36.
fejezet
Remy
Curran
Fordította: Tony
Az összetört gyenge kifejezés
arra, mit éreztem, amikor Asher kisétált a szobámból. Voltam már legyőzött
korábban, megcsalt és elárult a férfi, akihez feleségül akartam menni,
összetörtem, amikor anyám elvesztette az eszét, és magamra hagyott, és minden családi
összejövetelen kívülállónak éreztem magam, mert nem voltam olyan, mint ők.
Hozzászoktam, hogy nem kapom meg, amit akarok.
De ezt valahogy mégis
rosszabbnak éreztem, mert ezúttal tudtam, hogy megérdemeltem. Száz százalékig
én okoztam, és minden döntés, amit az elmúlt hónapban hoztam, ehhez a
pillanathoz vezetett. Szívás, hogy a zenekarban eltöltött időm így ért véget,
de a legjobban az fájt, hogy láttam Asher fájdalmas arckifejezését, ahogy
rájött, mennyit hazudtam neki.
Nem hiszem, hogy bárkit megbántottam
már ennyire.
Ez megölt.
Jodi próbált vigasztalni.
Nem segített.
Aztán próbálta a lelkesítő,
hagyd-abba-a-nyafogást-és-ülj-vissza-a-lóra megközelítést.
Az sem működött.
Nem érdekelt a jégkrém sem,
amivel próbált megetetni. Végül teljesen feladta, és otthagyott egyedül az
ágyamban búslakodva, a takaró alatt, egy maréknyi zsebkendővel, amit úgy két
perc alatt elhasználtam.
Nem hiszem, hogy bárki úgy
kezdett egy történetet, hogy azt gondolta, ő lesz a főgonosz. Csak tudták, hogy
van egy céljuk, és megpróbálták elérni. De nekem még érdemleges célom sem volt.
Sem életmentés, sem harc az igazságért vagy a szabadságért. Csak egyszerűen
önző voltam, úgy akartam érezni, van helyem a bandában. És mégis, amikor
megtettem bármit és mindent, hogy elérjem az álmomat, végül összetapostam egy
másik álmot, amiről nem is tudtam, hogy sokkal jobb… amíg túl késő nem volt.
Aztán Asher valószínűleg
riasztotta Heath-t és Gallyt, hogy a következő este nem játszanak a
Forbiddenben, és miért, mert éjfél körül elkezdtek özönleni az üzenetek.
A legtöbb Gallytől.
Egy kibaszott tyúk vagy? Mi a
fasz?
Így kell feloszlatni egy
bandát, ribanc.
Csak a következő Yoko Ono
akartál lenni, mi?
És az utolsó: Hé, ha dögös
vagy, akarsz dugni?
Heath-től csak egy érkezett: EZÉRT
nem volt jó bevenni egy lányt a bandába.
Így megint sírtam egy kicsit,
mert a fiúknak is tönkretettem a dolgokat. Valamikor elaludtam, de csak azért,
hogy néhány óra múlva felébredjek, folytassam a szánalompartit, aztán újra
kidőljek. Amikor másnap reggel kimásztam az ágyból, a fejem hasogatott, a
szemem pedig teljesen be volt dagadva. A hajamat kócos kontyba fogtam a fejem
tetején, és mindenhol sötét tincsek lógtak, mezítláb a konyhába totyogtam, egy
szál alvós topban és rövidnadrágban a gyorsan felkapott köntös alatt.
Nem voltam éhes, igazán szomjas
sem, de már belefáradtam, hogy a szobámban vagyok, így csináltam magamnak egy
forró csokit. Ahogy kortyolgattam és kiléptem a konyhából, Jodi szobájának
ajtaja kinyílt a folyosón, és léptek közeledtek.
Arra számítva, hogy a
lakótársamat látom, kinyitottam a számat, hogy kedvetlenül üdvözöljem, de nem ő
lépett ki a folyosóról. Tágra nyílt szemmel felkiáltottam: – Mi a fene?
Gally rám vigyorgott, tekintete
végigsiklott a meztelen lábaimon. – Szóval te vagy az igazi Sticks, mi?
Úgy tűnik, vissza kellene venned a maszkodat, édes. – Azzal kisétált
önelégülten és undorítóan.
A szavai még mindig szúrtak,
így önkéntelenül az arcomhoz emeltem a kezem, tudva, hogy pokolian nézek ki a
múlt éjszaka után.
Amikor Jodi szobájának ajtaja
újra kinyílt, a fogaimat csikorgattam. – Nem hiszem el, hogy idehoztad ezt
a seggfejet a lakásunkba múlt éjjel. Ő olyan… Heath?
Amint a Non-Castrato újabb
tagja kilépett a folyosóról, a szám tátva maradt. Ha az álkapcsom nem lett
volna rögzítve, biztos a padlón koppan. – Mi… hogy… he? – hebegtem.
Az arca bíbor színt öltött, de
aztán tiszteletteljesen biccentett, aztán eliszkolt az ajtó felé, és eltűnt.
Tátva maradt a szám, totál nem
értettem.
Pillanatokkal később Jodi
sétált be a nappaliba, morogva a fájó izmai miatt, és nyújtózott egyet miközben
elégedetten hatalmasat ásított. – Mmm… reggelt!
Csak bámulni tudtam rá, ahogy
ellépett mellettem, és bement a konyhába. Megfordultam, és követtem. – Jodi?
– mondtam végül halkan, miközben figyeltem, ahogy megtölti a gőzölgő bögréjét.
– Igen? – kérdezte
nekem háttal tevékenykedve. – Készen állsz végre, hogy felvidítsalak?
– Tessék? Nem. Ööö… Inkább
magyarázd meg, miért jött ki Gally ésHeath is a szobádból?
– Persze. – Széles
mosollyal fordult meg, aztán összerezzent, és azt mondta: – Ó, puta.
Pokolian nézel ki. Tényleg le kell zuhanyoznod, és csinálni valamit az
arcoddal.
Összeszorítottam a fogam. – Összpontosíts,
te nő! Gally és Heath– morogtam.
– Ó, igen. Hát,
folyamatosan veszekedtek rajtam, így... – Megvonta a vállát. – Csak
megtanítottam nekik, hogyan osztozzanak.
Az a néhány korty forró csoki,
amit az előbb megittam, gonoszul forogni kezdett a gyomromban, és azzal
fenyegetett, hogy visszajön. – Fúj – mondtam, próbáltam nem
elképzelni a képet, amit a fejembe ültetett, és most képtelen voltam nem
elképzelni.
