21.-22.-23. Fejezet

 

21. fejezet

 

Remy Curran

 

Fordította: Sophie

 

Forróság járta végig a combomat, amíg a puncim annyira nedves nem lett, és fájni nem kezdett, hogy muszáj volt a takaró alatt összeszorítani a combjaimat.

Asher szempillái felrebbentek, és rám pillantott a fényes, kéjjel borított zöld szemeivel, tudtomra adva, hogy az elé táruló kilátás ugyanúgy hatással van rá is, mint rám. Azon gondolkodtam, hogy mekkora lehet most a merevedése, és milyen lesz érezni, ha rajtam van, mélyen a lábaim közé csúsztatva, miközben a mellbimbóimat szívogatta.

Dios.

Megborzongtam, és észrevettem, hogy ő is így tesz.

– Sajnálom, én csak… szeretem a nőket – mormolta, mielőtt elkapja a tekintetét, mintha hirtelen kényelmetlenül érezné magát.

Amiről eszembe jutott az a parfüm bűze, ami akkor lengte körül, amikor alig fél órája belépett a szállodai szobába.

A vágyam teljesen elillant.

– Igen, ezt alátámaszthatom – motyogtam. Amikor zavart homlokráncolással rám pillantott, folytattam:– Tucatnyi kurvának a szaga volt rajtad, amikor bejöttél. Ha a helyedben lettem volna, először beugrok a zuhany alá, hogy lemossam azt a bűzt.

Asher csak kuncogott, de nem sértődött meg. Csak a fejét rázta. – Az igazából csak egyetlen nőtől származott. A szőkétől. Monique.

Felhorkantam, és Monique-nak szörnyű, korai halált kívántam. – Nos, Monique valamiféle szokása lehet, hogy a parfümjét más emberekre kenegeti.

Asher a szemét forgatta, és azt motyogta:– Ha te mondod.

A szám tátva maradt, ahogy őt bámultam. Végül azt mondtam. – Ó, sajnálom, ember. Talán Monique nem elégített ki a hálószobában? – A kurva puncija valószínűleg annyira elhasznált már, hogy nem volt elég szoros neki.

– Mi van? – Úgy nézett rám, mintha őrült lennék. Aztán megrázta a fejét. – Nem. Mi nem szexeltünk.

– Aha—motyogtam, de nem vettem be.

Összevonta a szemöldökét. – Komolyan mondom.

A szememet forgattam. – Szóval… Akkor mi? Csak azért van olyan szagod, mint neki, mert…

– Mert nem hagyta abba a hozzám dörgölőzést, mint valami macska a hőségben – csattant fel, és barátságtalanul nézett.

– Rendben. Szóval azt mondod, hogy szeretsz mindent a nőkben, de amikor az egyik úgy dörgölőzik hozzád, mint egy macska a hőségben, annak nem fogadod el azt, amit felkínál? Gally valószínűleg megtenné.

– Kibaszottul úgy nézek én ki, mint Gally?

Amikor rájöttem, hogy mennyire dühös és ingerült, hogy így kérdezősködtem, csak pislogtam, és csodálkozva húzódtam hátra. – Te tényleg komolyan beszélsz, ugye? Tényleg nem dugtál vele.

– Nem, nem tettem.

A lélegzet elakadt a torkomban, és a remény fellángolt a mellkasomban. – Miért nem?

– Mert… – Túlságosan is megdöbbent ahhoz, hogy folytassa.

Nem tudtam elengedni, mert megölt a kíváncsiság, úgyhogy nógattam: – Mert…?

– Persze, kísértésbe estem… – Megrántotta a vállát. – Úgy érzem, mintha egy örökkévalóság telt volna el, és mostanában úgy vágyom a szexre, hogy azt el sem tudod képzelni, de…

Semmi esetre sem tudtam, mi a probléma, ezért tovább faggattam. – De mi? – Aztán fejbe vágott. Ó, édes Istenem. – Neked szexuális úton terjedő betegséged van, ugye?

– Jézusom. Nem!– Sötét pillantást vetett rám, majd fenyegetően rám mutatott. – Oké, rendben, beszélek, de ha valaha is megismétled Gallynek vagy Holdennek, amit mondok, akkor egészen Ellamore-ig rugdosom a segged, és vissza. Érthető?

Kieresztettem egy kacajt. – Kinek nézel te engem? Valamiféle pletykás kislánynak, aki kétségbeesve meséli el mindenkinek a magánügyeidet? Kérlek…

A vállait leengedte, aztán a tekintetét a mennyezetre emelte, és vonakodva bevallotta. – Én csak… Nem nagyon vagyok a híve az egyéjszakás kalandoknak.

Eltátottam a számat. Felé hajoltam, a kezeimet a fülem köré csavartam, és azt mondtam. – Megismételnéd?

Összehúzta a szemét. – Nevess csak, te szemét. Egyszerűen csak nem kedvelem. Oké?

Felemeltem mind a két kezemet. – Higgy nekem, nem nevetek. Csak teljesen megdöbbentettél. És le is vagyok nyűgözve.

Megalázottan elkapta a tekintetét. – Szánalmas, nem igaz?

– Nem mondtam, hogy szánalmas. Ez csak… szokatlan egy olyan sráctól, amilyen te vagy. – Nagyon jó, csodálatosan szokatlan. – Ami extrém módon kíváncsivá is tesz, hogy… Miért?

Sóhajtott, és a plafonra szegezte a tekintetét. – Tudtam, hogy meg fogod ezt kérdezni.

– Nos? – Felhúztam a szemöldököm, tudatva ezzel, hogy továbbra is választ akarok kapni a kérdésemre. – Valaki, aki annyira szereti a nőket, és vágyik a szexre… – kezdtem.

– Tényleg szeretem a nőket. – erősködött. – Én csak azt akarom, hogy valaki engem akarjon, ahelyett, hogy… – A szemét forgatja. – Asher Hartot.

Kinyitottam a számat, hogy válaszoljak, de semmi sem jött ki rajta. Egy perccel később, azt mondtam. – De hát te vagy Asher Hart, nem igaz?

A homlokát ráncolva azt morogta:– De, de… Jézus, még csak azt sem tudom, hogy hogy magyarázzam meg. – Amikor belemarkolt a hajába rendkívül frusztráltan, megsajnáltam, és úgy döntöttem, abbahagyom, hogy a hülyét játsszam.

– Te valaki olyat szeretnél, aki a benned élő férfit értékeli, nem csak egy grupie-t, aki a zenekar énekesével akar lenni.

Leeresztette a kezét a hajából, és úgy nézett rám, mintha egy rokonlelket talált volna. – Igen – mormolta. – Pontosan.

Bólintottam, hogy tudja, megértettem. – Tehát nem csak fizikai kapcsolatot. Te valami… mélyebbet szeretnél.

Lenézett a kezeire. – Ó, hidd csak el. Szeretem a fizikai kapcsolatot. És belemegyek az egyéjszakás kalandokban, mert úgy tűnik, ez az egyetlen dolog, amit a nők akarnak tőlem. Ez csak…. Nem tudom. Az összes barátomnak a Forbiddenben hihetetlen barátnőivannak, akik mindannyian odaadóak és ez teljesen őrület. És amikor látom őket együtt, azt csak annyira …

– Szép?

Kifújta a levegőt, és rám pillantott. – Elgondolkodtat, hogy milyen lenne egy igazi kapcsolat.

A vallomásától csak pislogni tudtam. – Mi? Neked még sosem volt?

A fejét rázta. – Nem. Neked?

