziháltam a becsapódástól. Aztán elkezdte szétbaszni az
agyamat. Csak kapaszkodni tudtam, ahogy pumpálta a csípőjét, be és ki, kihajtva
az eszemet az élvezettől.
– Az
istenit – sziszegte, homlokát az enyémhez szorítva, miközben erőteljes
csípője az enyémhez csapódott. – Ez nem csak szex – lihegte.
A
szempilláim szétrebbentek, de alig tudtam rá koncentrálni. A világ túlságosan
homályos volt, a testem még mindig túlságosan boldog volt.
– Inkább
kaszálásnak érzem – zihálta, és mind a tíz ujját a hajamba temette, hogy
stabilan tarthassa a fejemet, és a szemembe nézhessen. – Mi a fenét veszel
el tőlem, asszony?
Nem
voltam biztos benne, hogy én is annyit veszek-e el, amennyit ő ad, vagy inkább
cseréltünk. A lelkemet az övéért. Annyira gyönyörű volt, hogy a könnyeim
megtöltötték a szemem.
– Te
amo – mondtam neki.
De ő
csak bólintott. – Tudom. Ez jó. Annyira átkozottul jó. A legjobb, amit
valaha csináltam.
Lehajtotta
a fejét, és arcát a vállamba temette, miközben a testemegfeszült. Amikor
elélvezett, éreztem a töltést a lábujjam hegyétől a hajamig, és olyan volt,
mintha kénytelen lettem volna vele együtt lángra lobbanni.
Egymásba
kapaszkodva, együtt lovagoltuk meg a vihart, amíg mindkettőnk teste
megnyugodott.
Összeomlott
rajtam, nehéz volt és olyan finom meleg. Hozzásimultam, élveztem ezt a
pillanatot, élveztem, amíg tartott.
– Te
amo – vallottam be újra.
De ő
csak annyit mondott: – Igen, jó volt.
Összevontam
a szemöldököm, azon tűnődve, miért mondja ezt folyton válaszul arra, amit
mondtam, amíg eszembe nem jutott – ó, igen –, hogy Sticksként én voltam
az, aki mondta, hogy te amo azt jelenti, hogy jó munka.
Kifújtam
a levegőt, megkönnyebbülten, ugyanakkor csalódottan, hogy fogalma sem volt
róla, mit is mondtam valójában. Még jó, hogy nem tudta meg. Talán így
megőrizhetem a méltóságom egy részét, miután rájött az igazságra és kidob.
De a
gondolattól, hogy elveszíthetem, könnyek szöktek a szemembe. Megtöröltem a
nedves arcomat, amikor ő motyogott valamit, és legurult rólam, nagyot zuhanva a
mellettem lévő matracra. Döbbenten pislogtam, ahogy szó szerint
elájultmásodpercekkel azután, hogy elélvezett.
– Hát,
azt hiszem, alszik – jelentettem ki hangosan, kissé csalódottan,
ugyanakkor megkönnyebbültem, hogy volt egy percem, hogy önmagam lehessek.
Asher
nem válaszolt, az ajkai szétnyíltak, miközben hosszú, kábító hatású
lélegzeteket vett.
Elég
aranyosan nézett ki, így megviselten és kimerülten, mégis kielégítve és elégedetten.
Kinyújtottam a kezem, és gyengéden megfogtam egy tincs hajat, hogy végig
simítsam vele a homlokát.
Álmosan
motyogva azt mondta: – Bocsánat. Szex után sosem tudok ébren maradni.
Vigyorogtam.
– Semmi baj– mondtam neki angolul, és ő annyira ki volt ütve, hogy észre
sem vette, hogy már nem spanyolul beszélek.
Kihasználva
a pillanatot, végigsimítottam az egész testét, az arca minden vonalát, a
vállát, minden bordáját, a köldöke körül. Mikor a lábai közötti csomaghoz
értem, elintéztem neki az óvszert, biztos voltam benne, hogy hálás lesz nekem,
hogy nem lesz rendetlenség, amikor felébred. És amíg a fürdőszobában voltam,
kidobtam, pisiltem és kezet mostam, gyakorlatilag felfrissültem.
Még
mindig meztelen voltam, amikor kijöttem a fürdőszobából. A zörgő Mozartra
pillantottam, aki kissé túlságosan is éberen figyelt engem.
– Hé,
ne bámulj már, te perverz! – A melleimre csaptam a kezemet. Aztán úgy
döntöttem: – Igen, te határozottan egy fiú mókus vagy.
Rájött,
hogy nem fogok neki több peepshow-t nyújtani, elfordult és elszaladt, mélyebben
a ketrecébe, távol tőlem.
Aztán
visszatértem az ágyhoz, hogy leülhessek a szélére, és nézhessem az
álmatlanságban szenvedőt. – Te tényleg különleges vagy – mondtam
neki, és kinyújtottam a kezemet, hogy újra végig simítsak a haján. De, amikor
megpróbáltam elhúzódni, megragadta a csuklómat, amitől felziháltam.
Sötétzöld
szemei kinyíltak. – Ne menj el– motyogta, és ledöntött a matracra, és
egészen hozzá simultam.
Mivel
képtelen voltam megtagadni egy ilyen kérést, kicsit tekergettem, hogy
kényelmesen elhelyezkedjek, majd hagytam, kiskifli-nagykifli pózban a fenekemet
az ölébe fektetve, a karját pedig a derekam köré fonva. Együtt elégedetten
sóhajtottunk egyet.
Lehunytam
a szemem, miközben ő tétlenül fel-alá simogatta a kezét a csípőmön. Deaztán az
ujjai feljebb vándoroltak, és körbe fogta, hogy megsimogassa a mellem. Amikora
mellbimbómra tapintott, az azonnal megkeményedett, megfeszültem, és nem
gondoltam rá, de visszanyomtam a fenekemet hozzá.
A farka
megrándult. Nedvesség gyűlt össze a lábam között, és mielőtt észbekaptam volna,
még jobban ziháltam, amikor a hasamra fordított és hátulról belém nyomult.
A lökés
váratlanul ért, és felkiáltottam... a jó értelemben.
Még
néhányat lökött, mielőtt sziszegve káromkodott és kirántotta.
– A
francba, bocsánat. Óvszer.– Döbbenten tátottam el a számat, miközben
hátrapillantottam, hogy lássam, ahogy az éjjeliszekrényen lévő kibontott
óvszeres dobozért nyúl, és felteker egyet.
Olyan
jól éreztem magam; nem is emlékeztem erre. Ez legalább annyira ijesztő,
minterős volt. Bármi is történt köztünk, az nem csak normális szex volt;ebben
igaza volt.
Amikor
hátulról ismét belém nyomult, ezúttal készen álltam, de a sokk, amit a farkától
kaptam, még mindig nagyon finom volt. Hátranyomtam magam, ő pedig előrelökött.
Elégedett nyögése elárulta, hogy tetszett neki a buzgalmam. Aztán a nyakam
tövénél egy maréknyi hajamba kapaszkodott és a fejemet a párnához szorította,
miközben én felemeltem a seggem, hogy mélyebbre engedjem őt. Cserébe ő is
felnyögött. Elkezdtem elélvezni keményen, hevesen zihálva.
Izgatott
spanyol szavakat kiabáltam, mert valamiért ez a nyelv jutott eszembe, amikor a
szenvedély viharában voltam.
De úgy
tűnt, tudta, hogy csak azt fecsegem ki, mennyire élvezem ezt, mert azt
mormolta, hogy – Bassza meg, igen –, mielőtt belém vágódott volna, hogy
eleressze magát.
Ezúttal
tényleg volt annyi ereje, hogy levegye az óvszert, és bedobta egy közeli
szemetesbe, mielőtt az oldalára gördült, összeszedte magát és magához ölelt.
Egy lusta ásítással azt motyogta: – Még jó, hogy nem értjük egymást, és
szex után amúgy sem tudunk beszélgetni, mert nagyon szar beszélgetést kapnál
tőlem, ha tudnánk.
Vigyorogtam,
nem törődve azzal, hogy ilyen könnyen el tudtam altatni a seggét. Minden
pihenésre szüksége volt.
Amikor
elkezdett nehezen lélegezni mögöttem, lehunytam a szemem, és pihentem.
Fogalmam
sincs, mennyi ideig aludtunk így egymás mellé kuporodva. Csak azt tudtam, hogy
egy rendkívüli jelenség történt, mert soha nem tudtam egy sráccal összebújni
egész éjszakán át. Öt percet töltöttem Fisherrel, és én máris elhúzódtam, mert
túl forró és fullasztó volt.
Asherrel
túl jó érzés volt, hogy megmozduljak.
De el
kellett tűnnöm innen... hacsak nem akartam neki mindent bevallani,amit annyira
nem akartam. Most nem. Addig nem, amíg a lakásának még mindig szexszaga volt.
Elmentem
a végsőkig. Lefeküdtem vele, a sok megtévesztésem után.
Most
megtettem a legrosszabbat a legrosszabbak közül.
Mégis...
száz százalékig nem bántam meg, mert, nos, a fenébe is... a tegnap este
lehetett életem legjobb éjszakája.
Még
egyszer utoljára visszapillantottam rá, majd kikúsztam az ágyából, mielőtt
levadásztam volnaa táskámat, felhívtam a szobatársamat, és suttogva-sziszegve-követeltem,
hogy azonnal jöjjön értem.
Húsz
perccel később, az előző esti magassarkút és ruhát viselveAsher lakása előtt
álltam, a táskámat a hasamhoz szorítva, miközben Jodi autója behajtott a
sikátorba. Alig hagytam neki időt, hogy megálljon mellettem, amikor máris
kirántottam az utasoldali ajtót, és azt mormoltam: – Menj!
A
ribanc nem hagyta abba a vigyorgást, miközben elindította a kocsit.
– Hát,
biztos jó lehetett, ha a patkányfészek hajad bármit is elárul arról.
– Baszd
meg – mormoltam, és azonnal kifésültem a hajamat az ujjaimmal. – Ez
mind a te hibád. Nem akartam lefeküdni vele, Jodi. Jézusom, mit gondoltatok te
és Caroline? Te rendezted meg ezt az egészet, ugye?