A forró csokimat a mosogatóba
öntöttem, visszatértem a szobámba, hogy még egy kicsit sírjak. Nem tudom, miért
váltott ki belőlem még több könnyet, amikor láttam a szobatársamat két sráccal,
akiket én nem akartam magamnak, de elég nyomorultnak és önzőnek éreztem magam
ahhoz, hogy amikor Jodi néhány perccel később beugrott, hogy megnézzen, hűvös
és keserű voltam, mert nem állt meg az élete, hogy ott legyen mellettem, annak
ellenére, hogy ő éppen ezt próbálta tenni.
Sóhajtott a szánalmas
állapotomon, aztán megint elment, egyedül hagyott a lakásban, és nem tehettem
róla, azon gondolkodtam, hogy Asher nem adta volna fel ilyen könnyen, ha Sticks
ilyen depressziós lett volna. Mindenképpen mellette maradt volna.
Amitől sírva fakadtam… újra,
mert elvesztettem a valaha volt legjobb barátomat.
Nem tudom, mennyi idő telt el, de
már félig kivoltam, amikor valaki kopogott az ajtón.
Arra gondolva, hogy talán Asher
az, kimásztam az ágyból, aztán majdnem elájultam, amikor a vér gyorsan a
fejembe szállt. Egy másodperc alatt összeszedtem magam, megtapogattam az arcom
és a hajam, aztán azt gondoltam, csessze meg, és az ajtóhoz
száguldottam, és feltéptem.
– Szent szar! – kapkodott
levegő után Ten hátrálva. – Így nézel ki nőként?
– Hé, hagyd békén – szidta
le Caroline, kibújva mögüle. – Senki sem nézne ki elfogadhatóan egy olyan
éjszaka után, amin ő túl van. Hogy vagy, szívem?
Megráztam a fejem,
bandzsítottam, próbáltam rájönni, miért látom őket. Végül összeszedtem magam,
és megkérdeztem: – Mit csináltok ti itt?
– Múlt éjjel Oren is elbasztaAsherrel,
szóval eljöttünk beszélgetni, és kitalálni, hogyan kerülhetnétek vissza
mindketten újra a kegyeibe.
Felszisszentem, megdörzsöltem
az arcom, és Tenre pillantottam. – Szóval te is elszúrtad, mi?
Kiengedett egy undorodó sóhajt,
aztán beismerte. – Ja. Fel kellett hoznom egy régi problémát, ami már nem
is zavart igazán… csak mert megtehettem.
– Ezért van monoklid?
– Ja – válaszolt
bólintva.
– Pasik – morogta
Caroline, megfogta a vállamat, és jól megnézte az arcom. – Azt gondolják,
a verekedéssel megoldanak bármit.
– Hát, általában igen – vitatkozott
Ten a háta mögött.
A felesége figyelmen kívül
hagyta, csettintett a nyelvével, és azt mondta: – Először is,
megmosakszunk. Addig nem tudsz tisztán gondolkodni, amíg nem érzed megint
embernek magad.
– Baszki, igen. – Ten
mohón összedörzsölte a tenyerét, miközben belépett, és becsukta az ajtót maga
mögött. – A nőm zuhanyozik egy másik bigével; ezt fantasztikus lesz nézni.
– Te idekint maradsz – figyelmeztette
Caroline felvont szemöldökkel. – És emellett, biztos vagyok benne, hogy
egyedül is meg tud fürödni. – Aztán felém fordult, és az ajkába harapott. – Ugye?
Amikor bólintottam, Ten
elmotyogott egy káromkodást, a buligyilkosok mocskos megfelelőjének titulált
minket, aztán ledobta magát a kanapéra, és felkapta a távirányítót.
Caroline bevezetett a
fürdőszobába, aztán összeszedett nekem néhány ruhát, amibe átöltözhetek, majd
kinyitotta a zuhanycsapot, és ott hagyott, hogy magam fejezzem be a dolgot.
Robotpilóta üzemmódban
megmosakodtam, és meglepő módon kicsit jobban éreztem magam, amikor végeztem.
Egy kis testápolót kentem az arcomra, kifésültem a hajam, és már emberként
léptem ki a fürdőszobából.
A házaspár felnézett, amikor
beléptem a nappaliba. Ten szemöldöke a hajvonaláig ugrott. – Nos, szent
szar, egy kis zuhany milyen csodákra képes.
– Ó, fogd be – csapott
Caroline a karjára, aztán talpra állt, és odajött hozzám. – Jobban érzed
magad?
Vállat vontam.
Együttérzően gügyögve megfogta
a kezem, a kanapéhoz vezetett, és leültetett ő és a férje közé. Valahogy úgy
gondoltam, hogy dühösnek kellene lennem rá, amiért kedd éjszaka összehozott
minket Asherrel. De aztán… Jodi jól mondta. Nem Caroline dugta belém Asher
péniszét. Bármikor megállíthattam volna.
– Szóval – kezdte, és
felém fordulva maga alá húzta az egyik lábát. – Mindketten azért vagyunk
itt, hogy segítsünk neked visszakapni Ashert. Én azért, mert úgy érzem, az,
hogy erőltettem a dolgot köztetek múltkor az étteremben, csak rosszabbá tette a
dolgokat, Oren pedig… nos…
– Mert nagyobb esélyem
van, hogy megbocsátja, hogy seggfej voltam, ha ő is kap tőled.
Pislogtam a nyers összegzésre,
de alapvetően értettem, hogyan jutott erre a következtetésre. Aztán megráztam a
fejem. – Nem… mi nem…. Asher nem fogja ezt megbocsátani nekem. Semmi
esélyem nincs nála.
– Baromság. – Ten úgy
intett a kezével, mintha a helyzetem nem lenne nagy ügy. – Csak szexelj
vele egy jót, és mindent meg fog bocsátani.
– Szex – vicsorogtam
rá mogorván. – Éppen az hozott ilyen helyzetbe. Ha képes lettem volna
távol tartani tőle a rohadt kezem, talán, esetleg lenne rá esélyem, hogy
megbocsásson. – De nem, nekem szét kellett tennem a lában, nem igaz?
– Ugyan – horkant fel
Ten. – Egy srácnál a szex mindent megold.
– Nem tudom – motyogta
Caroline, elgondolkodva rágta az ajkát. – Most Asherről beszélünk. Nem
rólad.
Egy nyögéssel a férje engedett.
– Igazad van. Hart nem normális. – Aztán hátradőlt a kanapén, mintha
nem lenne több ötlete.
– Én tudom! – kiáltott
fel hirtelen Caroline, felegyenesedve. Hozzám fordult, és megragadta a kezem. – Először
hogyan keltetted fel a figyelmét?