Az ajkam megrándult. – Egy nővel? Még sosem.

Szórakozott hangon felhorkant, és azt motyogta.– És akkor egy sráccal?

– Nos, persze. Néhányszor. Mármint, nem túl sokkal…. három vagy négy elég értelmes volt.

Úgy figyelt rám, mintha azt hinné, hogy én ismerem a titkát az élet értelmének, és megkérdezte. – Milyenek voltak?

Összeráncoltam a szemöldököm. – A párkapcsolatok?

– Igen.

Kifújtam a levegőt, a kezemet végig futtattam a hajamon, megijedtem, amikor az ujjaim beleakadtak a parókám rövid tincseibe. Egy pillanatra el is felejtettem, hogy itt én csak Sticks vagyok, a dobos srác. Remy akartam lenni… aki Asherrel beszélget.

– Ez… – Mentálisan emlékeztettem magam, hogy itt csak egy srác vagyok, és hogy megpróbálhatnám férfias módon leírni, de aztán csak kiböktem. – Először pokoli idegtépő. Mindig félsz attól, hogy megmutasd a valódi arcod. Csak azt hagyod nekik látni, amit szerinted látni akarnak, szóval mindig készültségben vagy, megpróbálod őket lenyűgözni, és próbálod kitalálni, hogy cserébe kedvel-e. Mindezeken kívül ez még felvillanyozó és izgalmas is. De aztán… végre valami átkattan, és rájössz, hogy van benned ez a …. valami…. ez a csodálatos dolog egymással, amiben nem igazán van közös vonás senki mással. Hamarosan, egyre többet mutatsz meg magadból, és benne is egyre több dolgot fedezel fel, aztán kattanás, és még mielőtt észrevennéd, az élet csodálatos, te pedig rá gondolsz éjjel és nappal. Nem tudod kivárni, amíg újra láthatod, és te mindent szeretsz benne.

Asher álmodozóan vigyorgott, mintha elképzelné, amit leírtam, és tetszenének neki a látomások. – Tényleg?

Bólintottam. – Aztán mindenki egy kibaszott hazug szemétládává változik, aki kitépi a szíved, és összetöri a bizalmad, ami után egy keserű, kemény emberré változol.

Pislogott, és visszahúzódott. – Hűha. Hát, erre nem számítottam, hogy így ér véget.

– Nos… – vontam meg a vállam. – Nem adatik meg mindenkinek a boldogan éltek, amíg…

Egy pillanatig még engem tanulmányozott, mielőtt az mormolta: – Mit csinált veled az a barom?

Megvontam a vállam, és játszani kezdtem a lepedőkkel, amik az ölemnél gyűrődtek össze. – Ő csak… úgy értem, amellett, hogy azt érzékeltette velem, mintha szívességet tenne azzal, hogy velem van, megcsalt minden nővel, akik fel akarták szedni, és…

– Más nőkkel feküdt le? – Asher zavartan oldalra billentette a fejét.

Basszus, elfelejtettem a meleg dolgot megint. Grr. Megköszörültem a torkomat, és azt motyogtam: – Igen, ő, hmm, ő bi. – Furcsa módon jól esett a hazugság. Fisher biztos utálná, ha bi-nek hívnák. Hah!

Asher bólintott, mintha megértené, és együttérzően összerándult. – Nos, ez szívás. Mit akartál még mondani, amit veled tett?

– Ó. Ő, hát… írtam neki egy pár dalt, és… ellopta őket, elénekelte a bandájában, és azt állította, hogy a sajátjai.

– Francba – mormolta Asher együttérzően. – Nem csoda, hogy nem akartad, hogy megnézzem a jegyzetfüzetedet.

Vállat vontam, és felemeltem a dalszövegeim lapjait, amit írtam. – Bocsánat, nem mintha plágiummal vádolnálak. Csak… tudod, mit? Tudom, hogy te nem vagy olyan, mint ő. Tessék.

Átdobtam a jegyzetfüzetet az ágyon az ölébe. Felvette, de hezitálást láttam a szemében. – Biztos vagy benne? Teljesen tisztelem a privát szférádat, ember. És értem, miért vagy…

– Csak olvass – morogtam. – És ha csak arra gondolnál, hogy ellopod akár egyetlen soromat is, egyszerűen csak levágom azt a hatalmas farkadat, és erővel megetetem Gallyvel.

Nevetett. – Ez eléggé fair. – Mielőtt kinyitotta volna a füzetet, ő is átdobta nekem a sajátját.

Csomó keletkezett a torkomban, hogy ennyire megbízott bennem. Amikor kinyitotta a jegyzetfüzetet, én is ezt tettem.

Egy másodperccel később, egy halk sípoló hang hagyta el a torkom. – Fenébe, ezek csodálatosak.

– Szintén – mormolta zavartan, túlságosan lefoglalta az olvasás ahhoz, hogy beszélni tudjon.

Lapozgattam az oldalakat, és egyre jobban megdöbbentem, hogy néhány – na jó, inkább a legtöbb– szövege még nem állt össze dalokká.

– Komolyan, Asher. Te bűnösen tehetséges vagy.

– Hmm? – Zavartan rám pillantott, majd vissza a lapokra. A tolla végét rágta – ez is valami, amit én is csinálok, ha valamikor elakadok – és újra a lapjaimra koncentrált. – Köszönöm, de nem írok ilyen szarságokat az elmúlt pár napban. Folyamatosan elakadok ezen az egy vonalon.

– Ó, tényleg? – Az utolsó oldalra lapoztam. – Nézzük csak, mid van.

– Várj! – oldalra hajította a dalszövegeimet, leszállt az ágyról, és kivette a kezemből a sajátjait.

Pislogtam a hirtelen reakciójára. Aztán elvigyorodtam. – Ó, ne már. Ne tartsd távol tőlem most már. Énekeld el, meddig jutottál.

A fejét rázta. – Soha… általában nem tudom elénekelni hangosan, amíg nincs meg az egész dal. Ez olyan… fura érzés.

– Akkor csak mondd el szavakban, mert komolyan, hogy a fenébe tudnék segíteni neked, ha nem tudom, hol akadtál meg?

– Nem kell… – Valamit biztosan kiolvashatott az arckifejezésemből, mert kiengedett egy igencsak hosszú sóhajt, mielőtt belelapozgatott a füzetébe, és némán olvasta végig a szavakat. Aztán megrázta a fejét. – Igen, nem hiszem, hogy elég lenne csak olvasni a szavakat. Énekelnem kéne.

Felhúztam a szemöldököm. – Akkor énekeld. – Tudtam, hogy ez a férfi nem fél a nyilvánosság előtti énekléstől, de hirtelen bizonytalannak tűnt.

Kényelmetlen pillantást küldött felém. – Ne ócsárolj engem, ha a vége szarul hangzik, oké?

A szememet forgattam. – Próbálj meg egy kicsit jobban bízni bennem, ha lehet. Tudom, hogy elsőre semmi sem tökéletes.

– Rendben.

És elkezdett énekelni.

Acapellában, a hangja csodálatos volt. Fel akartam mászni az ágyra, hozzá, bele az ölébe, és hagyni, hogy egész éjszaka csak énekeljen nekem… vagy egész életemben.

De én egy jó kislány voltam. A helyemen maradtam, csak a fejemet biccentettem az ütemre, aztán kinyújtottam a kezemet, és az éjjeliszekrény sarkán ütöttem a ritmust.

Vigyorgott, nyilvánvalóan hangulatba jött, és ringani kezdett a dallamra, miközben folytatta a dalt, amíg hirtelen meg nem állt, és megrázta a fejét.