– Ó,
nyugodj már meg, puta. Mi csupán egy boldog véletlen találkozást rendeztünk
kettőtök között. Nem mi tettük a péniszét a puncidba. Az csak a te műved volt.
– Jézusom,
Istenem – zokogtam, és a könnyek azonnal végig folytak az arcomon. – Lefeküdtem
vele. Nem tudom elhinni, hogy lefeküdtem vele.
– Tényleg,
édesem. – Jodi felsóhajtott. – Nem olyan nagy ügy. Ez csakszex.
Számára
két test egyesülése csak szex volt, igen. De nekem... ez jelentettvalamit. Nem
tudtam a testemet, a szívemet és a fejemet úgy programozni, hogy azt higgyem,
hogy ez csak egy jó kis időtöltés. És különben is, semmi sem történt az előző
este...amit csak szexnek lehetett volna nevezni. Úgyhogy jajveszékeltem: – Nem,
nem az volt. Én csakduplán súlyosbítottam az árulásomat vele szemben. Bassza
meg, háromszorosan. Soha nem fogjaezt megbocsátani nekem, ha rájön.
Gyűlölni fog engem.
– Sosem
lehet tudni– érvelt Jodi. – Mennyire volt jó a tegnap este?
– A
valaha volt legjobb– motyogtam szánalmasan, és letöröltem az elfolyó
szempillaspirálomategy zsebkendővel, amit a táskámban találtam.
– Hát,
akkor talán könnyebb lesz neki túllépni a hazugságon... ha többet akar tőled.– Amikor
kacsintott, csak felnyögtem.
– Nem.
Utálni fog engem. Ennyire jó volt, Jodi. Rohadtul beleszerettem. Úgy értem,
őszintén szólva mindent imádok Asher Hartban. Ő a legjobbférfi, a legjobb
szerető, a legjobb barátom, aki valaha is volt.
Homályosan
rájöttem, hogy az előbb azt mondtam, hogy jobb barátom, mint ő,de még Jodi sem
vette zokon ezt a sértést. Hirtelen nem volt olyan gavalléra nyomorúságommal
szemben, nagyot szippantott, és azt mondta: – Ó. Nos... ez talán megváltoztatja
a dolgokat.
– Gondolod?– Zokogtam.
– Most mit kellene tennem?
De még
Jodinak sem volt semmilyen bölcs tanácsa számomra.
[1] Kurafi
[2] Bassza meg! A francba! Ó, Istenem!
[3] Nagy.
34. fejezet
Remy
Curran
Fordította: Red Ruby
Aznap délután kettőre már megnyugodtam, és nem törtem ki könnyekben,
de Jodinak sokat kellett győzködnie, hogy rávegyen, menjek el az együttes próbájára.
– Miért vagy olyan hajthatatlan, hogy menjek? – nyafogtam. – Eleve
nem is akartad, hogy az együttesben maradjak.
– Hát, nem hallgattál rám, úgyhogy most már teljes jogú tag vagy,
és ez a kötelességed. Különben is, Asher csodálkozna, hogy miért nem jöttél el,
és ha túl sok egy meg egyet rak össze, talán rájön az igazságra. Azt akarod,
hogy így jöjjön rá?
– Nem.– Egyáltalán nem akartam. Szóval összeszedtem magam,
és megjelentem a próbán. Utolsó előttinek érkeztem– csak Asher érkezettkésőbb,
mint én, ami önmagában is hallatlan volt.
De aztán letargikusan és fáradtan viselkedett, ásított és többször
mély levegőt vett, hogy felébredjen. Mindig tele volt aktivitással, még az
ujjaival is muszáj volt dobolnia, ha mozdulatlanul kellett ülnie. Így látni
őt...
És ekkor jöttem rá, hogy mi volt az az „árulkodó jel” amiről Ten
beszélt. A szex lomhává és fáradttá tette.
Melegséggel töltött el a felismerés, hogy mindez miattam van. De aztán
leszidtam magam, amiért egyáltalán a tegnap estére gondoltam.
Asher azonban nem csak kedvetlen volt. Aggódott is... Sticks miatt.
Egész próbán nem nézett a szemembe, és amikor mondani akart valamit a
dobosának, általában csak az én irányomba mondta, nem pedig közvetlenül nekem.
Ráébredve, hogy bűntudata van, amiért megszegte a fiú-énemnek tett
ígéretét, behunytam a szemem, és megráztam a fejem. Utáltam ezt tenni vele.
Amint vége lett a próbának, lézengtem, mert tudtam, hogy tennem kell
valamit. Vallomást tenni, vagy... no sé[1].
Csak helyrehozni a dolgokat.
Heath és Gally elindultak, Asher pedig óvatos pillantást vetett rám.
Úgy tettem, mintha bütykölnék valamit a dobfelszerelésen, mielőtt feladtam
volna, és egyenesen megkérdeztem: – Minden rendben?
Felugrott, és az öklét a szájához szorította, mielőtt felém pördült. – He?
A fenébe is, szegény srác baromira nem tudta elrejteni a bűntudatát.
Kinyitottam a számat, hogy... nem is tudom, talán elmondjam neki a
teljes igazságot, amikor hirtelen kibökte: – Tegnap este szexeltem.
Pislogva, mert komolyan nem számítottam rá, hogy ezt mondja,
kinyitottam a számat, aztán becsuktam, mielőtt sikerült volna válaszolnom: – O...oké.
– Csak...– Egy kézzel intett felém. – Azt mondtad,
tudni akarod, szóval... tudatom veled.
Ó, persze. Elfelejtettem azt a beszélgetést. – Hát... akkor
rendben. Gracias, hogy szóltál. És mielőtt még tudtam volna, mit fogok mondani
következőnek, hozzátettem: – Tegnap este én is szexeltem.
Tessék. Mindketten féligazságokat vallottunk be. Csak ez tűnt
ideillőnek. De míg én belsőleg összerándultam, ő felderült. – Tényleg?
Bólintottam, és a vállai megkönnyebbülten megereszkedtek. – Ó,
hála Istennek – mondta. Aztán egy ujjal intett kettőnk között. – Szóval...
rendben vagyunk?
Megvontam a vállamat: – Persze. Abszolút.
Belülről jajveszékeltem: Nem! Még mindig egy nagy, kövér hazug
voltam, és egy percet sem érdemeltem meg a barátságából.
De olyan boldognak tűnt, amikor azt mondta,„Király!”, hogy akkor nem
tudtam megmondani neki.
És a bűntudat csak még jobban elhatalmasodott rajtam, ahogy hazafelé
vezettem. Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon el kellett volna mondanom neki.
Mindent.
Tegnap este túl messzire mentem, és most minden alkalommal, amikor
megláttam, rá akartam ugrani, vagy a hazugságai miatt akartam leordítani.
Jodi nem volt a közelben, amikor besuhantam a lakásomba, és tényleg
szükségem volt rá, hogy lebeszéljen erről, mert miután levettem a Sticks
jelmezemet, felöltöztem Remynek – lány Remynek –,és elmentem Asher lakására...
lányként.
A motorja nem volt a sikátorban, amikor megjelentem, így tovább
hajtottam. De néhány sarokkal később átkoztam a bátorságom hiányát, és
félreálltam az út szélére. Visszasétáltam a sikátorának nyílásához, arcomat
lehajtva a hidegen fújó szél ellen, és begyakoroltam mindent, amit mondani
fogok, amikor hazaér.
Egy teljes, őszinte vallomás – ezt fogom tenni.
Nem tudtam helyrehozni, amit tettem. A lo hecho, pecho. Amitörtént,
megtörtént. De innentől kezdve csinálhattam jól. Más vale tarde que nunca. Jobb
későn, mint soha, mi?
Éppen beléptem a sikátorba, és átöleltem magam, amikor a motorjának
ismerős dübörgése érkezett a túloldalról. Nagyjából egyszerre értünk a bejárati
ajtóhoz. Leállította a motort, és leugrott az ülésről, miközben én felemeltem
az arcom, és eltűrtem a hajamat a szemem elől, bátorítva magam, hogy beszéljek
hozzá... angolul... a Sticks-hangomon.
De ő szólalt meg először. – Hála Istennek, hogy visszajöttél. Épp
most mentem el az éttermedbe, de azt mondták, ma nem dolgozol.
Kinyitottam a számat, megmondjam neki, hogy nem, ma szabadnapos
vagyok, de ő megfogta az arcom, és megcsókolt.
Imádtam Asher ajkait. Úgy értem, komolyan, a szája agysejteket ölt. Az
enyém biztosan rövidre zárt, míg nekidőltem, az erős karjaiba kapaszkodtam, és megnyíltamneki,
amikor a nyelvével bebocsátást keresett a számba.
Felnyögött, és felemelt, én pedig a dereka köré fontam a lábaimat. Az
ajtaja melletti falhoz szorított, miközben az összes reteszt tapogatózva
kinyitotta, és addig csókolgatott, amíg a homlokát az enyémhez nem nyomta, hogy
bevallja: – Nem tudok nem rád gondolni, mióta egyedül ébredtem az ágyban,
és csak az illatod vett körül.
A fenébe is, én sem tudtam megállni, hogy ne gondoljak rá. A számat az
övéhez préseltem.
Bejuttatott minket a lakása lépcsőházába, de csak néhány lépcsőfokot
tett meg velem a karjában, mert majdnem megbotlott, és mindkettőnk nyakát
kitörte.
– A francba, bocsánat. – Lábra állított egy lépcsőfokkal
feljebb, de én továbbra is belekapaszkodtam, csókolgattam a nyakát és haraptam
a bőrét, hogy megjegyezzem a húsának minden rohadt centiméterét.
– Jézusom – nyögte, és a lépcsőház falához szegezett. Körétekertem
a lábaimat, és néhány percig még döfködött engem, mielőtt mindkettőnknek többre
lett volna szüksége.
Sikerült kinyitnom a farmerját, és egy maréknyi monstre farokhoz
jutottam, de ő csak káromkodott, amikor a jóganadrágomhoz ért, és nem tudta
olyan gyorsan letépni rólam, mint ahogy tegnap este képes volt felráncigálni a
ruhám szoknyáját.