Összeráncoltam a szemöldököm,
visszagondoltam a napra, amikor meghallgattak Sticksként, de Caroline
megválaszolta a saját kérdését. – A hangod. Amikor énekeltél a színpadon
az első karaoke esten.
Ránéztem, és hirtelen pontosan
tudtam, hogy mire gondol.
37.
fejezet
Asher
Hart
Fordította: Tony
Habár a banda nem játszott, én
dolgoztam péntek este, kellett valamit csinálnom, nem akartam otthon lenni a
túlságosan csendes lakásomban. Nem találtam meg Mozartot, és ő sem jelent meg
az ajtóm előtt. Amikor megláttam egy döglött mókust a Forbidden felé vezető
úton, azt mondtam magamnak, hogy ez nem ő. Ő talált egy szép, biztonságos
parkot valahol, és éli az álmait, mogyorót gyűjt, és fára mászik.
De még mindig pokolian
hiányzott.
Szombaton extra korán
megjelentem a munkában, holott megint egy nyomorult karaoke est volt.
Pillanatnyilag úgy érzem, le tudnám élni egész az életemet anélkül, hogy újabb
karaoke dalt halljak.
De szerencsétlenségemre
körülbelül féltucat nő állt sorba, hogy elénekelje az „AllAboutThatBass”-t,
egytől-egyig Incubus pólóban. Utáltam. Ma este meg különösen szívás volt, mivel
már tudtam, hogy ki volt valójában az Incubus-pólós lány.
Már úgy éreztem, elmegy az
eszem, amikor egy újabb nő befejezte a dalt. Már a nyelvem hegyén volt, hogy
szólok Quinn-nek és Knoxnak, hogy hátramegyek, és megnézem a készleteket,
amikor egy ismerős hang csendült fel a hangszóróban.
– Hát, figyeltem, ahogy
néhányan próbáltátok utánozni az eredeti előadásomat.
Megfordultam, és megláttam
Remyt– szűk kék farmerben, fekete Incubus pólóban, gitár szíjával a vállán,
hosszú haja a hátára omlott.
– És azt kell mondanom,
hogy néhányan… – Megrázkódott, és közelebb hajolt a mikrofonhoz. – Tényleg
szar volt.
Rengeteg fújolás és rosszindulatú
visszavágás harsant fel, de ő figyelmen kívül hagyta, csak mosolygott a tömegre
hanyagul. – Ha kíváncsiak vagytok, az Incubus póló, amit aznap éjjel
viseltem, pontosan így nézett ki. – Megrángatta a pólója két oldalát, hogy
megmutassa. – Ó, és a vörös hajú, aki velem énekelt… Ott van. – A
színpad lépcsőjére mutatott, ahol Jodi állt.
Jodi integetett és csókot
dobott mindenkinek, miközben Remy elhelyezkedett a széken, és az ölébe emelte a
gitárt. – Ma este nem az „AllAboutThatBass”-t fogom énekelni, mert… hát,
Asher rosszul van tőle, ha meghallja. És azért is, mert ízléstelen lenne újra
eljátszani az eredeti műsort. Szóval valami kicsit mást fogok játszani, és
mivel ennek a helynek nincs meg ennek a bizonyos dalnak a karaoke verziója,
elhoztam a gitáromat, hogy segítsen.
Megütögette a Taylorja oldalát – a
francba, neki is Taylorja van –, aztán elkezdett pengetni. Tökéletesen.
– Nem tudtam, hogy a
barátnőd gitározni és dobolni is tud – mondta Quinn mellettem,
miközben figyelte Remyt, ahogy a „GreenEyes”-t játssza a Coldplaytől.
– Nem a barátnőm– morogtam
rekedtes hangon. – De ja, tényleg tele van meglepetéssel, mi? – Mert
én sem tudtam, hogy tud játszani.
Pedig csodálatosan játszott.
A tekintetem a színpadra
tapadt, és fogalmam sem volt, mit éreztem, amikor tiszta hangon énekelt olyan
szarokat, hogy én voltam a tengere, de a levegő a mellkasomban
összenyomódott, míg már alig kaptam levegőt.
Ezek csak szavak, mondtam
magamnak, megacélozva magam a kedves próbálkozásával szemben, hogy felkeltse a
figyelmemet. Valaki másnak a dalszövegei nem jelentenek nekem semmit, ahogy ő
sem kellene jelentsen nekem semmit. Nem is ismerem.
Akkor is. Nem tudtam elhinni,
hogy ott fenn énekel… nekem. Póbált könyörögni a megbocsátásomért.
Persze, más nők hónapokig
énekelték nekem az „AllAboutThatBass”-t. De ő Remy volt. Ez mindent
megváltoztatott.
Kivéve, hogy elkezdtem azokra a
bizalmas dolgokra gondolni, amikor megosztottam vele, ahogyan kiöntöttem neki a
szívem, és ő cserébe csak hazudott. A becsapás keserűsége viaskodott azon
részemmel, ami elolvadt tőle, és meg akart neki bocsátani.
Amikor befejezte a dalt
elfordultam, örültem, hogy vége – nincs több belső harc, hogy távol
maradjak. De aztán folytatta, és azt mondta: – Ó, nem. Sajnálom, szivi, de
itt most egy kis obstrukció[1]
van folyamatban. Itt maradok, és addig énekelek, amíg az üzenetem el nem jut a
fülbe, ahova szántam. Nem hagyom el a színpadot, amíg Asher Hart fel nem jön
ide, és le nem visz.
Megpördültem, és rábámultam,
éppen akkor, amikor elhessegetett három nőt, akik megpróbálták átvenni a
helyét. Amikor visszafordult a tömeg felé, a tekintete megtalálta az enyémet,
és mindentudó mosollyal rám kacsintott, mintha tudta volna, hogy elkapott.
Utáltam, hogy ilyen jól ismer,
ezért összevontam a szemöldököm, csípőre tettem a kezem, hogy megmutassam, nem
mulatok jól.
De ő szerencsére nem
foglalkozott velem, hanem elkezdte a „The Reason”-t a Hoobastanktől, amiben
elmondta, hogy sajnálja, hogy megbántott, és kívánja, bárcsak elvehetné minden
fájdalmamat.
Egy percig bámultam,
lebilincselt a szépsége, a hangja, és a szavai, amiket mondott nekem. De aztán
eszembe jutott, hogy szándékosan elhitette velem, hogy nem tud angolul, és
elkezdtem azon gondolkodni, hogy mi a fenét csinál itt, miért próbál kínozni
engem a jelenlétével, amikor elkezdődött a refrén, és végre minden világos
lett.