– És ennyi, ami megvan. Itt akadtam el.

A szavai még mindig bennem áramlottak, a dallam lángra lobbantotta a vérem. Folytattam az ütem koppintását, és énekeltem: – Amíg el nem halnak a csillagok, és a nap elnyeli a sötétséget.

Asher tátogva pislogott rám, és hátrahőkölt. – Szent szar. – Ha nem láttam volna a meglepettséget az arcán, akkor is kihallottam volna a hangjából. – Ez… Ez tökéletes. Hogyan…? – A fejét rázta.

Lazán vállat vontam, és örültem, hogy a maszkomtól nem láthatja, hogy elpirultam. – Én csak befejeztem, amit elkezdtél.

– Nos, húzd csak ide a segged, Curran. Be fogjuk fejezni ezt a dalt. Ma éjjel.

Amikor hezitáltam, felhúzta az egyik szemöldökét, mint ha azt mondaná: Nos? Mire vársz?

Így hát sóhajtottam egy nagyot, mintha ez akkora nehézség lenne, ami tényleg az volt, nehogy túl gyorsan ugráljak oda. Hálásan hagytam el a férfi testtartást is – annak ellenére, hogy milyen kényelmetlen lehetett így aludni – kibújtam a takaró alól, óvatosan ráfeküdtem a mellette lévő matracra, háttal ültünk a fejtámlának, és a lábunkat kinyújtottuk magunk előtt.

Egy lopott pillanatig néztem, ahogy a meztelen lábam az ő meztelen lába mellett van az ágy végén, kidugva a meglepően hasonló flanelnadrágunk szárát. Kivéve, hogy az ő lába határozottan nagyobbnak tűnt – és férfinek – az enyém mellett, ezért bedugtam a takaró alá.

Ebből semmit sem vett észre, köszönöm Dios, hogy túlságosan el volt foglalva azzal, hogy szemöldökráncolás kíséretében a jegyzetfüzetébe firkált. Így hát közelebb hajoltam, hogy tanulmányozzam a szövegeit, vidáman figyelve, hogy hányszor húzza ki dolgokat, hogy újra írja ugyanazt a sort, majd aztán újra kihúzza.

– Ó, és akkor mindenre lehetne válaszod, például a hajnali pacsirtára a sötét éjszaka.

A tollat az állához ütögette, miközben rám pillantott. – Igen, ez talán…

Egy hangos tüsszentés szakította félbe a beszélgetést.

Megráztam a fejem. – Észrevetted, hogy mindig tüsszentesz, ha én a közeledben vagyok? Mintha te allergiás lennél rám vagy valami.

Kuncogott, miközben az éjjeli szekrénye felé hajolt, hogy előkapjon egy zsebkendőt a dobozából. – Csak akkor, hogy te latexből készültél.

Megfagytam, csak pislogtam rá. – Ő… hogy mi?

– Ez az egyetlen dolog, amire tudom, hogy allergiás vagyok – mondta tüsszentés és orrfújás közben.

– A francba!– Azonnal az ágy szélére ugrottam, távol tőle, attól félve, hogy megölhetem őt bármelyik pillanatban az csaló közelségemmel.

Leengedte a zsebkendőt az orra elől, és kíváncsian nézett rám.

Nyeltem egyet, nem akartam, hogy a srác meghaljon körülöttem vagy ilyesmi. Szóval kifakadtam: – Latex maszkot viselek.

– Tényleg? – Meglepetten szaladtak fel a szemöldökei, és közelebb hajolt, hogy tanulmányozza az arcom.

Hátra hajoltam. – Mit csinálsz? Ne gyere közelebb.

Szimatolt, és a szemeit forgatta. – Nem fog megölni, hogy csak a közelemben van. Csak egy-két tüsszentés itt és ott. Hozzá kell érnem, hogy bármilyen kárt okozhasson bennem, mint a kiütés meg a duzzanat. Hihetetlen – mormolja. – Fogalmam sem volt róla. Ez a cucc olyan valóságosnak tűnik.

– Tudom. Gracias. – Megveregettem az arcomat, még mindig tartva a távolságot, de még mindig ugyanazon a matracon maradva. – Szóval, latex, mi? Ez nem egy szokványos allergia. Én unalmas vagyok a szokványos dologgal: mogyoró.

Összerándult, amitől ideges lettem, hogy mennyire koncentrál a maszkomra. – Semmi mogyoró? Az szívás. Tudod, ha kényelmesebb lenne, hogy levedd, rendben van. Csak én vagyok itt, megígérem, hogy nem fogok kiakadni.

Fenébe, ez kedves volt. Nem kíváncsiskodik, és próbálja kitalálni, hogy miért viselek maszkot, vagy megkérdezni, hogy milyen deformitást rejtegetek. Ő csak próbált megnyugtatni.

– Köszi, de… – Összerándultam. – Ma este nem, oké?

Azonnal bólintott. – Persze, nem probléma. Amit csak akarsz. Én csak azt próbálom elmondani neked, hogy nem kell semmit sem tenned, ami felzaklatna.

– Gracias – válaszoltam, meghatódva az együttérzésétől. Megköszörültem a torkomat, és extra bűntudatot éreztem, hogy hazudok neki. Talán csak le kéne vennem a maszkom, és hagyni, hogy meglássa az igazi valómat.

De aztán eszembe jutott mindaz, amit ma este elmondott, teljesen elárulva érezné magát, ha megtudná, hogy nő vagyok.

És túlságosan féltem, hogy megtudjam, hogy reagálna.

A fenébe is. Hogy a fenébe kerültem egy ilyen nehéz helyzetbe? Felvettem a kis álcám, hogy valóra váltsam az álmaim, de soha nem akartam, hogy ezzel bárkit is megbántsak. De volt egy olyan érzésem, hogy ez felzaklatná az egyetlen embert, akit nem akartam bántani.

Néztem Ashert, amint végig olvasta a dalunkat, miközben csendesen ejtette ki a szavakat, és próbáltam kitalálni a módját, hogy elmondhassam neki, anélkül, hogy azt hinné, egy nagy kövér hazugság vagyok. De semmi nem jutott eszembe. Ehelyett, egy másik dolog ötlött az eszembe.

– Mi van a szexszel?

Riadtan felpillantott. – Mi van?

– Óvszer. – Kinyújtottam a kezem. – Tudod, az allergiád. Mi van a biztonságos szexszel?

Szórakozottan derült fel az arca. – Készítenek nem latex óvszert is.

– Tényleg? Ó.

Megrázta a fejét, mintha az én döbbenetem lenne a legmulatságosabb dolog, amit a mai nap hallott, a papírhoz ütögette a tollat, és végig nézett a dalon, majd megkérdezte: – Mi a véleményed erről az öltetről?

Így hát újra a sorra koncentráltam, amit felolvasott nekem, és igyekeztem nem arra figyelni, hogy újra beletúr a hajába. De a fenébe is, imádtam, amikor Asher haja kócos és szexi. Arra késztetett, hogy én is belemerítsem a kezem a lágy fürtökbe, aztán letépjem a maszkom, felmásszak az ölébe, és megtapasztaljak egy kis latex mentes szórakozást vele.

De nem tettem. Megtartottam az ujjaimat magamnak, megtettem a saját javaslataim a dalhoz, és semmit sem említettem a nememről, amíg az éjszaka hátra lévő részét plátóian az ágyában töltöttük, kitalálva a dal hátra lévő részét.