Még néhány lépcsőfokon lejutottunk. Aztán azt mondta: – Bassza
meg – és lefektetett a lépcsőn. Mindkét kezével megragadta a melleimet, a
derekamhoz eresztette a száját, és foggal elkapta a nadrágom gumiszalagját,
mielőtt letépte. Rúgtam a lábammal, hogy segítsek kibújni belőle, és hála
Istennek, a bugyim is lekerült vele együtt, mert nem voltam benne biztos, hogy
megengedhetem magamnak, hogy letépje rólam minden egyes bugyimat. És amilyen
éhes hangulatban volt, fél másodperc alatt elszakította volna őket.
Kihúzta a pénztárcáját a farmerjából, amely a térde körül lógott.
Aztán egy óvszer volt a kezében. Aztán az óvszer a helyén volt. A következő pillanatban
már bennem volt az óvszer.
Hátravetettem a fejem, élveztem, ahogy a kemény lökése és az én puha
adakozásom összekapcsolódik. Olyan jól illettünk egymáshoz.
Spanyol szavak buktak ki belőlem, nem törődve a hátamba vágódó
lépcsőfokokkal. A mélyen belém temetkezett Asherrelsemmi más nem számított.
Az én megkönnyebbülésem gyorsan jött, és az övé is. Egyidejű robbanásunk
miatt egymásba kapaszkodtunk az orgazmusunk alatt, majd ő egy döbbent hangot
adott ki, mielőtt legurult rólam, és lecsúszott néhány lépcsőfokot, hogy a
hátára dőlve, a karját az arca elé vetve és lihegve összeessen.
Bár magam is úgy éreztem magam, mint egy massza, nem akartam, hogy a
lépcsőn ájuljon el. Micsoda szörnyű hely az elalváshoz. Így hát addig mocorogtam
lefelé, amíg mellé nem kerültem. Megfogtam a karját, és segítettem neki a
vállam köré tekerni. Aztán talpra álltam, és felemeltem magammal.
Kedvetlenül nyögött, de belekapaszkodott a korlátba, hogy segítsen
felhúzni magát.
– Köszönöm – motyogta. – Túl jó vagy hozzám.
Megdörzsöltem a mellkasát, és megcsókoltam az arcát.
– Ezúttal ne menj el, oké? – könyörgött, és magával rántott,
miközben lezuhant az ágyra. – Csak... maradj.
Így hát maradtam. Ásítozva lehunytam a szemem, és egy darabig
szundikáltam vele, míg valamikor este arra ébredtem, hogy a szája a lábaim
között van, a nyelve a csiklómat masszírozza, a testem pedig ívbe feszül, már
felkészülve a robbanásra.
– Szia! – Rám vigyorgott, zöld szemei még mindig álmosak
voltak, de a mosolya tele volt élettel.
Motyogtam valamit, nem biztos, hogy spanyolul vagy angolul, de
akármilyen zavaros hang is jött belőlem, felnevetett. Aztán felemelte a
lábaimat a mellkasomhoz, és felegyenesedett, hogy abból a szögből belém tudjon
nyomulni.
Figyelte, ahogy vergődöm, miközben kínzott a farkával, pont a
megfelelő szögben mélyre csúsztatva, hogy a tökéletes pontot elérje.
– Imádom nézni, ahogy elélvezel – vallotta be, mielőtt
felemelt, hogy mindketten egyenesen üljünk, én még mindig az ölében, miközben
egymással szemben álltunk. – Most pedig élvezz el újra!
Megráztam a fejemet, még mindig nem teljesen tértem magamhoz a legutóbbi
mámorból, de Asher nem törődött vele. A hüvelykujját a csiklómra csúsztatta,
erőteljesebben lökött bennem, és pillanatok alatt sikoltottam.
Az éjszaka hátralévő része hasonlóan alakult. Keféltünk, aludtunk,
időnként összebújtunk, egyszer elhagyta az ágyat, hogy hozzon nekünk egy
almából és sajtból álló rágcsálnivalót. Mozart eléggé kukkoló lett, és egy
ponton Asher kénytelen volt kimászni az ágyból, hogy egy takarót dobjon a
ketrecére. De azonnal visszatért, hogy átöleljen és szorosan magához öleljen.
Másnap reggel én ébredtem fel először, még mindig az ő gyengéd
ölelésébe burkolózva, és kellemes fájdalommal a lábam közt. Tudtam, hogy mennem
kellene. Két egymást követő ilyen éjszaka csak... ez kétszeresen is rossz volt.
De amint megpróbáltam felülni, a karjai szorosabban körém fonódtak.
– Ó, nem, nem! Ma reggel nem fogsz ilyen könnyen kisurranni
innen. Nem érdekel, ha az ágyhoz kell bilincselnem. Sőt... – Felállt
mögöttem, és leugrott a matracról, hogy meztelenül végigsétáljon a szobán, amíg
az asztalához nem ért, ahol egy ajándéktáska ült. Miután beletúrt a kezével,
vigyorogva megfordult.
A szám tátva maradt, amikor megláttam az ujjairól lógó, bolyhos,
leopárdmintás bilincset. – A bátyámnak akartam adni őket tréfás
nászajándékként– magyarázta. – De most azt hiszem, valami mást szerzek
neki. Gyere ide, szépségem!
Nem voltam biztos benne, hogy meg akarom-e kötözni magam, de nevetve felsikkantottam
és elszökkentem előle, amikor rám vetette magát. Végigkergetett a matracon,
végig vigyorogva, mielőtt egy nagyot sóhajtva megállt, és azt mondta: – Nem?
Megráztam a fejem. – Nem.
De aztán jött egy ötlet. A bilincsért nyúltam. Asher felvonta a
szemöldökét a kérésre, de könnyedén átadta őket. Szélesre húzódott a mosolyom,
ahogy összevontam a szemöldökömet, és intettem neki, hogy tegye fel a kezét a
fejtámlához.
Zavarában egy másodpercre összevonta a szemöldökét, mielőtt az a
magasba szaladt volna a felismeréstől. – Ó... meg akarsz bilincselniengem?
Bólintottam, és az ajkamba haraptam, nem tudtam megállni, hogy ne
vigyorogjak az ötleten.
És a fenébe is, de sportszerű volt. Zöld szemét kéj fűtötte, és azt
mondta: – Oké. – Pozícióba helyezkedett, elnyújtózott a hátán, és a
feje fölé emelte a karjait, hogy az ágyhoz kötözhessem.
A fenébe is, jól nézett ki így, ahogy türelmes várakozással bámult
rám, miközben megnyaltam az ajkaimat, és próbáltam eldönteni, mit akarok vele
először csinálni. A bennem feltörő kuncogás elhalt, ahogy a kéj mélyen a
hasamban összegyűlt.
Istenem, de gyönyörű volt, meztelenül szétterülve, mint egy csak nekem
szánt lakoma. Egyszerűen csak meg akartam nyalni.
Így hát megtettem. Előrehajoltam, a nyelvemet a köldökére helyeztem,
és felfelé haladva végignyalogattam a hasát – amely reszketett és megfeszült
alattam – és egészen a szegycsontja mentén, amíg el nem értem a nyakát. Aztán a
torkába mélyesztettem a fogaimat, szívtam a húsának puhaságát, belélegeztem a
tisztán belőle áradó illatot, és gyönyörködtem a nyögésében, ahogy a fogaim alatt
rezgett.
Oldalra fordította az arcát, hogy rám nézzen, és az a tekintet a zöld
szemeiben, amely annyira tele volt bizalommal és szeretettel... örökre meg
akartam örökíteni ezt a pillanatot az emlékezetemben. Végigsimítottam az ujjaim
hegyével az arca mindkét oldalán, megjegyezve minden egyes részletet, hogy milyen
érzés, illat és íz. Aztán előrehajoltam, és gyengéden az ajkam az övéhez
szorítottam. Olyan messzire húzódott el a bilincseitől, amennyire csak tudott,
hogy találkozzon a csókommal, és megpróbálja tovább folytatni, de én
megállítottam, mert egyedül akartam többet felfedezni. Vigyorogva hátradőlt a
párnákba, és engem figyelt.
Néhány percig a hajával játszottam. Minden alkalommal felnyögött,
amikor a körmeim végigsimítottak a fejbőrén. Aztán gyors, gyengéd csókokat
nyomtam végig mindkét karján, eltökélten, hogy egyetlen anyajegyet vagy szeplőt
sem hagyok ki. És amit a szám kihagyott, azt az ujjaim követték, hogy behabzsoljam.
– Krisztusom – mormogta, lehunyta a szemét, és hátrahajtotta
a fejét, miközben élvezte a szolgálataimat. – Ez jó érzés.
Mosolyogva szórtam szét egy kis szeretetet a mellkasán és a hasán.
Beszívta a levegőt, amikor elértem a hasizmai tövénél lévő V alakot.
Felvigyorogtam rá, ő pedig kifújta a levegőt, amit az előbb szívott be, hogy
tudassa velem, hogy kínzom.
A szemkontaktust megtartva ujjaimat körbecsúsztattam a farkának tövén,
és felemeltem azt a hasáról, majd lehajoltam, hogy a csúcsát az ajkaim közé
vegyem. Néztem, ahogy a szemei kitágulnak, ahogy a sós íz a nyelvemre ér.
– Szent... – próbálta mondani, aztán feladta. Egy izzadságcsepp
siklott le a halántékán.
Arcáról nem vettem el a tekintetem, ahogy egyre mélyebbre szívtam,
amíg a torkom hátsó részét nem érte. Az ajkai szétnyíltak, és úgy tűnt, a
lélegzésen kívül nem tudott mást tenni, miközben pár centivel mélyebbre szívtam.
Még mindig nem bírtam az egészet bevenni, de ez nem akadályozott meg abban,
hogy szívjam és szívjam.
– Istenem – zihált, a szemei az enyémre szegeződtek, csak
hogy időnként a még mindig köréje tekeredő ajkaimra vándoroljanak, majd ismét
visszatérjenek a szemeimre.
Néhány másodpercig simogattam a zacskóját, és az megfeszült gyengéd
szerető gondoskodásom alatt. Kezdett közeledni. De nem akartam, hogy a számban
fejezze be.
Amikor lehúzódtam róla, felnyögött, de nem ellenkezett. Csak nézte
felhevült pillantással, ahogy felvettem az óvszeres dobozt, ami ekkorra már
jóval több, mint félig volt üres.