Tényleg azt gondolta, hogy az
énekléssel csak úgy… visszakap engem.
– Bassza meg – morogtam,
amikor a tekintete megtalálta az enyémet, és ott tartott. Baljóslatúan
összehúztam a szemem, de ő csak tovább énekelt, így megpördültem, motyogtam
valamit Quinn-nek, aztán elrohantam a bárpult mögötti folyosóra. Amikor beértem
a raktárba, fel-alá járkáltam, magamban káromkodtam, és megparancsoltam
magamnak, hogy ne hagyjam magam befolyásolni.
Néhány perc múlva kinyitottam
az ajtót, hogy megnézzem, új dal kezdődött-e. Könnyebben lélegeztem, amikor
rájöttem, hogy igen, de aztán… meghallottam a hangját. Még mindig ott volt
fenn, ezúttal a „PleaseForgiveMe”-t énekelte Bryan Adamstől.
Jézusom. Rengeteg kibaszott
bocsánatkérős dal van; állja a szavát, és egész éjszaka énekelni fog.
Ha nem állítom meg most, a
végén még valami tényleg nagy hülyeséget csinálok, például megbocsátok neki.
Így határozottan kimasíroztam a
bárba. Amikor megpillantottam Picket, ahogy egy széken ülve figyeli az
előadást, megálltam mellette.
– Csinálsz végre valamit? – követeltem.
Felém fordult, szemöldökét
csodálkozva felvonta. Aztán vállat vont. – Hallottad a nőt. Ma este csak
te tudod leszedni a színpadról.
Már nyitottam a számat, hogy
megmondjam neki, ez az ő kibaszott bárja; ki tudja rúgni, ha akarja, de aztán
elvigyorodott. – Emellett, már adtam neki engedélyt, hogy egész éjjel
énekeljen, ha akar.
– Ó, te rohadék – súgtam.
– Nem csoda, hogy még mindig itt vagy ilyen késő éjjel az esküvőd előtt.
Tudtad, hogy itt lesz, és csak látni akartál szenvedni, mi?
Pick elkomorult. – Nem
akartalak szenvedni látni. Azt akartam látni, hogy a testvérem
helyrehozza a dolgokat valakivel, aki jó barátja volt az elmúlt hónapban, és
nagyon boldoggá tette közben. Mert valójában ezt tette.
Vitatkozni akartam. De nem
tudtam elfelejteni azokat a szép időket, amit Remy és én együtt töltöttünk…
StickskéntésElisaként is.
– Ő nem… – kezdtem
volna mondani, hogy ő nem ugyanaz az ember, akivel összebarátkoztam. Sticks
volt a barátom. Kivéve, hogy most ő Sticks. Nem tudtam, hogy érzek ezzel
kapcsolatban. A bennem dúló ingerültség átvette az irányítást.
A színpad felé masíroztam.
Remy tekintete reménykedve
felcsillant, amikor látta, hogy közeledek. De nem mosolyogtam vissza, vagy
adtam egyéb okot a reménykedésre. Elfordítottam a fejem, és a karaokegépre
összpontosítottam. Miután kiválasztottam a dalt, amit akartam, felugrottam a
színpadra, és kivettem a mikrofont a reszkető ujjai közül.
Rám pislogott, kicsit
elkomorodott, még úgy is, hogy közben mosoly ült az arcán. Azt gondolta, a
megbocsátásról fogok énekelni valamit. De ehelyett Taylor Swift „BadBlood”-ja
kezdődött el. És egyenesen neki énekeltem.
Tátva maradt a szája a
döbbenettől.
Amikor körülbelül negyedszer
mondtam, hogy problémáink vannak, és nem tudjuk megoldani, bosszúsan vett egy
nagy levegőt, és lesietett a színpadról. Figyeltem, azt hittem, ennyi volt, de
csak a karaokegéphez ment, és kiválasztott valami mást a listából.
Nem akartam, de mégis kíváncsi
voltam, mit választott.
Így amikor Elton John
„SorrySeemsto Be theHardest Word”-je félbeszakította Taylor hangját, és Remy
visszalopta tőlem a mikrofont, hogy elénekelje a szöveget, megráztam a fejem. A
makacs nőszemély nem tudta, mikor kell feladni, igaz?
Ezért a dalszövegét elnyomtam a
„BetterThingstoDo”-valTerri Clarktól.
Valamiért több dühös
elszántságot vártam tőle. Benne voltam a játékban, élveztem az adok-kapokot, és
türelmetlenül vártam, mivel fog legközelebb előállni.
De szomorúság ült ki az arcára,
ahogy nézte, amint énekelek, és hallgatta a keserű szavakat, amik elhagyták az
ajkam. A vállai legyőzötten megereszkedtek, megértően bólintott, és lesietett a
színpadról. Körülbelül húsz nő éljenzett, miközben Remy elmenekült. Néhány
lépés után beleütközött Jodiba, aztán megragadta a barátja karját és kisietett
a klubból.
Furcsán csalódottan, bár nem
akartam megbocsátani neki, megráztam a fejem, és elléptem a mikrofontól, már
nem volt kedvem énekelni. Aztán leugrottam a színpadról, keresztülvágtam az ott
nyüzsgő emberek között, amíg hátul a raktárban találtam magam, fel-alá
járkáltam, amikor nyílt az ajtó, és Pick surrant be.
Összeszorítottam a fogam és
megráztam a fejem, semmiképpen sem akartam beszélni róla. – Nem kéne
otthon lenned Evával és a gyerekekkel?
– Nem. – A mellette
lévő hordónak támaszkodott. – Csingiling hagyományosan akarja, ezért
kirúgott. Azt mondta, az esküvőig már nem láthatom. – Vállat vont. – Rossz
időpontnak tűnik, hogy zaklassam Masont és Reese-t, hogy kikönyörögjek egy
éjszakát a kanapéjukon, így azt terveztem, kiveszek egy hotelszobát… hacsak nem
akarod befogadni a bátyádat pár órára.
Vállat vontam. – Persze. A
kanapémról nem lehet ódákat zengeni, de… ha gondolod.
– Köszönöm. – Pick
bólintott, és figyelte, ahogy járkálok, és folyamatosan a hajamat turkálom,
aztán azt morogta: – Szóval… Remy.
– Nem akarok róla beszélni
– vágtam oda, rá bámulva.
Ő csak vigyorgott. – Elég
jól álcázta magát. Fogalmam sem volt, hogy ő nő. És most, tényleg… máshogy néz
ki nőként. Semmi okod, hogy idiótának érezd magad, és azt gondold, hogy
tudhattad volna előbb. Senki más sem jött rá.