 

22. fejezet

 

Asher Hart

 

Fordította: Sophie

 

Épp a laptopomra mentettem a munkám, amikor Sticks valamit mormogott álmában. Hajnal négy felé visszakúszott az ágyába, megragadta a párnáját, köré gömbölyödött, és lehunyta a szemét, ahogy segített nekem az utolsó sorral. És ki is dőlt néhány perccel később.

De én nem tudtam aludni. Túlságosan fel voltam spanolva, mert végeztünk valamivel, amivel én már hetek óta küzdöttem. Szóval megragadtam a laptopom, ami a táskában volt, és elővettem a zenei programot, remélve, hogy sikerül megtalálni a tökéletes dallamot a szavakhoz.

Sticks békésen aludt az elmúlt három vagy négy órában, de ahogy kinyújtotta a kezét, a fejtámlának ütközött.

– Mi a…? – kiáltotta végül, és felrántotta a kezét, hogy felnézzen rám a véreres barna szemeivel. A haja olyan volt, mint aki aludt, mindenfele állt, és azon gondolkodtam, hogy miért hozott ennyiféle cuccot, de most már tudom, hogy egy maszkkal összekötött parókát viselt. De fenébe is, semmit sem tudtam a parókákról. Talán megmostad, és zselézted, ahogy a normál hajat is kell.

Aztán azon töprengtem, mi a fene történt, ami ennyire összezavarta, hogy azt hitte, mindezt viselnie kell. Szegény srác.

– Fenébe, bocsánat – motyogta, miközben felült, és az arcát dörzsölte a kezével. – El sem hiszem, hogy elaludtam.

– Semmi probléma. – Elmentettem a fájlt, amin dolgoztam, majd rákattintottam a lejátszás gombra, hogy meg tudja ő is hallgatni. – Meg akarod hallgatni, hogy mire jutottam eddig?

– Mi van? – Felém pislogott, nyilvánvalóan még mindig félálomban volt. – Mennyi ideig voltam kiütve, mennyi az idő, és hogy a fenébe lehetsz még mindig ilyen éber?

Megráztam a fejem. – Kicsivel múlt nyolc óra. Nem sokkal négy óra után dőltél ki. És álmatlanságban szenvedek, szóval… nem sokkal alszok többet néhány óránál amúgy sem, szóval…

A fejét rázta, és teljesen össze volt zavarodva. Nem tudtam a vigyorgást magamban tartani, amikor azt mondtam: – Hallgasd meg a dalunkat.

Megnyomtam a lejátszás gombot, és ahogy a melódia elkezdődött a digitális programon, Sticks hunyorgott, és oldalra döntötte a fejét, miközben a hullámokat tanulmányozta a kijelzőn. Amikor elkezdtem énekelni a dalszöveget, amit írtunk, a tekintete az enyémre rebbent.

A szája tátva maradt, ahogy végigmentem az összes versszakon. És ahogy az utolsó hangok átszálltak a szobán, megrázta a fejét. – Mi… hogy… ez teljesen elképesztő.

Vállat vontam, pedig a bóktól összeszorult a mellkasom a büszkeségtől.

– Nem, tényleg – mondta nekem. – Hogy a fenébe voltál képes kitalálni az egész dallamot néhány óra leforgása alatt?

– Nem volt túl bonyolult, ráadásul még finomításra szorul – biztosítottam. – És még mindig hozzá kell adnom a különböző hangszereket. De ez csak a kezdet.

– Átkozottul igazad van – dörmögte. – Te egy igazi zseni vagy. Egy zenei zseni.

A dicséretétől viccesnek éreztem magam, ezért becsuktam a laptopot, és a fejem fölé nyújtottam a karjaimat. – Valójában éhes vagyok. Nem akarsz velem jönni szemben az utcán a Denny’sbe, és feltöltekezni palacsintával?

– A pokolba is, nem. Megyek vissza aludni. – Átölelte a párnáját, visszafeküdt a matracra, és állig felrántotta az takarót. – Gondolom, Gally vagy Holden sem lesz kész délelőtt, úgyhogy addig engem se ébressz fel.

– Ööö… tizenegyre ki kell jelentkeznünk – emlékeztetem.

Egy káromkodást morgott, majd azt motyogta: – Akkor tíz harminc. – Azt hittem, hogy már visszaaludt, de még hozzátette: – Tetszik a dal, amúgy. Azt hiszem, ez lesz a következő slágerünk.

Vigyorogtam, és megráztam a fejem, ahogy a nehéz lélegzése betöltötte a szobát. Tetszett Remy Curran. Furcsa volt, de pokolian vicces. Jó volt a dalszerzés vele tegnap este. Még sosem próbáltam senkivel sem ezelőtt. Ő nem félt, hogy nem ért velem egyet, de Gallyvel ellentétben, ő nem lett dühös és bunkó, hogy nyomja a saját elképzelését, amikor nekem más ötletem támadt. Ő meghallgatta a véleményemet, és figyelembe vette.

A Non-Castrato gazdagabb lett, amikor megjelent a bandánk meghallgatásán.

Az új dalt fütyörészve az orrom alatt felöltöztem, fogtam a kulcskártyám, és elindultam a szobából, újra beállítva a rolót az ablakon, hogy a beszűrődő fény ne zavarja a szobatársamat. Aztán lekapcsoltam az éjjeli lámpát, és hagytam aludni, miközben elindultam valami élelmet keresni.

De alighogy átértem az utcán, és beléptem az étterembe, rögtön eszembe jutott, hogy a pénztárcámat a szállodában hagytam. Felsóhajtottam, és megdörzsöltem az arcom. Arra gondoltam, hogy nekem is szunyálnom kellene egy kicsit, hogy feltöltődjön az agyam, kimásztam a fülkémből, mondtam a pincérnőnek, hogy mindjárt visszajövök, majd kisiettem a hűvös reggeli levegőre.

Fel is ébredtem, amíg vártam, hogy a forgalmas átkelőnél váltson a lámpa, aztán elkocogtam a szobámig, és elővettem a kártyát a zsebemből, amíg odaértem a szobához.

A lámpa még mindig nem égett, mint amikor néhány perccel korábban elmentem, de a fürdőszoba ajtaja megváltozott. Általában be volt csukva, de most egy ujjnyira nyitva volt, így kiderült, hogy belül ég a villany. A zuhany hangja és éneklés szűrődött ki a szállodai szobába.

– …És ölelés a nyak körül. És ölelés a nyak körül… – Egyértelműen női hang szerenádozott a fürdőszobában.

Megdermedtem, keményen ráncoltam a homlokomat, ahogy a „Bushel and a Peck” szövegeDoris Daytől folytatódott. Először kifelé indultam, attól félve, hogy rossz szobába léptem be, aztán belegondoltam, hogy miért nyitná az én kulcsom más szobáját. Felkapcsoltam hát a lámpát.

A laptopom az ágyamon volt, Remy ágyán pedig a takarók gyűröttek voltak, és nem volt beágyazva. Plusz az ismerős bőröndje és az málhám is a földön volt, szóval tudtam, hogy jó szobában vagyok.

De akkor ki a fene volt a zuhanyzónkban? A hangból ítélve, hihettem volna, hogy Sticks felcsípett valami nőt, csak hogy nem rajong értük.

A homlokomat ráncolva óvatosan a fürdőszoba felé léptem. Kinyúltam, és az ujjaim hegyével kijjebb nyitottam az ajtót. A gőz felerősödött, mellettem gomolygott, és a nő hangja egyre hangosabb lett.

– …Egészebbé teszed a szívemet – folytatta, és egészen jó volt a hangja. Érdeklődve húztam fel a szemöldökömet.