– Olyan gyönyörű vagy – mormogta, miközben a masszív
hosszára görgettem az óvszert. Tudtam, hogy ezt is komolyan kell gondolnia,
mert fogalma sem volt róla, hogy minden szavát értem.
Ahelyett, hogy szembefordultam volna vele, hátat fordítottam neki,
miközben meglovagoltam. Jóváhagyóan hümmögött, és megpróbálta felemelni az
ölét, mielőtt én készen lettem volna. Ezért a csípőjére tettem az egyik kezemet,
ezzel őt az ágyhoz szorítva, és figyelmeztető mosollyal csavartam meg, miközben
az ujjaimat rázogattam felé.
– Oké – mondta nekem, és nehezen lélegzett, miközben újabb
izzadságcseppek gördültek le róla. – Viselkedni fogok, esküszöm. De bassza
meg, imádom ezt a játékot.
Nevettem, én magam is imádtam. Aztán megragadtam őt, és fölé
helyezkedtem, hogy az ánuszomhoz dörzsölje magát.
– Ó, te most kurvára viccelsz velem. A hangja magas volt a
meglepetéstől és a kéj túltengésétől. – Ez túl jó ahhoz, hogy igaz legyen.
De az utolsó pillanatban visszapillantottam rá, kacsintottam rá, és a
puncimhoz vittem. – A francba, te kis ingerlő.... – De az „ingerlő”
szó csak nyögésként hangzott el, mert ekkor ráültem, és teljesen felnyársaltam
magam. – A francba! Jól van. Ez így sem olyan rossz. Bassza meg.
Hátravetettem a fejem, és nevetve lovagoltam rajta. Ő még többet
káromkodott, én pedig elkezdtem szarságokat szajkózni spanyolul, mert
egyszerűen nem bírtam magammal. Amikor elkezdtem összehúzódni, intenzív
orgazmust préselve ki magamból, ő is elkiáltotta magát megkönnyebbülésében, és
fellendítette a csípőjét.
Amint végeztünk, lemásztam róla, és gondoskodtam az óvszeréről.
– Köszönöm – motyogta, és úgy nézett rám, mintha egy millió
dollárt adtam volna át neki, vagy ilyesmi. Aztán mellé kuporodtam, és a fejemet
a vállára hajtottam, hogy a szemébe nézhessek.
Egyikünk sem említette még a bilincs levételét. Azt hiszem, mindketten
egyformán szerettünk így lenni. A szempillái rebegtek, elárulva, hogy kezdett
elálmosodni. Elmosolyodtam, és megsimogattam az állát, mire az ajkai
felhúzódtak a simogatás alatt.
– Ezt még nem tudod – mondta nekem, a hangja tele volt
álmossággal. – De meg foglak tartani. Meg fogjuk oldani, nyelvi akadály
ide vagy oda. Mert semmi sem volt még ilyen csodálatos.
A zöld szemei olyan őszinteséggel voltak tele, hogy kénytelen voltam a
sajátomat becsukni, és a nyakának oldalához szorítani az arcomat. – Te amo
– mondtam neki, szégyenkezve és bűnösnek éreztem magam, hogy nem tudtam
ezt angolul bevallani, hogy nem tudtam neki semmit bevallani.
Nem érdemeltem meg ezt a varázslatos, csodálatos férfit. Minden, amim
volt vele, egy saját magam által kreált hazugságon alapult, és neki több,
sokkal több járna.
– Ya no puedo hacer esto[2]– vallottam
be, mert ezt már nem csinálhattam tovább vele. Épp csak lehunyta a
szemét, amikor lemásztam róla, mennem kellett, menekülnöm kellett, mielőtt
sírva fakadok.
Mögöttem motyogta: – Mit csinálsz? Mi a baj? – miközben
gyorsan felrángattam a bugyimat, és felragadtam a melltartómat.
Nem tudtam szembenézni vele, nem tudtam semmit sem mondani. Így hát
gyorsabban siettem, hogy elmeneküljek.
Megpróbált rábeszélni, hogy maradjak, még az ember által ismert legrosszabb
kiejtéssel is előállt az „ül” és „marad” szavakra, amit ember
ismer.
– Ne! Ne menj! Kérlek, ne menj!Sajnálom. Nem tudom, mit csináltam
rosszul, de sajnálom. A francba – motyogta, mintha azt hinné, hogy mindent
elrontott, és nem tudja, hogyan hozhatná helyre. – Mi az, hogy sajnálom
spanyolul?
Mondtam neki, nem mintha tudta volna, hogy ezt teszem. Ő csak
könyörgött tovább, próbált rábeszélni, hogy maradjak, amitől csak még
rosszabbul éreztem magam minden hazugság miatt, amit valaha is mondtam neki, és
még elszántabban menekültem.
Könnyeimet letörölgetve végül megálltam az ajtó előtt, és
hátrapillantottam. Pislogott, mintha megdöbbenve látta volna, hogy sírok. Aztán
a nevemet suttogta... a rossz nevet, belőlem pedig spanyolul kibukott, hogy: – Nagyon
sajnálom, de ezt kell tennem! – mielőtt belevetettem magam a lépcsőházba,
és felsprinteltem a lépcsőn.
Miután kint voltam a hűvös napon, elkocogtam a kocsimhoz, ami egy
háztömbnyire volt, ahol előző nap hagytam. Könnyek homályosították el a
látásomat, amikor beindítottam a motort, de azért továbbmentem. Egészen hazáig
jutottam, mire rájöttem – a francba –, hogy nem hagyhatom csak úgy az
ágyához bilincselve.
Ezért előkotortam a táskámból a telefonomat, és felhívtam. Tudtam,
hogy nem fogja tudni felvenni, de gondoltam, hogy„Sticks” megpróbálhatja
elérni, aztán beugorhat a lakására, hogy megnézze, nem ölte-e meg az apja, vagy
ilyesmi.
És bassza meg, most, hogy az apjára gondoltam, elátkoztam magam. Mi a
fenét képzeltem, hogy egy helyhez kötöttem, amikor a pszichopata apja még
mindig szabadon mászkált? Mi van, ha az apja így talál rá, és bántja?Teljesen
nyitva hagytam a lakását.
Éppen le akartam tenni a telefont, és berohanni a szobámba, hogy
átöltözzek a Sticks-felszerelésembe, amikor Asher tényleg felvette a telefont,
ami pokolian meglepett.
– Hé, ember– válaszolta lélegzetvisszafojtva, mégis lazán,
mintha nem is a saját ágyához lenne meztelenül odakötözve. – Mi a helyzet?
Oké, lehet, hogy már kiszabadult.
– Nem sok minden. – A hangom a saját fülemnek is feszültnek tűnt.
Nem voltam biztos benne, hogyan csinálom ezt, miért játszom még mindig két
különböző embert. Csak véget akartam vetni ennek a színjátéknak, és mégis, a
tetteim következményei túl nagyok maradtak ahhoz, hogy szembenézzek velük.
Nagyon fog gyűlölni engem.
– Én... – Szünetet kellett tartanom, és megköszörülnöm a
torkomat. – Éhes voltam, és úgy gondoltam, a pizza jól hangzik ebédre.
Akarsz jönni?
– Persze – válaszolta, még mindig nem említve semmit a
szorult helyzetéről, de tudtam, hogy el kell mondania... hamarosan... legalábbis,ha
még mindig csapdában van.
– Király – mondtam. – Akkor nemsokára beugrom érted.
– Jól hangzik. De, ööö, előbb egy gyors kérdés.
Remek. Itt jött. – Oké – motyogtam, felkészülve arra, hogy mit
gondol az imént történtekről.
De egy kis habozás után csak annyit mondott: – Nincs
véletlenül... bilincskulcsod, ugye?”
– Hm... – A fenébe, erre a kérdésre nem voltam felkészülve, pedig
valószínűleg ez volt a leglogikusabb kérdés, amit feltehetett. De nem voltak
nálam a kulcsok. Azt sem tudtam, hol lehetnek.
– Nem számít – mondta hirtelen. – Tudom, hogy van itt
néhány. Valahol. Nem tudnál... átjönni, és segíteni nekem?
– Persze. Kevesebb mint húsz percen belül ott vagyok.
Letettem, mielőtt bármit is mondhatott volna. És tizenöt percen belül
vissza is értem hozzá, a maszkom, a hamis felsőtestem és a férfialsóm szilárdan
a helyén volt.
Amikor leparkoltam a lakása bejárata előtt, ismét elátkoztam magam,
amiért menekülés közben nyitva hagytam az ajtaját. Az apja simán besomfordálhatott
volna, és bánthatta volna. Kicsit megijedve attól, hogy az apja megelőzöttitt,
az ajtóhoz siettem, és azonnal kiáltottam: – Asher?
– Itt lent.
Megkönnyebbülten megereszkedett a vállam, és kettesével vettem a
lépcsőfokokat. Sikerült a lábával betakarni az ölét a lepedővel, de
elfelejtettem, mennyire kiszolgáltatottan hagytam őt.
De... a szent mindenségit. A fiú tiszta művészet volt. Összefutott a nyál
a számban, ahogy eszembe jutott mindaz, amit együtt csináltunk azon az ágyon.
Csakhogy az az óvatos mód, ahogyan engem nézett, és az arcára
felszálló pír, amiért nem tudott többet elfedni magából a meleg barátja elől,
visszalökött a valóságba.
Kinyitotta a száját, valószínűleg magyarázkodni akart, de én
felemeltem a kezem. – Nem is fogom megkérdezni.
A levegő kiszaladt a tüdejéből, mielőtt hálásan mormolta: – Köszönöm.
Bólintottam. – Az egyetlen kérdésem az, hogy szerinted hol van a
kulcs?
– Bassza meg, nem vagyok benne biztos – motyogta, és úgy
tűnt, mintha mérges lenne magára. – De valahol ott kell lennie az asztalon
lévő ajándéktáska körül.
A táskához siettem, amely az oldalára borult, és a tetején gyűrött
selyempapír ömlött ki. Miután átkutattam a rendetlenséget, megtaláltam a
dobozt, amelyben bilincs jött, és igen, sikerrel jártam! Két kis kulcs volt még
benne.
Megdöntöttem a dobozt, így a tenyerembe csúsztak. – Megtaláltam
őket!
