15.- 16.- 17. Fejezet

 

15. fejezet

 

Remy Curran

 

Fordította: Suzy

 

Ahogy Knox átugrott a pulton, hogy kövesse Picket Miller Hart felé, én a színpadi résznél kerestem Ashert.A karaoke gép elkezdett játszani egy OneDirection dalt, szóval bármiben is segített egy vendégnek, már biztosan befejezte. Ami azt jelentette, hogy valószínűleg visszament a bárba. Így elkezdtem a színpad felé menni, hogy elkapjam, cikázva és néha átnyomakodva az embereken, hogy odajussak, ahol lennie kell.

A végén majdnem beleszaladtam, ahogy kikerültem egy pletykáló nőcsordát, és hirtelen ott volt.

Mindketten megálltunk egy kissé, nem számítottunk egymásra.

A szemei kitágultak a meglepetéstől és valamitől, ami óvatos nyugtalanságnak tűnt. – Sticks. Mi a…

– Ó, hála Istennek – fakadtam ki, sürgetően intettem, hogy kövessen, ahogy egy hatalmas nyílás felé ugrottam, ami egy széles, de alacsony mennyezetű folyosóra vezetett. – Gyerünk, gyerünk, gyerünk. Erre.

Ledöbbentem, ahogy tényleg jött. – Miért? Mi folyik itt?

– El kell tűnnünk a szem elől. – Megragadtam az alkarját, amint elértük a kevésbé zsúfolt termet. – Melyik ajtó vezet Pick irodájába?

Zavartan összehúzott szemöldökkel mutatott rá. – Ez az. Miért? Mi…?

Berántottam magammal a szobába, és becsaptam az ajtót. Aztán erősen lihegve nekitámaszkodtam.

Miután Asher kibillent az egyensúlyából a rántásomtól, azt visszanyerve bámult rám.– Mi a fene, ember?

– Bocs, én csak… – Intettem neki, hogy tudassam, ki kell fújnom magam. Aztán hosszan, egyenletesen kifújtam a levegőt, és elmagyaráztam. – Pick mondta, hogy hozzalak ide.

– Oké – mondta lassan, erősen ráncolt homlokkal. – És… miért tette ezt?

– Uh... tudod. – Elhessegettem a kérdését. – Valószínűleg beavat majd, amikor ideér, szóval… csak hagyom, hogy mindent elmagyarázzon.

Az ajkai elváltak, mintha akart volna még kérdezni, de ahogy folyamatosan összerándulta szemöldöke olyan imádnivalóan, úgy tűnt, nem tudja, mit kérdezzen először.

– Szóval, beugrottam ma este, hogy bocsánatot kérjek a korábbiak miatt – rohantam ki teljesen elhamarkodottan, kimondva az első dolgot, ami eszembe jutott.

Megint kizökkentette az egyensúlyából, amit mondtam. De egy pillanat múlva megrázta a fejét.– Miért? Én tettem furcsává a dolgokat.

– Nem, nem te voltál. Te… várj, mi? Semmit nem tettél furcsává. Miért gondoltad ezt?

A vállai megfeszültek és oldalra fordult tőlem, mintha meg akarná védeni magát. Az egész teste teljesen nyugtalannak látszott, a kezével csapott egyet. – Tudod – motyogta nem nézve rám. – Hogy olyan sok szarságot meséltem magamról.

Pislogtam. – Ööö... nem ezt csinálod, ha megismerkedsz valakivel, hogy apró dolgokat osztasz meg magadról?

– Igen, de… – Végül rám nézett. – Azok nem voltak apró dolgok. És nem olyan dolgok, amiket megosztok az emberekkel… valaha is.

– Ó. – Rájöttem, hogy sokkal jobban megnyílt, mint ahogy általában, a pillanat jelentősége egyenesen a tüdőmből rántotta ki a levegőt. Elnehezedett a mellkasom, és csak azt akartam tudni… még csak nem is tudom. De biztosan nem vettem magától értetődőnek Asher bizalmának ajándékát.

Így megráztam a fejem, a hangom ellágyult. – Te semmit sem tettél furcsává…. egyáltalán nem.