– Nem mondtam, hogy
idiótának érzem magam – motyogtam.
De Pick megemelte a
szemöldökét, így megenyhülve felsóhajtottam. – Rendben. Egy kibaszott
idiótának érzem magam. De dühös is vagyok. Hazudott nekem, kurvára átvágott
hetekig. Olyan, mintha mindenből viccet csinált volna, amit valaha mondtam
neki. Azt hittem, valóban barátok lettünk, ő meg csak beöltözőst játszott, hogy
benn lehessen a rohadt bandában. – Abba a csalásba már nem is akartam
belemenni, hogy Elisát is eljátszotta, mert… Nem bírtam.
Pick már nyitotta a száját, de
biztos voltam benne, hogy a védelmében akar valamit mondani, ezért folytattam a
dumát. – És most… most azt gondolja, hogy csak úgy besasszézik ide,
riszálja a csípőjét, énekel néhány dalt, és én, mit, csak úgy megbocsátok neki?
Kurvára nem. Nem jövök össze vele megint. Nem is ismerem.
Pick picit elmosolyodott. – Tényleg
nem? – kérdezte.
Kezdtem mondani, hogy nem.
Kivéve, hogy nem tudtam. Talán megtudtam róla néhány dolgot. Az biztos, hogy a
női verziója ugyanolyan versengő volt, mint Sticks. Határozottan zenei tehetség
volt, jó ízlése volt a dalok terén, ugyanúgy szeretett kötekedni, és
bosszantani az embereket, mint én. A francba, tökéletes lett volna… ha nem bánt
meg annyira.
– Feltételezem, elmondta
az okát, hogy miért csinálta – szólalt meg Pick, én meg pislogtam, mert
elfelejtettem, hogy ott van.
Szipákoltam, és félrenéztem. – Mondott
valamit.
– De te nem hiszed el?
– Nem tudom. – A
csípőmre tettem a kezem, és tépelődve felnéztem a plafonra.
Valamennyire elhittem az okot,
hogy miért kezdte el az egész játékot, mert őszintén, mi másért öltözött volna
pasinak? Nem azért, hogy közel kerüljön hozzám, miután kiderült, hogy ő volt az
Incubus pólós lány, mivel sokkal több esélye lett volna elérni nálam valamit,
ha nő marad. De akkor is, miután megismert, miért nem jött rá, hogy nem
érdekel, hogy egy lány van-e a bandában; megharcoltam volna Gallyvel és
Heath-szel, hogy maradhasson.
Fájt, hogy nem bízott bennem.
Néhány lépéssel arrébb Pick azt
motyogta: – Ha eléggé szeretsz valakit, megtalálod a módját, hogy bármit
megbocsáss neki, mert nélküle élni sokkal nyomorúságosabb, mint bármilyen
haragtartás.
Rá pillantottam, de úgy tűnt,
ez volt az összes bölcs tanács, amit adni tudott. Ellökte magát a hordótól, meglapogatta
a vállamat, és kiment a raktárból, hogy békében rágódhassak.
Balfasz,
akartam utána szólni. Hogy merte egyáltalán szóba hozni a szerelmet? Én nem
szerettem Remyt. Nem is ismertem. De hiába mondtam ez magamnak, az agyam
felhozta az alkalmakat, amikor a Call of Duty-n nevettünk és veszekedtünk.
Az éjszakát, amikor
megosztottuk a pirított kukoricát, és dalt írtunk együtt.
Hogy eljött értem a motoros
problémám után, hogy hogyan aggódott az apám miatt, és hogy elvitt Masonhöz,
mikor nem voltam jó passzban.
Ahogyan két egymást követő
éjszakán szeretkeztünk.
Ismertem őt. És kedveltem őt.
Ráadásul hiányzott.
Amikor visszatértem most már
tényleg dolgozni a bárpult mögé, már nem voltam dühös, de nem tudtam eldönteni,
mi vagyok. Pick bogarat ültetett a fülembe, és nem hagyott nyugodni.
Megbocsáthatnék neki?
Lehetnénk újra csak barátok,
ahogy Sticksszel?
Lehetnék újra a szeretője? A
testem mocorogni kezdett az ötlettől, de gyorsan félretoltam a gondolatot, mert
nem voltam biztos a válaszban. A legnagyobb rejtély az volt…
Tudok élni nélküle?
Amikor egy pár lépett a
pulthoz, hogy italt rendeljen, nem igazán figyeltem rájuk. Szerelmes
hülyeségeket mormoltak egymásnak spanyolul, amitől az ajkam megfeszült, mert
arra emlékeztetett, hogy Remy spanyolul beszélt velem, hogy ne jöjjek rá,
milyen ismerős a hangja Elisaként.
De a srác valami ilyesmit
mondott: – Eres mi nena, mi chica. Te amo. – Én megálltam, és rá
hunyorogtam.
Te amo?
Remy is ezt mondta nekem…
sokszor, Elisaként. De ő – Sticksként– azt mondta, hogy azt jelenti,
„Szép munka”, de a srác, aki szerelmesen nézett a hölgyére, de úgy tűnt, mintha
azt mondaná, szép munkát végzett. Mielőtt tudnám, mit teszek, visszaléptem
hozzájuk.
– Elnézést! – Amikor
felnéztek, megráztam a fejem. – Azt mondta neki, hogy te amo?
A srác felvonta a szemöldökét. – Tessék?
– Mit jelent a te amo?
Úgy nézett rám, mintha
megőrültem volna, hogy megkérdezem, közben a lány kuncogott, hozzábújt, és a
karjába fűzte az egyik karját. – Azt jelenti, hogy szeretlek– mondta.
A levegő eltűnt a tüdőmből,
ahogy hátratántorodtam, és levegő után kapkodtam.
Nem számítottam rá, hogy ezt
mondja. Egyszerűen… túlságosan elborult az agyam, hogy megfelelően
gondolkodjak.
Köszönetképpen bólintottam,
megfordultam, és azt hiszem, talán az italukat is elkészítettem, de nem igazán
tudtam felidézni.
Az éjszaka további része
homályban telt. Nem tudtam koncentrálni semmire, kivéve a tényt, hogy a te amo azt jelenti, hogy szeretlek.
[1] Az obstrukció egy olyan politikai eljárás, amelyben egy jogalkotó testület egy vagy több tagja meghosszabbítja a javasolt jogszabályról szóló vitát, hogy késleltesse vagy teljesen megakadályozza a döntést.