– Hála Istennek – nyögte, amikor felé fordultam. De amikor
elindultam felé, ez a félénk tekintet vonta át a vonásait. A szeme már nem volt
tele bizalommal és melegséggel.
Ez volt a valóság éles pofonja, amire szükségem volt.
– Csak egy perc az egész – ígértem, miközben sietve
letérdeltem a matracra a kinyújtott karjai mellé, és bedugtam a kulcsot a
zárba. Egy apró forgatás és kattanás után már szabad volt, és lefelé rántotta a
karját, több lepedőt ragadott, hogy betakarja magát, miközben távolodott tőlem.
Hátráltam az ágytól, hogy helyet adjak neki. Aztán figyeltem, ahogy
lehunyja a szemét, és a légzésre koncentrál, mielőtt megdörzsölte a csuklóját.
Amikor rájöttem, hogy a bőre nyersen felhorzsolódott, előre tántorodtam.
– ¡Oh, Dios mío[3]!
Megsérültél!
De ő felemelte a kezét, elhárítva ezzel a figyelmemet. – Jól
vagyok – csattant fel.
Annyira nem volt jól. Legyőzöttnek és elveszettnek tűnt.
– Szóval...? – kérdeztem, nem tudtam, mit akar most tőlem, mit
tegyek. Nem tudtam, mit kellene tennem. Megrázogattam a lábam, próbáltam
megnyugtatni magam, de nem sikerült.
Sóhajtott, és megrázta a fejét, nem vette fel a szemkontaktust. – Szóval
igazad volt. Nem kellett volna összegabalyodnom az unokatestvéreddel, Elisával.
Tátva maradt a szám. Nem gondoltam volna, hogy ezt bevallja nekem, és
egy pillanatig nem tudtam, mit mondjak. Aztán felemelte az arcát; olyan
bűntudatosnak és bocsánatkérőnek tűnt, hogy a saját bűntudatom és a szükség,
hogy bocsánatot kérjek, felemelkedett a torkomban.
Megvontam az egyik vállamat. – Hát... azt hiszem, most már tudod.
És talán most már tényleg távol tartja magát „Elisától”, bár már a
gondolattól is nyüszíteni akartam magamban.
Homlokát ráncolva megrázta a fejét. – Ez minden mondandód?
Rápillantottam, nem tudtam, mit mondhatnék még, hacsak nem pufogok ki
valami nagy, hosszú vallomást. Amit persze nem tettem meg.
Megrázta a fejét, láthatóan zavarodottan. – Nem vagy pipa, hogy a
hátad mögött mégis összejöttem vele?
Hosszú, fáradt lélegzetet kifújva megráztam a fejem. – Nem – mondtam
őszintén. Valójában nagyon, nagyon örültem, hogy mégis összejött velem. Az
együtt töltött két éjszakánk a valaha volt legjobb emlékeim közé fog tartozni. – Mármint,
ahogy mondtam, már az elejétől fogva miattad aggódtam. Ha ezek után mégis
tovább akartál menni, és megkockáztatni, akkor... – Nem tudva, hogyan mondjam
ezt, vagy egyáltalán, hogy kellene-e mondanom bármit is, ezt motyogtam: – Egyébként
is, van egy olyan érzésem, hogy nem te... kezdeményezted.– Amikor a
szemöldöke összevonódott, mintha zavarodott lenne, kinyújtottam felé a kezem. – Úgy
értem, el tudnám képzelni, hogy megpróbáltad abbahagyni, ő pedig csak...
erőltette tovább.
Elfordította a tekintetét, nem volt hajlandó beszélni róla.
Megtisztelve, hogy még azok után sem csinált belőlem valamiféle ócska öltözői
beszélgetést, amit az imént tettem vele, én is elfordítottam a tekintetem.
Mozart még mindig fent volt a ketrecében, oldalra billentette a fejét,
miközben engem tanulmányozott. Kíváncsi voltam, vajon tudja-e, hogy ugyanaz a
személy vagyok tegnap éjszakáról.
– Ha most nem akarsz elmennienni, az is rendben van – mondtam,
remélve, hogy elutasítja. Szükségem volt pár órára távol tőle, hogy újra egyenesbe
hozzam a fejem.
De ő azt mondta: – Nem, menjünk. Ki kell jutnom innen pár órára.
Gondolom, neki is ki kellett tisztítania a fejét. Jobban akartam
megkönnyíteni az ő lelki békéjét, mint a sajátomat, ezért elvittem a
legközelebbi pizzériába, mert éppen ekkor bármit megtettem volna érte.
Mindketten csendben ettünk, elveszve a saját gondolatainkban. Nem
beszélt arról, hogy mire gondol, vagy mit tervez „Elisával”kapcsolatban, amiért
hálás voltam.
Amikor kidobtam a lakásánál, megköszönte, mielőtt kimászott a
kocsiból. Aztán igaz barátnak nevezett.
Ezután zsibbadtnak éreztem magam. Nem tudtam ezt tovább csinálni. Nem
tudtam titkolózni, nem tudtam hazudni, nem tudtam kettős életet élni. Tudnia
kellett, és neki nagyobb szüksége volt erre, mint nekem arra, hogy eltitkoljam
előle.
Fájni fog, amikor kitaszít az életéből, de meg kell birkóznom vele.
Csak nagyon, nagyon nem akartam ott lenni, amikor megtudja az igazságot, még
akkor sem, ha az lenne a legjobb, ha tőlem hallaná.
Holnap, ígértem meg magamnak. Reggel felhívom, és mindent elmondok
neki.
[1] no sé – Nem tudom
[2] Nem tudom ezt tovább csinálni.
[3] Dios mío – Istenem!
35. fejezet
Asher
Hart
Fordította: Red Ruby
Amikor aznap este megérkeztem a Forbiddenbe, még mindig úgy éreztem,
hogy nincs bennem semmi energia, és készen állok arra, hogy visszabújjak az
ágyba, és hibernáljam magam a tél hátralévő részére. Nagyon szerettem volna
kihagyni a műszakomat, és megkeresni Elisát. Beugrottam a munkahelyére, de
ezúttal nem kérdezősködtem róla, nem akartam totális zaklatónak tűnni. De ez
volt az egyetlen hely, ahol tudtam, hogy megtalálom. Valószínűleg várnom
kellett pár napot, mielőtt újra visszamentem volna.
A fenébe.
Ahogy beléptem a bejárati ajtón, ásítva biccentettem Harpernek
üdvözlésképpen, és azon gondolkodtam, hogy talán kijátszhatnám a tesókártyát
Picknél, és kivehetnék egy kis szabadságot, csak ma estére. De aztán eszembe
jutott, hogy Mason már úgyis távol lesz. Alig két napja temette el az
édesanyját, ráadásul a kishúgát is be kellett költöztetnie a lakásába.
Szóval, már így is kevesen voltunk.
Elkeseredve, mert mióta Elisa ma reggel kimászott az ágyamból, semmi
sem úgy alakult, ahogy én akartam, újra ásítottam.
– Sze-ent szar!– robbant ki Ten, pont az arcomba ahogy elém
pattant, úgyhogy megrándultam, ahogy hirtelen megálltam, hogy ne rohanjak bele.
– A rocksztárt végre megfektették, mi? Kurvára itt volt az ideje, haver. – Gratulálva
csapkodta meg a vállamat, amitől elkomorultam, mert utáltam, hogy mindig
rohadtul tudta, mikor voltam nővel.
Elkezdtem megkerülni az idegesítő seggét, amíg azt nem mondta: – Nem
hittem, hogy valaha is rájössz, hogy a kis dobos csaj az Incubus pólós csajod.
Vagy várj csak, végre tököt növesztett, és bevallotta?
Megállva pislogtam rá, és próbáltam megérteni, mi a fenét mondott.
Végül megráztam a fejem. – Mi?
– Mi? – kérdezett Ten rögtön vissza, mintha zavarban lett volna a
zavarodottságomtól.
– Jézusom – motyogtam. – Esküszöm, hogy csak az idő öt
százalékában van értelme annak, amit mondasz. Miért beszélsz az Incubus pólós
csajról? És ki a fene az a kis dobos csaj?
Ten szemei felcsillantak. – Aúú, a francba. Ugye nem döngetted
meg a dobosodat tegnap este? – Aztán tényleg sértetten nézett, amikor azt
követelte: – Akkor ki a fenét keféltél meg?
– Rohadtul semmi közöd hozzá – morogtam. – Most pedig
magyarázd meg!
– Ó, tudod. – vonta meg Ten a vállát, és elindult. – Semmiség.
Csak hagyj figyelmen kívül – De én belemarkoltam a pólójába, és
visszarántottam.
– Nem hinném, te köcsög. Magyarázd meg!
Sóhajtott, és megdörzsölte az arcát. – Jézusom, nem hiszem el,
hogy még mindig túl gyáva ahhoz, hogy egyszerűen elmondja neked.
– Ten!– figyelmeztettem.
– Oké, rendben – morogta. – Nem mintha örökre titokban
lehetne tartani. Az a dobos a bandádban...
Pislogtam, most már tényleg összezavarodtam. – Remy? Mi
van a fiúval?
– Nem fiúval– mondta Ten. – Lánnyal.
Hunyorogtam, nem értettem. – He?
– Jézus a kereszten. – Undorodva fújva ki a levegőt, Ten megrázta
a fejét, és felnézett a plafonra. Aztán azt mondta: – A meleg haverod,
Remy valójában egyáltalán nem meleg fickó. Sőt, még csak nem is fickó. Ő
valójában egy nő, mellekkel és minden más felszereléssel, amivel a
csajok járnak.
Azonnal kinyitottam a számat, hogy baromságnak nevezzem, de nem jöttek
a szavak. Az agyam pörgött, eszembe jutott minden alkalom, amikor azt hittem,
hogy Remyben van valami nőiesség, minden alkalom, amikor arra biztatott, hogy „beszéljek”,
és Jézusom, az a pillanat, amikor bevallotta nekem, hogy maszkot visel.
Szent szar.
Ezek a furcsa kis darabkák kezdtek a helyükre kerülni, amíg hirtelen
értelme nem lett az egésznek. De még mindig nem álltam készen arra, hogy
teljesen elkötelezzem magam az ötlet mellett. Remy nem lehetett lány.