Fogalmam sincs, miért, de azt kérdeztem: – Remy? – Persze már tudtam, hogy nem ő van bent.

Válaszul a nő felsikoltott.

– Mi a … – Meglepettségemben, hogy mi folyik itt, megragadtam a zuhanyfüggönyt, és félrerántottam.

Odabent egy meztelen, vizes nő ismét felüvöltött, és azonnal az egyik kezét a mellkasa elé rakta, a másikat meg a lábai közé, hogy eltakarja magát.

– Szent szar – ziháltam.

Egymásra bámultunk. A permetező víz a hosszú, sötét haját az arcára tapasztotta.

Racionálisan tudtam, hogy hogy el kéne fordulnom, de igen… valamilyen okból kifolyólag, teljesen elvesztettem a képességet, hogy racionálisan gondolkodjak. Ehelyett, megráztam a fejem, és azt kérdeztem: – Ki vagy te?

Kisimította a haját az arcából, hogy lásson, de valószínűleg elfelejtette, hogy elkell takarnia a melleit a kezével, mert hirtelen tényleg nagyon szép ciciket villantott nekem.

A tekintetem azonnal a mellkasára esett, ő pedig zihálva visszakapta eléjük a kezét. Egy másodperc töredékével később elkapta a zuhanyfüggönyt, és maga köré tekerte, hogy elrejtse az összes izgalmas részét.

– No hablo inglés – lihegte azon a szuper dögös szexi hangján, amitől a hormonjaim még erősebben tomboltak.

A francba. Megráztam a fejem, még mindig teljesen megdöbbenve. – Te nem tudsz angolul?

– No – megrázta a fejét. – No hablo inglés.

– Bassza meg. – Megtöröltem a kezemmel az arcom, és örültem, hogy nem kezdtem el nyáladzani, mert… hűha. Itt volt egy nagyon dögös spanyolul beszélő csaj a zuhanyzómban. – Nos, elég szar a spanyolom. – Magam mögé pillantva motyogtam magamban: – Hol a fenébe van Remy, amikor szükségem lenne rá?

Mögöttem a zuhanyzós lány megismételte. – Remy? – Visszafordultam hozzá, és ő gügyögött valamit spanyolul, miközben a kezével végig integetett.

Pislogtam, semmit sem értve. De ő Remy nevét mondta, úgyhogy lassan kérdeztem. – Ismered Remyt?

Bólintott, a szemeiben felismerés csillogott. – Sí. Remy. – Aztán valamit még hozzátett. Biztos voltam benne, hogy elkaptam az amigo szót is, így hát csettintettem az ujjammal.

– Amigo – ismételtem. Igen, egy szót megértettem. – Barát. Oké. Szóval… engedte, hogy te vegyél egy… zuhanyt… egyedül?

Hunyorogtam, mert ez nem hangzott úgy, mintha valószínű volna.

– Dios – nyögte, és közelebb szorította a zuhanyfüggönyt a melléhez. Aztán beharapta az ajkait, és felém intett a szabad kezével, hadart valamit spanyolul, ami át is futott a fejemen. De aztán a lövöldözős mozdulat és a nyilvánvaló kétségbeesés az arcán nyilvánvalóvá tette az ellenvetését.

– A fenébe, sajnálom. – Hirtelen rájöttem, hogy mennyire rossz, hogy bámulom. Felemeltem a kezeim, hátraléptem egy lépést, amíg a félig bezárt ajtóhoz nem ért a gerincem. – Én… hagyom, hogy befejezd. – De nem tudtam levenni a tekintetemet róla. Egyszerűen… lenyűgöző volt. – És esküszöm, hogy másfelé nézek… mindjárt. Amint a vér abbahagyja a farkamba való áramlást, visszatér az agyamba, és újra tudok gondolkodni, mert…. hűha.

Ó, a pokolba, én ezt most hangosan is kimondtam? Hála Istennek, hogy nem tud angolul, bár esküszöm, olyan, mintha elpirult volna. De aztán a szemöldöke rángatózott az ingerültségtől, és még több spanyol dolgot fröcsögött felém, és ezúttal határozottan mondhatom, hogy szidalmaz engem, amiért még mindig ott állok, mint egy kukkoló, és őt bámulom.

Így hát kifújtam a levegőt, és visszabotorkáltam a szobába, becsukva a fürdő ajtaját, hogy adjak neki egy kis teret.

De Jézusom, ez… Tulajdonképpen, nem voltam benne biztos, hogy mi volt ez az egész, de határozottan intenzív volt. Elgondolkoztam rajta, hogy feldúltnak kéne lennem, hogy valami idegen otthon érzi magát a szállodai szobámban, de aztán emlékeztem arra a gyönyörű meztelenségére, és igen…. nem igazán éreztem másfajta érzelmet.

A padlón járkáltam, a kezemet végigfuttattam a hajamon, azon gondolkodva, hogy mi a fene folyik itt. Merre volt Remy, és miért hagyta egy dögös csajszinak, hogy bejöjjön a szobába lezuhanyozni… egyedül. Aztán, végre eszembe jutott, hogy akár meg is kérdezhetem tőle, így előrántottam a telefont a zsebemből, és tárcsáztam a számát. A szoba másik felén, a The Bangles kezdte énekelni a Walk Like an Egyptian című számát, ami az ő csengőhangja, mert követtem a zene forrását a tekintetemmel, és észrevettem a telefonját az éjjeliszekrényen.

Fenébe is. Nem vitte magával a telefont… bárhova is ment.

Hova a fenébe mehetett?

Amikor a fürdőben a zuhany hangjai elhaltak, megpördültem. Aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg még mindig egy kripli vagyok. Így hát ledőltem az ágyra, hogy várakozzak. De igazából egyáltalán nem kellett várnom.

A fürdőszoba ajtaja kinyílt, és nagy, barna szemek pillantottak ki.

Intettem neki az ujjammal. – Szia, újra.

– Hijo de puta – dünnyögte összevont szemöldökkel. Aztán mélyen magába szívott egy lélegzetet, mielőtt szélesre tárta volna az ajtót. Felkapott egy törölközőt, és maga körét tekerte, szorosan a melle köré csavarta, és alig takarta vízcseppekkel borított combja tetejét, így megmutatta, milyen hosszúak és szikárak voltam a lebarnult, csodálatos lábai.

A ruháit egy kötegbe magához szorította, és lábujjhegyen, mezítláb elindult a fürdőből, miközben azt mormolta: – Gracias – miközben maga mögé intett, megköszönte a zuhany használatát, gondolom. Aztán legyintett és hozzátette: – Adios.

Mi van? Semmi esetre sem mehet el csak így. Felpattantam az ágyról, és olyan gyorsan ugrottam a lábamra, hogy megrándult, ő pedig óvatosan rám nézett.

– Még nem kell elmenned – mondtam neki, a ruhái felé mutatva. – Először felöltözhetsz a ruháidba. Rendben van.

Megrázta a fejét, és az ajtó felé mutatott, és egy egész sor szarságot hablatyolt, amit nem értettem.

Amikor újra menekülni kezdett, az útjába álltam, és a kezem az ajtóra tettem. Csúszva megállt, tágra nyílt szemekkel nézte az ujjaim, majd nyugtalan tekintettel nézett rám.

Tudtam, hogy kiborítom, de ez tetszett. Ő is kiborított engem, amikor felfedeztem őt a zuhanyzóban.

– Asher vagyok – mondtam, finoman az ajtónak dőlve, hogy el tudjam torlaszolni az utat.