38. fejezet
Asher Hart
Fordította: Maya
Vasárnap délután ott álltam
Pick mellett, és néztem, ahogy a Forbidden éjszakai klub hátsó fogadótermében
feleségül veszi élete szerelmét. Gondolom, ebben az épületben találkozott vele
először, ahogy én is itt tudtam meg, hogy a testvérem, és itt láttam először
Remyt a színpadon.
Úgy éreztem, mintha aznap
kezdődött volna igazán az élet, amikor betettem a lábam ebbe a helyiségbe.
Sokat nevettem itt, életre
szóló barátságokat kötöttem, egyfajta családot alapítottam, és mégis... ebben a
pillanatban ez volt az utolsó hely, ahol lenni akartam.
Amint kisétáltunk ebből a
teremből, és végig mentünk a folyosón a bár fő részébe, ahol a fogadás lesz,
tudtam, hogy látni fogom őt. Biztos voltam benne, hogy már itt van, és felállítja
a hangrendszert, hogy megbizonyosodjon róla, hogy minden készen áll. Ilyen
megbízható volt, vagy legalábbis a Sticks-verziója az volt.
És láss csodát, amint kimondták
az igeneket, és a násznép átvonult a ceremóniáról az afterpartyra, ott állt egy
sötét ruhában, amely körbe ölelte az idomait, miközben kisöpörte a haját az
arcából, ahogy a hangfal fölé hajolt.
Amikor valaki megállt
mellettem, és barátságosan hátba vágott, futólag odapillantottam, és
megdöbbenve érzékeltem, hogy Ten is Remyt bámulja. Zihált. – Igen,
valószínűleg beadnám a derekam, és ezt is megbocsátanám – mondta, mielőtt
rám pillantott volna, és felvonta a szemöldökét – Ahogy te is megbocsátod
nekem, amiért a múltkor egy seggfej voltam. Igaz?
Megráztam a fejem, és egy
kicsit felnevettem a bocsánatkérés formáján. Egyébként is, a monoklija
ragyogása sokat segített, hogy túltegyem magam rajta. – Nincs mit
megbocsátani, ember – mondtam neki. – Ahogy mondtad, most már kvittek
vagyunk.
A vállai elernyedtek, de aztán
bólintott. – Kurvára igen. Amíg nem flörtölsz Caroline-nal, csak hogy
bosszants engem.
– Ó, a pokolba is, dehogy.
Mi lenne ebben a móka? – Amikor megláttam a feleségét a közelben, aki
minket figyelt, odaintettem magamhoz, átkaroltam a derekát, és az oldalamhoz
húztam. – Szia, gyönyörűség! Miért nem adsz a vőfélynek egy kis édességet?
Caroline vigyorogva az
állkapcsomhoz szorította az ajkait, és közelebb húzódott hozzám, mielőtt Ten
morogva elrántotta volna. – Oké. Elég volt, seggfej. – Aztán rám mutatott,
és elkomorult. – Ennyi, megint felkerültél a szar listámra.
Felnevettem, örültem, hogy
tényleg újra barátok vagyunk. Aztán megfordultam, és megpillantottam Remyt a
színpad mellett, ahogy nézi, ahogy Caroline-nal és Tennel beszélgetek. A
vigyorom elhalt, és a tüdőm szorosan a bordáimhoz nyomódva kitágult. De aztán
valaki megbökte a karját, elvonva a figyelmét rólam, és kénytelen voltam
mogorván nézni a nagydarab fickóra, aki vele együtt állt a hangosításnál.
Ki a faszom volt ez?
Nem voltam féltékeny. Bassza
meg, nem. De talán ökölbe szorítottam a kezem, amikor közelebb húzódott hozzá.
Túl közel.
Ahogy Remy válaszolt neki, és a
kezei hadonásztak, azon kaptam magam, hogy feléjük bóklászok, képtelen voltam
távol maradni.
Nem látta, hogy közeledem – még
mindig háttal állt nekem, miközben spanyolul darált valamit a fickónak. De ő
megpillantott engem, és a válla fölött rám vetett pillantása arra késztette,
hogy Remy is megforduljon.
Felkiáltott, amikor a
tekintetünk találkozott. A szívére szorítva a kezét, hátratántorodott,
egyenesen a nagydarab fickó mellkasába, aki megfogta a karját, hogy
stabilizálja. Amikor a tekintetem a rajta lévő kezére tévedt, Remy a nevemet
lehelte. – Asher! Ööö, mit keresel te itt? Távol akartam maradni tőled.
Belenéztem a tágra nyílt,
aggódó barna szemébe. Amikor nem szóltam semmit, hanem a figyelmemet a srácra
irányítottam, akinek a keze még mindig a karján volt, megköszörülte a torkát,
és ellépett tőle, hogy bemutathassa.
– Ő... ő az
unokatestvérem, Tomás. Big T. Beleegyezett, hogy ma este az asszisztensem lesz.
Talán emlékszel rá. Ő gitározott a Castañedá’s-ban, amikor ott voltál, és én
énekeltem... – Nem vette a fáradságot, hogy befejezze a magyarázatot,
mintha attól félne, hogy az emlékeztető felébreszti a dühömet.
Bólintottam Tomás felé, és nem
voltam hajlandó elhinni, hogy megkönnyebbülés gomolyog a mellkasomban, ahogy
megfeszült izmaim ellazulnak. – Hogy megy a dolog?
Viszonzásul egy fejbiccentést
küldött nekem. – ¿Qué pasa?[1]
Elfeledkezve róla,
visszafordultam Remy felé. – Mi a baj?
Felszaladt a szemöldöke. – Baj?
Miért gondolod, hogy bármi baj van?
Gyors pillantást vetett az
unokatestvérére, mielőtt visszafordult hozzám. Aztán úgy szipogott, mintha a
kérdésem teljesen nevetséges lenne. – Minden rendben van. Menj vissza a
barátaidhoz, és érezd jól magad! – Még a karomat is meglökte, hogy
rávegyen, menjek tovább. – Biztos vagyok benne, hogy már így is eléggé
gyűlölnek anélkül is, hogy elrabolnám az idődet tőlük.
Ellenálltam a lökdösésének. – Miből
gondolod, hogy utálnak téged?
– Nos... – Zavartan
összevonta a szemöldökét. – Te gyűlölsz engem, szóval nem gyűlölnek
ők is, a hozzád fűződő hűségük miatt? Különben is, nekik is hazudtam arról,
hogy ki vagyok valójában. Ez csak logikusnak tűnik.
Kinyitottam a számat, hogy
elmondjam neki, nem gyűlölöm őt. De aztán visszafogtam magam.