Egyszerűen... nem lehetett.
A homlokomat ráncolva próbáltam még mindig értelmet adni Ten kijelentésének,
amikor felállt, és újabb bombát dobott rám. – És nem csak, hogy lány, de ráadásul
ő az Incubus pólós lány, akiről azt a dalt írtad.
Ettől azonnal tagadva ráztam a fejem. De aztán meg kellett kérdeznem: – Ha...
ha Remy tényleg lány, akkor mi a fenéből gondolod, hogy ő az Incubus
pólós csaj?
– Mert azon az estén, amikor karaokét énekelt, a színpadon
énekelt a barátnőjével, Jodival. És én akkor már ismertem Jodit, így aznap
este, a kis duettjük után rögtön a barátnőjéről kérdeztem neked, de Jodi csak
annyit mondott, hogy a barátnőjét Remynek hívják.
Folyamatosan ide-oda csóváltam a fejem, mert igazából még csak
gondolni sem akartam erre. De vajon a vörös hajúa színpadon az én Incubus-pólós
lányommal tényleg Jodi, Remy szobatársa volt? Azt hiszem, lehetett
volna. Nem nagyon figyeltem oda a vörös hajúra. A pokolba is, még arra sem
emlékeztem tisztán, hogy nézett ki az a lány, akiről a dalt írtam.
– ...szóval amikor Remy, a dobosod, megjelent itt Jodival a karján,
összeraktam a dolgokat, és bumm, magamtól rájöttem az egészre. És az is
segített, hogy bevallotta, hogy ő az, amikor megkérdeztem, szóval ha!
Elég okos és klassz vagyok, nem igaz?
Klassz? A klassz nem igazán az a kifejezést, amit használtam volna. – Eléggé
kibaszottul halott, az vagy – morogtam, közvetlenül azelőtt, hogy hátrahúztam
a karomat, és arcon vágtam.
– Bassza meg!– üvöltötte az érintkezéskor, a szemét fogta,
és ellendült tőlem. – Mi a pokol van, ember?
– Mi a pokol van veled!– üvöltöttem, és előrenyomultam felé,
hogy megragadhassam a pólója elejét, és újra megüssem. De hirtelen túl sokan
voltak ott, Quinn hátrarántott a szemétládától, akit meg akartam ölni, Noel
pedig segített Tennek állva maradni.
– Hogyhogy nem mondtad el mindezt hónapokkal ezelőtt,
amikorelőször megtudtad a nevét? – követeltem, küzdveQuinn ellen, hogy
visszamehessek Tenhez. – Tudtad, hogy milyen sokáig kerestem őt. Tudtad,
hogy mennyit adtam volna, csak hogy megtudjam a nevét!
Ten csak vigyorgott, miközben megtörölte az arcát, és megrázta a
fejét. – Igen, nos... a bosszú egy ribanc, nem igaz?
– Mi? – fogalmam sem volt, miről beszél.
– Caroline – sziszegte. – Tudtad, mit csinál, amikor
úgy lopakodott be a szobámba, hogy nem tudtam, hogy ő az. És nem mondtál nekem semmit.
Csak folyamatosan hagytad, hogy tudtomon kívül eláruljam a legjobb barátomat.
Hát, baszd meg! Azt kaptad, amit megérdemeltél.
A szám tátva maradt, ahogy a döbbenet átjárta a testemet. Fogalmam sem
volt róla, hogy Ten nehezteltrám ezért. Egész idő alatt azt hittem, hogy
barátok vagyunk, akik ugratják egymást, de most...
– Mi az isten folyik itt kint? – Pick rohant ki a hátsó
folyosóról, őt követte Knox, aki bizonyára hozta őt.
Elszabadulva Quinntől, mert már nem éreztem késztetést arra, hogy
beverjem Ten arcát, szipogtam, és a vörös szemét tapogató szemétláda felé
intettem. – Kérdezd meg tőle. Ő nyilván többet tud arról, hogy mi
folyik az életemben, mint én.
– Ten? – kérdezte Pick felé fordulva.
Ahogy Ten válaszképpenmotyogott valamit, megtöröltem a kezemmel a
számat, mert még mindig nem tudtam elhinni, amit az imént megtudtam.
Elkezdtem elfordulni, de Pick elkapta a karomat. – Hé, hová mész?
Megráztam a fejem, magam sem voltam benne egészen biztos. Csak azt
tudtam, hogy válaszokra van szükségem, és csak egyetlen ember adhatta meg őket
nekem. – Én csak... Mennem kell.
Bólintott, túl sok megértés és aggodalom volt a szemében. – Oké.
Amire csak szükséged van. Minden rendben?
– Nem – vicsorogtam, és végigsimítottam a hajamon. – Nem
tudom. Csak mennem kell. Válaszokra van szükségem.
Pick intett, hogy menjek. Még egy utolsó pillantást küldtem Ten felé,
megdöbbenve és megbántódva, hogy egész idő alatt ennyire tévedtem vele
kapcsolatban. Aztán elmentem.
Nem hívtam fel Remyt. Nem voltam biztos benne, hogy tudnék-e a
sráccal–a csajjal– most beszélni, és egy másodperccel tovább hallgatni,
ahogy hazudik nekem.
Ehelyett felhívtam Gallyt, és kicsikartam tőle Jodi számát azzal az
ígérettel, hogy nem fogok lefeküdni vele.
A második csörgésre felvette. – Hé, ki az?
Kifújtam a levegőt. – Szia, Jodi. Asher vagyok. Most próbáltam
elérni Remyt, mert van nálam pár cucc, amit be kell dobnom neki, de nem veszi
fel. Mi is a címed?
– Ööö... ó... Hát, Remy most nincs itt.
– Semmi baj – nyugtattam meg. – Bedobom hozzád, ha
otthon vagy, és odaadhatod neki, amikor odaér.
– Ó! Hát persze.– Hirtelen megkönnyebbültnek tűnt, én pedig
összehúztam a szemem, mert tudtam, hogy hazudik nekem. – Ebben az
esetben... – Miközben ledarálta a címét, én felpattantam a motoromra. – Köszönöm.
Mindjárt ott leszek – mondtam neki, mielőtt bevágtam a sorba, és
elindultam.
Rekordidő alatt értem Remy épületéhez. Miután felkocogtam a lépcsőn a
második emeleti lakásához, addig dörömböltem az ajtón, amíg a lakótársa kinyitotta.
Jodi nyugtalan mosolyt villantott rám, miközben csak a fejét dugta ki
a folyosóra. – Szia, szexi!– Aztán összeráncolta a szemöldökét, ahogy
az üres karomra pillantott, ahogy a zsebembe temettem a kezem. – Uh... mit
kellett odaadnod Remynek?
– Semmit– válaszoltam. – Hazudtam. – Ekkor kihúztam
az egyik kezemet a zsebemből, hogy megnyomjam az ajtaját, tudtára adva, hogy
bejövök.
Nem próbált megállítani, hanem hátrafelé botorkált, és hagyta, hogy
berontsak, miközben tágra nyílt szemekkel bámult rám. – Ó, ööö... mi
van?
– Tényleg nincs itt, vagy erről is hazudtál? – kérdeztem.
A szája tátva maradt. Aztán azt suttogta: – A francba. Tudod.
– Igen – bólintottam lassan, és körbepillantottam a helyen, hátha
találok jeleket arra, hogy a dobos, akit megismertem, valóban itt lakik. De úgy
nézett ki, mint egy átlagos nappali, amiben bárki lakhat.
Így hát egy közeli folyosóra sétáltam, és elindultam az első félig
nyitott ajtó felé, amit megláttam.
– Ööö... mit csinálsz? – kérdezteJodi, mögém sietett, és próbált
lépést tartani velem.
Nem voltam benne biztos. Még soha nem hatoltam be buldózerként egy nő
lakásába, és kezdtem elcsak úgy átkutatni. Vakon mentem be, a lelkiismeretem
egyik fele azt mondta, hogy álljak meg és viselkedjek, a másik felemnek viszont
válaszokra volt szüksége.
Az első ajtó, amin bekukkantottam, egy fürdőszoba volt, egy
egyértelműen női fürdőszoba, hajápolási termékekkel, ékszerekkel és mindenféle
lányos szarral tele a pulton, bár észrevettem a dezodort, amit Remytől kértem
kölcsön, amikor együtt laktunk Chicagóban.
A francba. Chicago. Sokat voltunk együtt abban a hotelszobában. És
egész idő alatt egyszer sem tartotta bölcs dolognak, hogy elmondja, nem férfi.
A szomszéd ajtó felé haladtam, és benyúltam, hogy felkapcsoljam a
villanyt.
A lélegzetem elakadt a tüdőmben, amikor rájöttem, hogy ez határozottan
az ő szobája. Ragyogó magenta, elektromos kék és lime-zöld színek, rock-
és dobosposzterek voltak szenvedélyesen foltokban mindenhol a falakon. Neil
Peartról készült poszterek, „Keep Calm and Drum On[1]”
feliratú poszterek, „Stick to your dreams[2]”
feliratú poszterek egy pár dobverővel, olyan zenekarok képei, mint a Metallica,
az Iron Maiden, az Alice in Chains... az Incubus.
Ez annyira Remy szobája volt. És mégis egy lány szobája. Nyeltem
egyet, amikor megláttam egy csipkés fehér melltartót a padlón, az ágya lábánál.
Jézusom, tényleg nő volt.
És ekkor vettem észre. Egy latex maszk lógott az ágya lábtámlájáról.
Egy maszk, amin Sticks arca volt.
Felkaptam, és azonnal tüsszentettem. De ahelyett, hogy félredobtam
volna, az ujjaimat köré tekertem, és erősen tartottam.
Az ajtóban Jodi elővette a telefonját, és egy sms-t pötyögött.
Szipogtam és megráztam a fejem. – Nem – mondtam neki. – Ó,
dehogyis. Nem kaptam semmilyen tisztességes figyelmeztetést erről, így ő sem
kaphat.
Jodi bűntudatosan az oldalára ejtette a telefont. – Soha nem
akart... – kezdte, de felemeltem a kezem, megállítva őt.
– Nem akarom ezt tőled hallani. Azt akarom, hogy Remy magyarázzonmeg...
mindent.