Mély levegőt vett, egy pillanatig a padlót bámulta, aztán felnézett, félelem nélkül szembenézett a pillantásommal, és az ajtó felé intett. – Por favor – mormolta kérésként, hogy engedjem ki.

Én csak vigyorogtam, és a fejemet ráztam. – Nem hinném, gyönyörűm. Te következel. Mi a neved? Nombre? Cómo te llamas?

Felvillantak a szemei. Aztán megrázta a fejét, és azt suttogta: – Nem.

Közelebb hajoltam, és a vigyorom kiszélesedett. – Nem, mi? Nem a neved, vagy nem, nem mondod meg a neved?

– Nnem – ismételte, miközben felgyorsult a lélegzete, ahogy közelebb hajtottam a fejem az övéhez. Úgy tűnt, már nem fél tőlem. A szemei melegen csillogtak, és nem próbált meg elhúzódni tőlem. Abból, ahogy tanulmányozott engem, azon gondolkoztam, hogy meg fog-e csókolni engem. Valahogy nagyon reméltem, hogy igen.

Nyers, forró vágy kavargott bennem, szúrta a bőrömet, és megkeményítette a farkamat.

Nem tudtam abbahagyni a mosolygást, közelebb húzódtam, és csak akkor álltam meg, amikor már csak egy hajszál választott el attól, hogy az övéhez nyomjam a számat. – Igen – vitatkoztam halkan, játékosan.

Megborzongott, és gyorsan pislogott. Aztán ide-oda ingatta a fejét, és nem volt hajlandó megadni magát. – Nem – folytatta a rekedt suttogást. – Por favor.

Csalódással töltött el, bár nem számítottam rá, hogy máshogy cselekedne.

– Nos, akárki is vagy – mormoltam, és leejtettem a karomat az ajtóról, mielőtt hátrébb léptem volna, hogy el tudjam engedni. – Nagyon örvendtem, hogy találkoztunk. Remélem, hogy újra meztelenül talállak majd a zuhanyzóban. Remélhetőleg hamarosan.

– Ez… – A szeme tágra nyílt a döbbenettől, hirtelen megrázta a fejét, és véletlenszerű hangokat adott ki, mielőtt azt zihálta: – Adios – és átszökött az ajtón. Az előszobába menekült, kikapta a kezemből az ajtót, hogy maga mögött becsaphassa.

Amint egyedül maradtam a szobában, végigfuttattam a kezem a hajamon, és lassan körbefordultam, próbáltam valami értelmet találni abban, ami történt. A késztetés, hogy üldözőbe vegyem, teljesen elborított, de mit csináltam volna, ha valóban elkapom? Nem volt hajlandó elmondani a nevét, és nem is tudtunk valójában beszélgetni, úgyhogy nem is tudtam kideríteni, hogy hogyan jött be a szobámba, vagy hogy miért volt ott.

És az, hogy a vállamra dobom, hogy bevigyem az ágyamba, és esztelenre baszhassam, valószínűleg rossz ötlet volt.

Talán, ha valamit itt hagyott, felkaphatnám, és lenne okom felkutatni őt, hogy visszaadjam neki, hogy… minek is? Hogy néhány másodperccel tovább lehessek a jelenlétében?

Bármilyen béna is volt az ötlet, ez volt az egyetlen, amim volt, ezért besiettem a fürdőben, próbáltam találni egy bugyit vagy bármit is, a pokolban, hogy visszaadhassam neki.

De nem találtam semmit. A kis szoba még mindig párás volt, és időnként vízcsepp csöpögött a zuhanyfejből, emlékeztetve, hogy nemrég még meztelenül volt itt. Olyan illata volt, mint Remy szappanjának, de ez nem érdekelt.

A látomás a zuhanyzós lányról betöltötte az agyamat, és még mielőtt tudtam volna, mit csinálok, már vettem le a ruháimat, és ugyan oda léptem, ahol ő is állt meztelenül. Elképzeltem, hogy még mindig itt áll, nedvesen és gyönyörűen. Ahogy megnyitottam a vizet teljes erővel, lelki szemeimmel a falhoz szorítottam. Megragadtam magamat, és elképzeltem, hogy milyen érzés lenne, ha belé nyomnám, érezni a melegséget, ahogy a húsa körém szorul, beszívni a melleit a számba, és újra és újra a széttárt combjai közé nyomni a csípőmet.

– Istenem – Felvettem a tempót, addig verve a farkam, amíg az orgazmus végig nem száguldott a gerincemen a lábaim között,  megfeszítve a zacskóimat, mielőtt kilövelltem a farkam végéből. Lehajtottam a fejem, és az egyik kezemmel a falnak dőltem, amíg simogattam magam a végén.

De ahogy elmúlt az önmagam kielégítésének a megkönnyebbülése, úgy kezdődött az önutálat. Annyira szánalmas voltam, hogy egyedül vertem ki a zuhany alatt, miután megláttam benne egy csinos lányt. Annyira szexre van szükségem, hogy valószínűleg lassan megvakulok, ha nem kapom meg.

Nem lett volna szabad visszautasítanom Monique-ot tegnap este. Mi a fenére várok, amúgy is? És akkor mi van, ha ez a nő nem a lelki társam? Néhány intim pillanat néhány idegennel is jobb, mint amim most van. Mert most nincs semmim sem.

 

 

23. fejezet

 

Remy Curran

 

Fordította: Sophie

 

Ó, picsába, picsába, picsába.

Nem hittem el, hogy olyan hülye voltam, hogy hagytam, hogy rajtakapjon a zuhany alatt. De alig ment el enni, és bármennyire is fáradt voltam, tudtam, hogy ez az egyetlen lehetőségem, hogy lezuhanyozzak az indulásunk előtt, ezért kiugrottam az ágyból, és próbáltam gyors lenni, csakhogy a fenébe is, rajta kapott.

Aztán elmentem, és próbáltam a slampos senorita hangomat használni ellene.

Josi büszke lenne rám.

Én viszont megrémültem.

De nem rakta össze a részleteket, és amikor megkérdezte, hogy ki vagyok, a spanyol csak úgy áradt belőlem, mert tudtam, hogy úgy sem fog megérteni. Elmondtam, hogy utálok hazudni neki, de egy napon majd biztos vagyok benne, meg fogja tudni az igazságot, csak nem ebben a pillanatban, amíg én meztelen vagyok a zuhany alatt, és ő csak bámul rám, mintha vonzónak találna.

Aztán ő beismerte, hogy vonzónak talál.

Akkor majdnem elolvadtam.

Asher azt gondolta, hogy a lány– én dögös. Ez olyan… elképesztő volt. Nem csak ez, de flörtölt is velem. Rohadtul flörtölt… velem!

Még soha nem láttam ilyen merésznek vagy elköteleződöttnek egyetlen nővel sem ezelőtt. Soha.

De aztán… egyszer bevallotta nekem, hogy szeret ő lenni az üldöző, és én határozottan eléggé vonakodtam, hogy felébresszem benne a ragadozót. Nem szándékosan. Akkor én csak menekülni akartam, de a fenébe, nézni őt vadászat közben nagyon erotikus volt.

Egy egész hajónyi idegesség, félelem és izgalom kavargott bennem, ahogy végigszáguldottam a hotel folyosóin egy törölközőben, a maszkot és az alvós ruháimat a mellkasomhoz szorítva, amíg nem találtam egy nyilvános mosdót a folyosó végén. Bemerészkedtem, és ledobtam a lábam elő a földre a kupacot, amit eddig cipeltem. Jó dolog, hogy meztelen voltam, amikor besétált hozzám; szerencsésen elterelte a figyelmét, hogy ne vegye észre Sticks parókás maszkját, ami a fürdőszoba szekrényen volt szépen kiterítve.