Nem vettem észre, hogy felnyúltam, hogy a fülem mögé igazítsam a hajam, míg az ujjaim rövid tincsekhez nem értek, megdöbbentve és emlékeztetve, hogy fiú-módban vagyok. Így megköszörültem a torkom, és megfeszítettem a vállaimat, próbáltam férfiasabban állni.

Asher oldalra döntött fejjel nézett rám. – Akkor miért kértél bocsánatot, és miért rohantál el, mintha kiakasztottalak volna.

– Nos, én… én azért kértem bocsánatot, mert elrohantam a beszélgetésünk közepén. És azért kellett elrohannom, mert… mert... – Basszus, miért ilyen döglött most az agyam? Egy pici hazugság sem jut eszembe, amit elmondhatnék.

Kizárt dolog, hogy elköpjem neki az igazat, és megtudja, épp akkor jöttem rá, hogy én vagyok az Incubus pólós lány. Nem voltam biztos abban, hogy tudatni fogom vele… valaha is.

Így egy perccel tovább dadogtam, mielőtt azt mondtam:– A lakótársam! Ja, Jodi. Tudod, találkoztál vele tegnap este. Épp akkor végzett a munkában,és mondtam neki, hogy felveszem ma este és elviszem. – Hazugság. – Eszembe jutott, hogy vár rám, így sietnem kellett, különben kiakadt volna.

Hazugság.

Hazugság.

Hazugság.

Minden füllentés savként marta a gyomrom, így elfordultam, és a falnál lévő könyvespolcra fókuszáltam, ami többnyire képekkel volt tele kis keretekben.

– Szóval, te vele laksz? Jodival? Hm. Szerintem ezt nem tudtam.

– Mmm hmm – motyogtam, hálásan, hogy legalább ebben nem kellett hazudnom. Aztán megint a hajam felé nyúltam, és majdnem magamra morogtam, amikor eszembe jutott, hogy pillanatnyilag nincsenek hosszú tincseim, hogy a fülem mögé tűrjem. A fene, miért kellett ilyen lányos idegesítő szokásomnak lennie?

– Milyen? – kérdezte Asher. – Nővel lakni?

– Egész jó. Miért lenne… – Eszembe jutva, hogy meleg srácnak kell lennem, aki egy heteró nővel lakik, elhallgattam. – Úgy értem, azon kívül, hogy a csodás pasikon veszekszünk, olyan… mintha bármilyen más lakótársam lenne.

– Ó. – Asher hangja a válaszomtól inkább zavarodottnak hangzott, mint tisztázottnak.

Visszanéztem rá, és kétségbeesetten témát váltottam, mielőtt még felfednék valamit, amit nem kellene, az ujjammal rá és a fényképekre mutattam.– Szóval… te és Pick. Hogy is van ez?

Azonnal óvatos gyanakvással teltek meg a szemei.– Miért? Hogy érted ezt?

Vállat vontam. – No sé, nem tudom. Csak úgy tűnik, sokkal több van köztetek, mint… tudod, főnök és alkalmazott. – Aztán visszafordultam a képek sokaságához. A legtöbbön egy szőke nő volt és két imádnivaló kis totyogós… egyet kivéve. – És ott van a tény is, hogy egy bekeretezett képe van rólad az irodájában, miközben a többi csaposáról nincs egy sem.

– Tényleg? – Asher megjelent mellettem, és leesett az álla, amikor meglátta a képet, amire mutattam.

A keretben Asher a színpadon állt, a mikrofonba énekelt, miközben pengette a gitárt. A többi Non-Castrato tag elmosódott volt az oldalakon; nyilvánvalóan Asher volt a fő célpont a képen.

– Basszus – motyogta, mereven bámult. – Nem tudtam, hogy ilyesmi van nála.

– Úgy tűnik, ez a polc a családi képeknek van fenntartva – tűnődtem hangosan.

Asher hosszan kifújta a levegőt, és végigsimított a haján. – Azt hiszem… – kezdte lassan. – Igen. Egy család vagyunk. Ő a… bátyám.