Aggodalom világított az arcán, miközben az ajkába harapott. – Mit
fogsz csinálni?
Harsány nevetéssel megráztam a fejem. – Fogalmam sincs.
Az agyam nem akarta abbahagyni a pörgést. Nem gondoltam, hogy igazából
kiakadtam. Nos, némileg dühös voltam, de leginkább csak zavarodott.
Nem tudtam rájönni, hogy miért... miért adná ki magát férfinak?
Ennek semmi értelme nem volt. És miért nem érezte úgy, hogy elmondhatná nekem?
Azt hittem, hogy Sticks és én elég közel kerültünk egymáshoz ahhoz, hogy a srác
– lány – megbízhasson bennem, úgy, ahogy én megbíztam...
Ó, a pokolba. Hirtelen eszembe jutott minden szarság, amit azóta
mondtam neki, hogy találkoztunk. A legtöbbjük valószínűleg olyan volt, amit egy
nőnek nem vallottam volna be, például, hogy mennyire szeretem a puncit nyalni
és – ó, Jézusom! Úgy bántam vele, mintha az egyik pasi barátommal bántam
volna, balfasznak, lúzernek és seggfejnek neveztem. Szent ég, én soha nem szólítanék
egy nőt ilyen neveken.
Aztán eszembe jutott, hogy meséltem neki az Incubus pólós lányról. A
fejem tényleg össze-vissza járt ezzel kapcsolatban. Beszéltem neki róla!
Miért nem mondott semmit? Tudta, hogyan reagáltam az Incubus pólós lányra,
hogyan kerestem hónapokig. Vagy várjunk csak. Tudta, hogyan kerestem őt?
Talán nem említettem ezt a részét. Csak azt próbáltam érzékeltetni, hogy
mennyire túl akartam lenni az egész tortúrán, így talán azt éreztettem vele,
hogy nem mondhatja el nekem, mert elhitettem vele, hogy nem akartam vele – mint
nővel – semmit sem kezdeni.
De mindez nem magyarázta meg, hogy először miért ment inkognitóban,
férfiként.
A folyosó végén kinyílt a lakás ajtaja, és valaki megszólalt: – Hé,
ribi! Itthon vagyok, és kaját hoztam. Dupla csokis karamellás jégkrém. Annyira
segíteni fogsz nekem ezt megenni!
Kifújtam a levegőt. Ez határozottan Remy hangja volt. Minden kérdésem
megválaszolásra kerül. Jodi és én némán néztük egymást, miközben hallottuk a
lépéseket, amelyek a konyha felé tartottak, valószínűleg a fagylaltot rakta le.
Aztán Remy megszólalt: – Jodi? Helló? Itthon vagy?
– Ööö... igen. – Jodi félénk pillantást vetett rám, mintha azt
hitte volna, hogy elvágom a torkát, vagy valami ilyesmi, ha rosszul válaszol. – A
szobádban, puta[3].
– Mit csinálsz az én szobámban? Nem számít. Örülök, hogy
ott vagy. Segítened kell kitalálni, hogyan mondjam el Ashernek...
Befordult a sarkon, hogy belépjen a szobájába, levegőért kapott,
amikor meglátott, csúszva megállt, és a mellkasát szorította.
Fogalmam sem volt, mire számítottam, talán arra, hogy Sticksnek
öltözött, maszkkal a fején, pedig a kezemben tartottam azt az átkozott maszkot.
De a legkevésbé sem számítottam arra, hogy... Elisát fogom látni.
A szám tátva maradt, az állkapcsom dolgozott, de nem jöttek szavak.
Vad, pánikba esett tekintete Jodira siklott, aztán vissza rám. Amikor
a pillantása a maszkra esett, amit a kezemben szorongattam, visszafordult a
szobatársához.
– Már tudja – suttogta Jodi együttérző rándulással.
Remy, Elisa, vagy ki a fene volt ő, visszapördült felém. – Asher...
– kezdte lágyan, a szemei bocsánatkérően összehúzva, miközben tett egy
lépést felém.
Hátratántorodtam, és felemeltem a kezem, elhárítottam, próbáltam értelmet
nyerni abban, hogy mi folyik itt.
De, francba, bassza meg, a pokolba és a fenébe. Ez mindent
megváltoztatott. Amikor még csak egy lány volt, aki férfinak álcázta magát, az
egy dolog volt. Akkor nem voltam túlságosan dühös. De az, hogy Elisaként is átvert,
becsapott, amíg egyenesen ágyba nem estem vele...
– Mi a fene folyik itt? – követeltem. – Bemegyek ma
este dolgozni, és megtudom, hogy nem csak egy lány vagy, hanem AZ a lány,
akiről egy dalt írtam, és akit hónapok óta kerestem. És most látom, hogy
besétálsz ebbe a szobába, és te vagyElisais? Ki a fene vagy te
valójában?
Ó, Jézusom, egészen addig a pillanatig nem is tudtam, hogy őszintén
szólva nem tudom az igazi nevét.
– Én... Remy vagyok – válaszolta halkan.
Összehúztam a szemem, némán megparancsoltam neki, hogy most ne
baszakodjon velem.
Felemelte mindkét kezét. – Esküszöm. A teljes nevem Remy Elisa
Curran. Elisa a középső nevem, de csak a nagybátyám az étteremben szólít így.
– És te láthatóan tökéletesen értesz angolul – gúnyolódtam.
Aztán eszembe jutott. Basszus, tudott angolul. Mindent megértett, amit
mondtam neki, amikor együtt voltunk, olyan dolgokat, amiket soha nem vallottam
volna be egy lánynak, akivel csak most találkoztam.
Jézusom, hogy gyűltek a hazugságok.
Végigsimítottam az ujjaimmal a hajamon, meghúzogattam a hajtöveimnél,
próbáltam megnyugodni, de én csak... ez egyszerűen... eldobtam az agyamat.
Felém nyújtotta a kezét, arcán aggodalommal. – Akarsz leülni?
Gyilkos pillantást vetettem rá. – Nem, kurvára nem kell leülnöm.
Egy kibaszott magyarázatra van szükségem. Miért?
– Én csak... – A szempillái gyorsan verdestek, és láttam, hogy
könnyek csillognak a szemében. Aztán átölelte magát, és bevallotta: – Csak
egy esélyt akartam, hogy a zenekarban lehessek.
Zavartan megráztam a fejem, és egyáltalán nem számítottam erre a
válaszra. – Mi?
– A Non-Castrato – mondta. – Elmentem meghallgatásra a
dobos helyére, mint én magam... de az a rohadék Galloway még egy számot sem
engedett játszani veletek.
Tátva maradt a szám. – Punk-rocker lány? – suttogtam
elborzadva. Ő volt a punk-rocker lányis? – Az te voltál?
Amikor bólintott, a levegőbe vetettem a karjaimat, és felhorkantam. De
hát persze. Ilyen volt a szerencsém, hogy a világ legnagyobb hazudozója volt végül
mindhárom hölgy, akiről az utóbbi időben álmodoztam és fantáziáltam.
Kibaszottul tökéletes.
– Mi volt azzal a Tina Turner-parókával?– követeltem.
Megvonta a vállát, és kissé rosszul nézett ki. – Semmi. Csak úgy
gondoltam, hogy nagyon vagányul nézett ki a szerephez.
A szerephez? Igen, határozottan szerepet játszott... egész kibaszott
hónapban.
– Hány titkos személyazonosságod van még?
Megrázta és lehajtotta a fejét. – Semennyi. – Amikor
felszisszentem, morcosan felnézett. – Ennyi!
– Mindegy. – Megforgattam a szemeimet, és a kezemmel
végigsimítottam a hajamon, próbáltam mindent rendbe tenni zavaros fejemben. – Szóval
kitaláltad „Stickset”, a meleg férfi dobost, hogy bekerülj a bandába... – Hirtelen
megálltam, és felszisszentem, mert hirtelen eszembe jutott... Sticks nem is
létezett. A sok Call of Duty, amit játszottunk, az ugratások, a közös
dalszerzés, az összes szarság, amiben segített nekem, és az alkalmak, amikor
fedezett engem. Felidéztem azt az éjszakát Chicagóban, amikor ő készen állt
arra, hogy megvédjen engem, csak egy paprikaspray-vel és egy síppal, és a
fájdalom nyila átjárta a testemet. Sticks, a barátom, örökre eltűnt.
És mi a francért nem ütött szöget a fejembe, hogy a paprikaspray és a
síp a nemi erőszak megelőzésének – a hölgyek védelmének – a
klasszikus eszköze. Olyan kibaszott hülye voltam. Hányszor röhöghetett az
idióta fogalmatlanságomon.
Összeszűkítettem a szememet, amikor azt mondta: – Igazából nem is
akartam csatlakozni a bandához. Csak annyira felhúztam magam, miután nem
akartál meghallgatni…Azt terveztem, hogy utána letépem a maszkot, és elmondom
neked, hogy: „Ha!Egy nő ugyanolyan jól tud dobolni, mint egy férfi”. De aztán
meghívtál, hogy játsszak veletek azon a pénteken. Még sosem játszottam
közönség előtt. Tudni akartam, milyen érzés. Aztán még aznap este megkaptuk a
chicagói koncertfelkérést, és olyan izgatottnak tűntél, hogy nem tudtalak
cserbenhagyni, és nem tudtam akkor még elmondani, hogy lány vagyok. Mi lett
volna, ha Gally kirúg engem, és te soha nem jutsz el Chicagóba?
– Ó, szóval ez mind azért volt, hogy segíts nekem?– vicsorogtam.
Elpirult, és kiengedett egy apró sóhajt. – Persze, hogy nem. De
hozzájárult ahhoz, hogy nem mondtam el neked azonnal, míg túljutottam azon a
ponton, hogy elmondhassam anélkül, hogy hatalmas szenvedést okoznék, és akkor
már csak azért nem mertem... mert tudtam, hogy így reagálnál.
Így? Szóval azt hitte, hogy túlreagálom, mi? Megforgattam a szemem.
Szép. – Hogy illik ebbe bele az Incubus pólós lány?– Tudnom kellett.
Zavartan pislogott. – Sehogy.
Amikor csak felhúztam a szemöldökömet, hogy próbálja meg újra,
összeszorította a fogait, és morgott egyet. – Nem is tudtam, hogy létezik az
a dal, amíg be nem léptem a zenekarba, és Ten nem mesélt róla.