Átkoztam magam a hülyeségért, hogy résnyire nyitva hagytam az ajtót, kihámoztam magam a törülközőből, és beletúrtam a kupacba, hogy megtalálja a férfi alsóneműt. De utáltam csukott ajtónál zuhanyozni; olyan nedvesnek és fojtogatóan bezártnak éreztem magam. De akkor is…

– Hülye, hülye, hülye… – motyogtam, felrántva a kitömött mellkast, majd a maradék ruhámat.

A hajam csurom víz volt, és nem volt semmi, amivel megfésülhettem volna, szóval egy törülközővel felszárítottam, amennyire csak tudtam. Aztán egy párszor átfuttattam az ujjaim a nedves tincseken, mielőtt felhúztam rá a maszkom. Belenéztem a tükörbe, hogy minden rendben van-e, és megigazítottam a bal fülemet, amikor láttam, hogy nincs a helyén. Aztán kifújtam a levegőt, és megfordultam, hogy elhagyjam a fürdőszobát. Ekkor vettem észre, hogy mezítláb vagyok.

Nem mehettem vissza a szobába mezítláb; Asher azon gondolkozna, hogy miért nincs rajtam cipő, és biztos voltam benne, hogy épp elég kérdéssel fog majd bombázni, amikre majd választ is kell adnom.

Szóval, miközben mezítláb rohangáltam a hotelben, valamit keresve, ami cipőnek tűnhet, megpróbáltam kitalálni valami hihető történetet.

De tényleg… miért engedtem volna be egy lányt a szobába, hogy aztán egyedül hagyjam, amíg zuhanyozik? Talán azt gondoltam, hogy egy kis magányra van szüksége. De aztán tudni akarná, hogy ki volt a nő. Csak valami idegen lány, aki bekopogott az ajtón, és könyörgött, hogy használhassa a fürdőnket? Ja, nem hinném, hogy be fogja venni a sztorit. Ha bíztam benne annyira, hogy egyedül hagyjam a szobába, akkor ismernem kell őt, és ha ismerem őt, akkor ki kell találnom egy nevet is neki, és valószínűleg egy élettörténetet is, ha eléggé kíváncsi.

És már így is épp eleget hazudtam neki az ,,én egy férfi vagyok” csellel, és nem akartam többet hazudni neki annál, mint amennyi szükséges. Szóval úgy döntöttem, hogy elindulok egy bizonytalan úton. Igen, ez jól hangzik. Miután csodával határos módon felfedeztem egy pár Chicago Bears papucsot a kinti kuka mellett, aminek az egyik pántja el volt szakadva, elindultam vissza a hotelbe, és lélegzet visszafojtva léptem be a szobánkba.

Asher azonnal lecsapott. Alig nyitottam ki az ajtót, mielőtt az arcomba mászott volna követelőzve: – Hol a fenében voltál?

Hátráltam egy lépést, egy kissé aggódtam a szemében felvillanó harag miatt. – Én… én csak téged kerestelek. Azt hittem, azt mondtad, hogy a Denny’sbe mész reggelizni, ami szemben az utcán van, és amikor nem tudtam visszaaludni, átcipeltem oda a seggem, de te már eljöttél.

– Mert a szobába hagytam a pénztárcámat, és visszajöttem, hogy felvegyem. Ki volt a lány?

Esküszöm, megérdemeltem volna egy Oscar díjat, ahogy ráncoltam a szemöldököm, és hunyorogva kérdeztem tőle: – Milyen lány?

– A… a… – Prüszkölte egy pillanattal később, miközben vadul integetett a fürdőszoba felé. Végül kibökte. – A kibaszott csaj a zuhanyzónkban!

Tátott szájjal a fürdő nyitott ajtaja felé pillantottam, aztán vissza rá, és küldtem felé egy olyan pillantást, ami azt mondta, hogy biztos csak képzelődik.

– Van egy csaj a fürdőnkben?

– Igen! – ordította, aztán felém intett. – Nos, most nincs. De ott volt, amikor visszajöttem.

– Nem hinném. – Tudtára adva, hogy nem hiszek neki, elindultam a zuhany felé, és bekukkantottam a még mindig nedves helységbe. Hátrafordultam. – Ki a fene volt a nő? És hogy jutott be?

– Pont ezt próbálom kideríteni tőled, seggfej. Azt mondta, ismer téged.

– Azt mondta? – Megvakartam a fejem, tökéletesítve a zavarodottságomat.

Szegény Asher, nagyon megzavarta ez az egész. – Nos… a fenébe is – motyogta, és beletúrt a hajába. – Azt hiszem, ezt mondta. Csak spanyolul beszélt.

Sértődötten felvontam a szemöldököm. – Ó, szóval minden spanyolul beszélő embernek ismernie kell egymást?

– Nem… nem így értettem. – Mogorva pillantást vetett rám, amiért ezt feltételeztem róla. Aztán kiengedett egy nagy sóhajt. Amint megnyugodott, megmagyarázta. – Mondtam a neved, és az arcán látszott a felismerés. Aztán magyarázott valamit… valamit, amiben benne volt az amigo szó, ami barátot jelent, nem igaz? Az egyik barátod lehetett.

A fenébe is, úgy tűnt, hogy nagyon zavarja ez az egész. Majdnem engedtem a kísértésnek, hogy elmondjak neki mindent, aztán a félelem, hogy hogy fog reagálni az egészre, rögtön csendre intett. – Nos... – ráncoltam a szemöldököm, és percről percre jobban utáltam ezt a játékot. – Hogy nézett ki?

– Kibaszott gyönyörűen – mondta azonnal, amitől gyorsabban kezdett dobogni a szívem. – Hosszú, egyenes fekete haj elszórtan lila tincsekkel. Ugyanolyan színű szemek, mint a tiéd, de sokkal mélyebbek. Vastag, sötét szempillák, ami végtelen hosszúnak tűntek. Szív alakú arc, hibátlan vonások. Tökéletes mellek és lábak, és… – beszívott egy mély levegőt, mielőtt folytatta. – Dögös test. A fenébe is, ő… gyönyörű volt.

Elpirultam, és kísértést éreztem, hogy megköszönjem neki. A fenébe is, arra is kísértést éreztem, hogy rálökjem az ágyra, és rámásszak, hogy mindent, amit mondott, testközelből is értékelhessen.

Ehelyett, megráztam a fejem, és azt mormoltam: – Furcsa.

Bólintott. – Szóval, neked tényleg fogalmad sincs, hogy ki volt, vagy hogy hogy jutott be ide?

– Nem. Bocsánat. Szerinted… meg kéne említenünk a hotelnek, hogy mi történt? Eléggé kiakaszt, hogy bárki betörhet a szobánkba csak így.

– Nem látom, hogy miért kéne. Csak lezuhanyozott. És nem hinném, hogy bármit is ellopott volna – kivéve egy törülközőt – mármint, a laptopom még mindig itt van.

– Hát. Ez csak… fura.

A bűntudat a hazugságom miatt csak tovább nőtt, amikor Asher megvakarta a halántékát, és azt suttogta: – Igen – ugyanazon a zavarodott hangon.

Mivel képtelen voltam tovább nézni a teljes zavart az arcán, ezért a szobában az én oldalamra siettem. – Átnézem a cuccaimat azért. Hogy minden meg van-e.

Kora este értünk vissza Ellamore-ba. Ashernek természetesen mesélnie kellett Heathnek és Gallynek a ,,zuhanyzós lányról”.