Utálnom kellett volna
őt, miután azt mondtam neki, hogy soha többé nem akarok vele semmit, miután
nyilvánosan elutasítottam, ahogy tegnap este tettem?
Kellemetlen érzés kúszott végig
a gerincemen. Bizonytalanság és bűntudat keveredett a vágyakozással.
Bármennyire is meg akartam tartani a dühömet és a fájdalmamat, tényleg nem
tudtam őszintén gyűlölni őt. Túl elhamarkodott voltam, hogy teljesen eltoltam
magamtól? A fenébe is, nem tetszett ez az érzés, hogy közelebb akartam kerülni
hozzá, de mégsem bíztam semmiben, amit akartam.
Így megelégedtem azzal, hogy
azt mondtam neki: – Nem gyűlölnek téged. Inkább drukkolnak neked, és úgy
gondolják, hogy már meg kellene bocsátanom neked.
– Tényleg? – Az arca
felragyogott az izgalomtól, miközben a mellkasához emelte a kezét, és a bárpultra
pillantott. – Óóó... imádom a barátaidat. Tudod, hallgatnod kellene rájuk.
Ők a te érdekeidet tartják szem előtt.
Nem tehettem róla,
elmosolyodtam. De aztán megtorpantam. A fenébe is. Nem akartam, hogy
elbűvöljön. Remy a lehető legkínosabb, legmegalázóbb módon árult el. Vigyoromat
vicsorgássá görbítve azt mondtam: – Ne válts témát! Mi baj van valójában?
Visszamordult, és a frusztrált
hangot adott ki. – Most komolyan, honnan tudtad, hogy valami baj van?
Mert már korábban is láttam
Stickset letörtnek, és Remy most is hasonló viselkedést mutatott. – Mi a
baj? – ismételtem meg.
A vállai leereszkedtek, ahogy
rám nézett, és vonakodva bevallotta: – Nem tudom bekapcsolni a
hangrendszert.
Összevontam a szemöldökömet. – Próbáltad
már a főkapcsolót?
Általában bekapcsolva tartottam,
mert volt egy alvó üzemmódja, és nem emlékeztem, hogy tegnap este kikapcsoltam
volna a karaoke után, de nem sok mindenre emlékeztem a tegnap estéről, és a
feledékenységemmel... bármi lehetséges volt.
Ahogy a kapcsolóért nyúltam,
Remy elhúzta a száját. – Ó, jaj! Miért nem jutott eszembe ez az ötlet? Igen,
felkapcsoltam azt az átkozott áramkapcsolót!
Elvigyorodtam, mert a válasza
annyira tipikusan Sticksre vallott. Hiányzott a barátom. De a vigyorom
lehervadt, amikor a rendszer nem reagált a parancsomra.
– És a konnektor – kezdtem,
csak hogy abbahagyjam, amikor Remy egy pillantást küldött rám. – Persze,
hogy ellenőrizted, hogy be van-e dugva – válaszoltam helyette, és amúgy is
ellenőriztem a kábelt. – Talán meglazult a csatlakozó a másik végén, vagy
ilyesmi.
Volt egy olyan érzésem, hogy
már a másik végén is ellenőrizte a csatlakozókat, mert felsóhajtott, és a
mellkasán összefonva a karját nézte, ahogy megragadom a bedugott végét, és követem
a kábelt... a francba.
A zsinór leszakadt a kezemben,
a többi... nem volt ott.
– Szent szar – motyogta
Remy meglepetten, és előreugrott, hogy meglássa a kezemben tartott, szépen
levágott vezetéket. – Oké, ezt nem láttam. – Felnéztem
a megdöbbent szemébe, miközben megrázta a fejét, mintha bocsánatot kérne,
amiért nem vettem észre. Aztán zihált.
– Ó, Istenem, ugye nem
gondolod, hogy én tettem ezt?
– Mi? – Megráztam a
fejem, egyáltalán nem számítottam erre a következtetésre. – Nem.
A vállai megereszkedtek a
megkönnyebbüléstől. – Jó, mert egyáltalán nem én voltam. – Aztán
eszébe jutott egy gondolat, mert összeráncolta a homlokát, miközben a levágott
zsinórt tanulmányozta. – Tudod, ez pont olyan, mint a motorod
üzemanyagvezetéke, gondosan kettévágva.
Felvont szemöldökkel, tudtomra
adva, hogy újabb összeesküvés-elméletet sző a fejében, rámutatott. – Valaki
nyilvánvalóan packázni akar veled. Még mindig azt hiszem, hogy az apád az.
Felsóhajtottam. Igen,
egyértelműen belül Sticks volt, paranoiás az öregemmel kapcsolatban, meg
minden. – Hogy akar ez engem elkapni? – Felemeltem a zsinórt. – Ez
egyértelműen Pick ellen szólt.
Ó, a francba. Pick. Zenére volt
szüksége a fogadáson, különben kiakadt volna, mert nem valósulhatott volna meg
az elképzelése, hogy a „Baby Love”-ra táncol Evával.
Zenére volt szükségünk.
Gyorsan.
– De Pick a testvéred.
– Remy elszántnak tűnt, hogy vitatkozzon velem. – És ő olyan... – Meglengette
a kezét. – Most már közel van hozzád. Az lenne a legrosszabb, ha valaki a
szeretteidre támadna, igaz? És Pick nagyjából az egyetlen ember, akit igazán
szeretsz, nem igaz?
A kérdés megállásra késztetett.
Valóban szerettem Picket, nem igaz? És szerettem Mozartot is, aki most eltűnt,
és most biztosabb voltam benne, mint valaha, hogy nem hagytam nyitva a
ketrecét. De tényleg csak ezt a két személyt szerettem?
A tekintetem Remy aggódó barna
szemére vándorolt, és nem tudtam válaszolni.
– Nem mintha most igazán
számítana, hogy ki vágta el azt az átkozott zsinórt – szólalt meg az
unokatestvére, aminek hatására visszapislogtam magam a valóságba. – Mert
vannak más problémáink is, például, hogy hogyan fogjuk beindítani ezt a bulit?
Van errefelé másfajta hangszóró? Haza tudok szaladni a gitáromért, ha kell.
Rápillantottam, az agyam
száguldott. Ő, Remy és én talán képes leszek előhúzni egy gyors zenekart, de
aztán Remy csettintett az ujjaival. – A karaoke gép – mondta. – Van
rajta egy kis hangszóró. Az működni fog.