Morogtam. A kibaszott Ten. – De tudtad, hogy rólad szól?
Összerezzent. – Miután elolvastam a szöveget, tudtam, hogy határozottan
fennáll a lehetősége annak, hogy én vagyok az a lány, igen.
– Kibaszottul hihetetlen.
Végighúztam a kezemet az arcomon, és el kellett fordulnom, mert olyan
nehéz volt ránézni, és nem Elisátlátni, nem emlékezni minden részletére
mindannak, amit az ágyamban csináltunk.
– Ezt a részt én is tanúsíthatom – szólalt meg Jodi. – Tényleg
fogalma sem volt róla, hogy ő a lány a dalodban, amíg...
Megpördültem, hogy rámeredjek, és azonnal elhallgatott. – Tudod...
– A hüvelykujjával a válla mögé mutatott, miközben hátrált az ajtó felé. – Magatokra
hagylak titeket, hogy ezt megbeszéljétek. – És kilőtt a szobából.
Remyre pillantottam, aki mintha kisebbre húzódott volna össze magában,
mintha arra számított volna, hogy fizikailag megtámadom.
Benne voltam ebben a nőben, láttam meztelenül, megérintettem, megízleltem,
életem legjobb szexét éltem át vele. Valamiféle jövőről álmodtam vele, és
valóban azt hittem, hogy valami nagy dologba kezdünk.
De mindez hazugság volt.
Nem voltam biztos benne, hogy beveszem-e a meséjét az Incubus pólós
lányról, de úgy gondoltam, hogy ragaszkodni fog a meséjéhez, így rátértem arra
a kérdésre, ami a legtöbbet jelentett nekem... és a legjobban fájt, hogy
rákérdezzek. – És Elisa? – suttogtam.
Könnyek lepték el a szemét, miközben megrázta a fejét. – Soha nem
kellett volna találkoznod vele. Nem kellett volna visszatérned a hotelszobába a
pénztárcádért, és felfedezned őt a zuhanyzóban. Nem kellett volna elmenned a
Castañeda’s-ba, és meglátnod őt a munkahelyén. És soha nem lett volna szabad
hazavinned magaddal. Mondtam neked – a fenébe is – figyelmeztettelek,
vagy nem, hogy tartsd magad távol tőle?
Felhorkantam, és megráztam a fejem. – Kicsit képmutató tőled, nem
gondolod, hiszen te vagy ő? Miért nem húzódtál el, bassza meg, amikor
először megcsókoltalak?
A szája tátva maradt, mintha ez lett volna a legröhejesebb kérdés,
amit valaha is bárki feltett neki. – Találkoztál már magaddal? – kiáltott
fel. – Te rohadtul elképesztő vagy. Egyetlen épeszű heterónő sem tudna
akár csak távolról is ellenállni ennek az egésznek.
Amikor a kezével végigmutatott rajtam tetőtől talpig, harsány nevetést
szakadt ki belőlem. – Persze.
– Komolyan mondom. – Az arca elkomolyodott, ahogy engem
nézett, mintha már akkor tudta volna, hogy bármit is mond, köztünk mindennek
vége. – Az utolsó dolog, amit akartam, hogy beléd essek. A pokolba is,
miután egy szaros zenekar énekese teljesen összetörte a férfiakba vetett
hitemet, teljesen arra számítottam, hogy megvetlek. De aztán megismertelek, és
én... nos, ez csak bizonyítéka, hogy milyen csodálatos vagy, hogy áttörted az
általam veled szemben felállított sztereotípiákat, és tényleg rávettél, hogy megkedveljelek.
– Hát akkor biztos szívás lehet a helyedben lenni, mert most
cserébe én nem nagyon kedvellek téged. Jézusom, igazából még csak egy
istenverte dolgot sem tudok rólad. Teljesen kibaszottul idegen vagy számomra.
– Asher – suttogta, és az öklét a mellkasához szorította,
miközben pár könnycsepp csorgott le az arcán. Utáltam látni, ahogy sír, de a
saját mellkasomban lévő szorítás lehetetlenné tette, hogy odamenjek hozzá, és
megpróbáljam megnyugtatni. Összetörte az átkozott szívemet.
– Ismersz engem – könyörgött. – Mindent tudsz
rólam, amit csak tudni lehet. Mindent, amit Sticksként mondtam neked, az mind
én voltam.
– Kivéve, hogy valójában nem vagy férfi, nem vagy meleg, és ó
igen... tökéletesen értesz angolul. Jézusom! – belemarkoltam a hajamba. – Hányszor
nevettél ki, mert túl hülye voltam, hogy magamtól rájöjjek?
– Soha – esküdözött, és hajthatatlanul rázta a fejét. – Egyszer
sem nevettelek ki.
– Lefogadom – motyogtam. – Úgy bántam veled, mint egy
pasival. Tolakodtam és viccelődtem, olyan neveken szólítottalak, amiket egy
nőnek soha nem mondanék.
Remy átölelte magát. – Engem nem zavart. Ebből tudtam, hogy
barátok vagyunk.
– Igen – mormogtam, és egyetértően bólintottam. – Azok voltunk.
Valószínűleg az egyik legközelebbi barátom lettél. És te csak úgy... csak úgy
elvetted ezt tőlem. Aztán besétáltál ezen az ajtón, és a tudomásomra hoztad,
hogy Elisa, az egyetlen nő, aki megrengette a világomat, szintén nem létezik.
– Nem. – csóválta még jobban a fejét. – Még mindig léteznekmindketten.
Sticks és Elisa még mindig itt vannak. – A mellkasához koppintotta a kezét. – Csak
már egy személy. Csak Remy.
Ezúttal rajtam volt a sor, hogy megrázzam a fejem, és azt mondjam: – Nem.
Az egyetlen személy, akit látok, az egy kibaszott hazug.
Elfordultam, hogy kiviharzok az ajtón, amikor megszólalt: – Várj!
És mi lesz holnap?
Megálltam, és homlokomat ráncolva hátrapillantottam. – Tessék?
– Péntek van. A zenekar – emlékeztetett. – A
Forbiddenben kellene játszanunk.
A francba. És mindennek tetejébe, épp most oszlatta fel a
bandámat is. – Ó, te már nem vagy a bandában – jelentettem ki halk
hangon.
Megdöbbenés világította meg a tekintetét, de tisztelettudóan
bólintott. – És vasárnap? Még mindig kell valaki, aki DJ lesz Pick
esküvőjén.
A fenébe is. Összeszorítottam a halántékomat, ahogy elkezdett fájni a
fejem. Hogy a fenébe lett ennyire nélkülözhetetlen néhány rövid hét alatt? Nem
volt időm új DJ-t találni Picknek, és senki másban nem bíztam úgy, hogy úgy
működtesse a hangrendszert, ahogyan Sticksbenbíztam... vagyis benne.
– Ha még mindig hajlandó vagy rá, Picknek szüksége van rád –válaszoltam
vonakodva, csikorgó fogakkal, és azt kívántam, bárcsak inkább azt mondhatnám
neki, hogy húzzon a picsába. De ezt nem tehettem a tesómmal, aki arra
számított, hogy valaki lejátssza neki a – „Baby Love”-ot, hogy
táncolhasson rá Evával.
Bólintott. – Természetesen még mindig megteszem.
Én is hálásan bólintottam, mielőtt rávillantottam a szemem, és azt morogtam:
– Csak ne állj az utamba, és kurvára ne beszélj hozzám ott. Tényleg, ha
vasárnap után soha többé nem látlak, már az túl korai lesz.
Könnyek lepték el a szemét, de bólintott, hogy megérti és elfogadja.
Mivel képtelen voltam egy másodperccel tovább maradni, eljöttem onnan,
gyakorlatilag futva menekültem az épületből, amíg el nem értem a lakásomhoz.
Sziszegtem egy átkot, amikor rájöttem, hogy elfelejtettem bezárni a lakásomat,
mielőtt korábban munkába indultam... mert túlságosan lefoglaltak a gondolatok,
hogy megtaláljam Elisát.
Nos, megtaláltam őt. És azt kívántam, bárcsak ne tettem volna.
A telefonom figyelmeztetett, hogy Pick küldött egy sms-t, de most nem
tudtam válaszolni rá. Hangosan káromkodva belerúgtam a falba, aztán lesöpörtem
az összes dolgot a konyhaasztalomról, köztük az ajándéktáskát, amiben egykor a
bilincsek voltak, amiket használtam...
– A kurva anyját!– üvöltöttem. Aztán kiszúrtam a
dalszövegekkel teli füzetemet, és azt is át kellett hajítanom a szobán. A dal,
amit vele írtam, hirtelen egyetlen nagy viccnek tűnt.
Sav borította be a nyelvemet. Nem tudtam elhinni, hogy ennyire
becsapott.
Fintorogtam a dohányzóasztalomon álló Call of Duty-boxra, és puszta
kézzel akartam széttépni. Felkaptam, és átdobtam a szobán, amíg Mozart
ketrecének nem ütközött, és nem csattant a fémdrótnak.
– A francba! Bocsánat, Mozart – mondtam.
De amikor ellenőriztem a háziállatomat, elkomorultam. Mozart nem volt
a ketrecében. A kiengedésére szolgáló ajtó pedig tárva-nyitva lógott.
Pislogtam, mert tudtam, hogy nem engedtem ki. Mindazok mellett, amit az elmúlt
napokban Elisával csináltam, valószínűleg hétfő óta nem volt időm arra, hogy
szabadon engedjem.
– Mozart? – mondtam. Bár tudtam, hogy nem lesz odabent,
mégis átvizsgáltam az összes ketrecének minden egyes centiméterét. Aztán az
ágyhoz suhantam, a kedvenc búvóhelyéhez. – Mozart!– kiáltottam, és
négykézlábra ereszkedtem, hogy benézzek a matrac alá. Az egyetlen dolog, ami
alatta volt, néhány elraktározott mogyoró volt.
Majdnem szétszedtem a helyet, de egy óra keresgélés után csak annyit
tudtam biztosan, hogy a mókusom eltűnt.
❤️❤️❤️
VálaszTörlésKöszönöm szépen!❤️❤️❤️
VálaszTörlés