Gally első kérdése persze az volt: – Megbasztad?

Asher egy szemforgatástól eltekintve nem volt hajlandó erre válaszolni. Persze azt is elhallgatta, hogy milyen csinosnak is talált engem. Ezt aranyosnak találtam, hogy ez az ő módszere, hogy megtartja magának a dolgot, és megvédi a zuhanyzós lányt az olyan perverzektől, mint Gally.

Másnap – hétfőn – nem volt zenekari próbánk, ami jó volt, mert végig kellett dolgoznom az ebédidőt. De nem tudtam Ashert kiverni a fejemből. Ez a dolog az apjával, a dal, amit elénekelt (valószínűleg) nekem, hogy mennyire jól szórakoztam, amíg dalszöveget írtam vele, és az összes bűntudat, amit agyonnyomott, mert hazudtam neki. Egész addig kavarognak bennem a dolgok, amíg nem láthatom őt.

Elrendeztem a Non-Castro dobozt. Úgy terveztem, hogy másnap hozom el a próbára, de nem tudtam olyan sokáig várni. Asher elvonási tüneteim voltak. Szóval amint végeztem a munkával, és lezuhanyoztam, írtam neki, hogy megtudjam, a Forbiddenben dolgozik. És fél órával később, pont itt találtam magam Sticks jelmezben.

A hely meglehetősen halott volt… legalábbis nem volt tele faltól falig emberekkel. Valójában néhány asztal szabad volt, és végig tudtam sétálni a báron anélkül, hogy azt kéne motyognom bárkinek is, hogy ,,bocsánat”. Szép volt. Szinte békés. Késztetést éreztem, hogy leüljek egy székre a bárban, rendeljek egy sört, és teljes békességben felsóhajtottam. Az egész hangulat arra késztetett, hogy újra nézzek néhány részt a Cheersből.

Végignéztem a helyen, hogy megtaláljam Ashert, de nem láttam sehol. A pultos, aki egyedüliként tudta, hogy nő vagyok, az egyetlen, aki dolgozott. Szar ügy. Hogy is hívta őt Asher? Valami szám volt. Nyolc? Kilenc?

Tíz. Ez volt az.

Rettegve a találkozástól, a karjaimban lévő dobozt a pultra löktem, és küldtem felé egy komor pillantást. – Hoztam pár szart Hartnak. Itt van?

Egy pohár törülgetése közben, amit frissen mosottan vett ki a mosogatóból, felém pillantott. – Ugye tudod, hogy nem kell pasi módjára beszélned nálam. Már tudom, hogy nő vagy, emlékszel?

Fenébe, nem is tudtam, hogy úgy beszélek, mint egy srác. Ez rossz volt. Ez már valami szokássá vált, ahogy felveszem az öltönyt. Mi van, ha nemsokára teljesen elveszítem a nőiességemet? Mi van… oké, talán kicsit túlgondolom. Elkomorodva motyogtam:– Azt mondta, hogy dolgozik ma este, és hogy bedobhatom ezt a dobozt neki.

– Ó, tényleg? – Ten, amint végzett a pohárral, félretette, majd a karjait a pultra tette, és előrehajolt, hogy rám nézzen. – Mi az? Valami furcsa szex cucc?

– Csak szeretnéd. – Visszahúztam, hogy ne lássa az unalmas mappákat, amit rendszereztem.

Vállat vont, majd kiegyenesedett. – Eh, mindegy. Caroline és az én kollekcióm már teljes, szóval nekem mindegy, amúgy is. Én Hartra gondoltam. Az a fiú már rég túl van rajta.

Zavartan vontam össze a szemöldökömet. – Min van túl?

Pislogott, mintha nem akarná elhinni, hogy fogalmam sincs arról, miről beszél. Aztán megszólalt. – A szexen. – És egy csendes pff hangot hallatott utána.

Ó, ember. Jobban kellett volna tudnom, hogy ne kérdezzek vissza.

– Most komolyan – folytatta. – Nem hinném, hogy egészséges egy srácnak, ha ilyen sokáig van nélküle.

– Várj, ő szokott beszélni a …. hőstetteiről? – Ez az, amit nem akartam tudni. Már az is csalódással töltött el, hogy Asher beszél a csókolózásairól. Nem akartam benne csalódni. Már kezdtem azt hinni, hogy jól van.

Rendben… jobban van.

Ten felhúzta a szemöldökét. – Hőstetteiről? Igen, már itt is van. Most elég csajosnak tűntél megint.

A szememet forgattam, és elfordultam, eldöntve magamban, hogy egyedül keresem meg Ashert, hogy elhúzzak innen.

De Ten utánam kiáltott. – Hát persze, hogy nem beszél ezekről a szarságokról.

Nem kellett volna megállnom, de megtettem. És amikor visszafordultam, Ten önelégültem mosolygott rám, tudva, hogy ez engem jobban érdekel, mint kéne. – Csak tudom, mikor dugott– magyarázza. – Hartnak határozott elmondta.

– Mit mondott? – Dios, miért kérdeztem ezt? Nem akartam tudni… kivéve, oké, mégis.

Ten nevetett. – Miért nem mész, és tudod meg magad? Egyedül van a raktárban jelenleg, átválogatja a most érkezett árut.

Szipogva ráncoltam a homlokomat. – Egy seggfej vagy. – Aztán megfordultam, hogy megkeressem a raktárt.

– Vigyázz, Sticks. A lány most igazán kiütközikbenned.

Tudván, hogy ez ellen a srác ellen nem nyerhetek, figyelmen kívül hagytam, azon gondolkozva, hol a pokolba lehet a raktár, amíg meg nem szólalt. – Le a folyosón, utolsó ajtó balra.

Elindultam arrafelé, és hallottam a tompa éneklést, mielőtt megtaláltam volna a szobát a bal oldalon. Az ajtó félig nyitva volt, így amikor odaértem, megböktem befelé, ahol Asher énekelte a Hozier ,,Take Me to Church” elég menő feldolgozását.

Neki volt a legcsodálatosabb hangja, és kezdtem rájönni, hogy szereti azokat a dalokat, amelyek próbára tették a hangszálait. Szerette szabadjára engedni. És Istenem, imádtam hallgatni őt. A dobozt a csípőmnek támasztottam, vállal a falnak dőltem, és élveztem az előadást.

Épp egy bourbonnal teli dobozt ürített ki a polcra, és elkezdte szétszedni az üres dobozt, amikor elérkezett az Amens részhez a dalban. Így hát megállt, hátradöntötte a fejét, és szinte üvöltötte a refrént.

Megbabonázva ráztam a fejem.

Nem számított, hogy egyedül volt, vagy közönség előtt, szívét lelkét beletette, nem igaz?

Miután elkezdte a következő versszakot, tovább énekelt, de visszatért a munkához, megigazítgatva a polcon lévő palackokat. Aztán hátra lépett, hogy megvizsgálja a munkáját, majd visszalépett, és egy üveget egy centivel arrébb tolt, amíg nem volt elégedett a munkával.

Nevettem, nem tehettem róla. Egyszerűen túl imádni való volt. Ez a srác annyira könnyed volt, azt tettette, hogy semmi nem zavarhatja, rendetlen volt és néha feledékeny, és mégis volt neki ez a kicsit perfekcionista oldala, ami teljesen ellentmondott a többinek.

Megdöbbenve abbahagyta az éneklést, és felém fordult.

Megráztam a fejem, és azt mondtam: – Te amo – kibökve az első dolgot, ami az eszembe jutott.