Megráztam a fejem, és elnyomtam
egy nevetést. – Mi? Egész este csak úgy karaokézni fogsz? Ez a fogadás
órákig tarthat. – Kimerítené magát.
Megvonta a vállát, és már
fordult is el, hogy kinyisson egy közeli szekrényt, és előgörgesse a
karaokegépet. – Ha kell – felelte, miközben bedugta a készüléket.
Aztán kiegyenesedett, és kifésülte a haját az arcából. – Különben is, Big T
be tud ugrani, ha szünetre van szükségem. A hangja nem is olyan rossz.
Az unokatestvére erre
felhorkant, de nem vitatta egyik állítását sem.
Sóhajtottam, és szkeptikusan
pillantottam a karaokegépre. Általában a hangrendszerre kapcsoltam, de úgy volt
tervezve, hogy ha kell, önmagában is működjön.
Úgy tűnt, ma este muszáj lesz.
Remy és én egyszerre hajoltunk
le, hogy bekapcsoljuk.
– Bocs – motyogtuk
együtt, amikor majdnem összeütöttük a homlokunkat. Aztán egy centivel arrébb
húzódtunk, de még mindig mindketten azon voltunk, hogy beindítsuk a gépet.
– Szent szar – motyogta
az orra alatt, és kissé felém fordult. – Nagyon jó illatod van.
Nem akartam, de a testem
reagált, és eszembe jutott minden érintés, nyalás és csók, amit valaha is adott
nekem. Az arcára pillantottam, és a szemei felcsillantak, mintha bajban lenne,
amiért ilyesmit mondott.
– Sajnálom. – Valamiféle
megadásként felemelte mindkét kezét. – Ez csak... ez új. Még sosem volt
ilyen illatod.
A vágy felkavarodott bennem.
Próbáltam lenyelni, próbáltam belekapaszkodni a ténybe, hogy dühös vagyok rá, de
a véremben olyan vágy dübörgött, amilyet még soha nem tapasztaltam más
emberrel.
Meg kellett ráznom a fejem, és
visszapislognom magam a jelenbe, emlékeztetni magam arra, hogy hol vagyok
valójában, és mit csinálok. És ez határozottan nem Remy Curran volt.
– Ez... ööö... Eva adta
nekem tanúfelkérő ajándékba. Úgy gondoltam, ma viselnem kellene.
Egyetértően bólintott. – Hát,
ez csodálatos. Azt hiszem, épp most lettem terhes.
Szórakozottan felhorkantam, nem
akartam mosolyogni, de mégis megtettem.
Közelebb hajolt hozzám,
miközben a karaokét állítottam be, és hirtelen én is éreztem az illatát. Valami
lányos, és egyáltalán nem olyan, mint Sticks férfias samponja.
Olyan illata volt, mint...
Elisának.
És igen, most már merevedésem
volt.
– El kell ismerned – mondta,
miközben az ujjaim a gombok között tapogatóztak. – Biztos jó lehet, hogy
most már nem kell tüsszentened, amikor közel kerülök hozzád, mert tudod...
nincs szükség többé a latexmaszkra.
Rápillantottam, körülbelül egy
másodpercre attól, hogy előrehajoljak, és a agyoncsókoljam. De a ragadozó
csillogás a szememben inkább figyelmeztetésnek tűnhetett a számára.
– Oké, rendben – felemelte
a kezét. – Visszalépek. Csak... a fenébe is, még egy szippantás, mielőtt
elmész. – Gyorsan odahajolt, vett egy gyors, hangos szippantást, és
azonnal újra elhúzódott. – És mellesleg pokolian szexi vagy szmokingban.
– Sticks – figyelmeztettem,
de igazából nem voltam mérges. A végsőkig elcsábultam.
– Most már távol maradok – bizonygatta
egy kis fintorral. – Esküszöm. Elfogadom a tényt, hogy minden esélyt, amit
valaha is kaphattam volna tőled, szétbombáztam. Innentől kezdve az igazi,
hamisítatlan énem leszek, és az valódi énem teljes mértékben flörtölne veled,
amíg így nézel ki – még akkor is, ha most inkább otthon lennék az ágyban,
és kibőgném a szemem.
Ránéztem, nem tudtam, mit
gondoljak, mert őszintén szólva legalább annyira csalódott voltam, mint
amennyire megkönnyebbültem a szavai miatt. Ujjával X-et húzott a szíve fölé,
betartotta az ígéretét, és hátralépett. Aztán megvárta, amíg befejeztem, és
kiegyenesedtem, mire visszament a géphez, és már kereste is az első dalt, amit
el akart énekelni.
Végigpásztáztam a tömeget. Az
összes barátom a bárból jelen volt. Még Mason, Reese és a húga, Sarah is
eljött. A koszorúslányruhájában pompázó Reese a vőlegénye mellett keringett,
megsimogatta a karját, mintha csak nyugtatgatná, Brandt Gamble pedig Sarah
tolószéke mellett ült, és mondott valamit, amitől a lány szája kelletlen
mosolyra húzódott.
Bár tudtam, hogy biztosan
szenvednek Mason édesanyjának elvesztése miatt, reméltem, hogy a mai este egy
kicsit felvidítja őket.
Tekintetem tovább vándorolt, és
Julianre és Skylarra mosolyogtam, akik körbe-körbe futottak a táncparketten, és
lufik röpködtek fölöttük. Aztán megpillantottam Tent és Caroline-t, amint Quinn
és a felesége, Zoey körül tébláboltak, aki egy bepólyált batyut tartott a
karjában, mielőtt átadta volna a babát, hogy Caroline a kezébe vehesse. Noel és
a felesége, Aspen a bárpultnál álltak, és Felicityvel és Knoxszal beszélgettek.
Amikor megpillantottam a menyasszony és a vőlegényt Murphy közelében a
javítóműhelyből, akaratlanul is rajtakaptam Picket, amint felém pillantott.
Amikor biccentettem neki,
tudtára adva, hogy elintézzük a dolgokat, Eva felé fordult, és kezet nyújtott
neki. A szívem a torkomban dobogott, remélve, hogy még nem gondolja, hogy
készen állunk. Komolyan nem akartam elrontani az elképzelését arról, hogy
miként kellene lezajlania az első táncnak az új menyasszonyával. De aztán
elindult a zene a karaoke gépben, és bassza meg, Remy a „Baby Love”-ot
játszotta, azt a dalt, amire Pick azt mondta, hogy arra táncol majd az új
feleségével.
Döbbenten bámultam rá.
A fenébe is, elképesztő volt.
❤️❤️❤️
VálaszTörlésKöszönöm szépen!❤️❤️❤️
VálaszTörlés