Annak ellenére, hogy nagyjából ebbe az irányba terelgettem a feltételezéseimet, amikor hallottam, hogy tényleg megerősíti ezt, megráztam a fejem.

Vetettem rá egy oldalpillantást. – Hogy mondod?

Megrázta a fejét, mintha az egész dolog őt is megzavarta volna. – Még nem igazán tudja senki… vagyis hivatalosan nem. De, uh, úgy … alakult, hogy miután elkezdtem játszani a „Ceilings” című dalt, megtudtam, hogy őt a kórházban hagyta az anyja a születése után, és…

– Szent szar – motyogtam. – Végül a főnököd lett a rég elvesztett féltestvéred? Hogy a fenébe történhetett ez meg egyáltalán?

Asher kábult arckifejezéssel nézett rám. – Én is felteszem magamnak ezt a kérdést minden nap.

– De várj. Mióta tudsz erről? A„Ceilings” csupán néhány…

– Hetes– fejezte be helyettem. – Olyan három hete kaptuk meg a teszteredményeket. És ez még mindig… új.

Kifújtam a levegőt. – Haver. Ez csak...

Amikor megráztam a fejem, bólintott. – Tudom.

– Miért nem jelentettétek be hivatalosan? – Tűnődtem, a legrosszabbtól félve Asher miatt. – Nem akarod, hogy a bátyád legyen?

Bólintott, a róla készült kép felé fordulva. – Ja. Furcsa módon, ő igen. Valójában én vagyok, aki visszafogja magát.

Hunyorogtam. – Mert… te nem kedveled őt?

– Nem, én kedvelem. – Visszafordult felém, kétségbeesett és kutató tekintettel. – Ez a probléma. Ő egy igazán nagyszerű, megbízható srác, igaz? És… ő a bátyám. Ez csak… jobb, mint amire valaha is számítottam. De… kérdezősködni fog róla.

Megráztam a fejem. – Kiről?

– Az anyánkról– mormolta. – Ez így logikus, nem? Nem akarnál tudni a te anyádról, ha épp most ismernéd meg a testvéredet, aki ismerte őt és te meg sohasem?

Amikor nyitottam a számat, hogy azt mondjam, igen, így lenne, tovább beszélt.

– Tudod, mindent tudni akar majd. Tudni akarja majd, milyen ember volt, hogyan halt meg, és nekem muszáj lesz elmondanom, milyen nyomorult életet élt, és hogy ki ölte meg. És mit fog rólam gondolni ezután? Én vagyok az anyja gyilkosának a fia. Nem tudja, hogy minden igaz a „Ceilings” című dalomban. Mi van, ha megtudja, és semmit sem akar majd tőlem? Én nem… – Megrázta a fejét, nyomorultul nézett ki. – Én csak nem vagyok kész ezt megkockáztatni. Az egész életem ebben az épületben van,és ő egyetlen szavával képes lehet elvenni tőlem.

Megköszörültem a torkom, és megvakartam a fülem. – Szóval… még nem mondtál neki semmit az anyádról és az apádról?

Megrázta a fejét, zöld szemei megteltek rettegéssel.

– És ő nem is kérdezte?

– Nem. Még nem. De tudod, majd fog.

Kifújtam a levegőt, és vállat vontam. – Őszintén szólva, szerintem mondanod kellene neki valamit, mert… Van egy olyan érzésem, hogy már tudja, mi történt az anyáddal… és ki ölte meg.

Az arckifejezése aggódóból zavarttá változott. – Hm?

Kinyílt az ajtó, és Pick lépett be.

Amikor a bátyjára néztem és aztán vissza rá, Asher biztosan látott valamit az arcomon. Összehúzta a szemét, és az arcán tisztán látszott valami megértés.

Pick felé pördült. – Mi a fene folyik itt? – Aztán visszafordult felém, villámló szemekkel. – Mit mondtál neki?

Felemeltem a kezem, örültem, hogy ebben a tekintetben megszabadultam a bűntudattól. – Semmit. Senkinek nem mondtam semmit. Sosem árulnék el így egy bizalmat.– Különösen most, hogy tudtam, amit elmondott, az tényleg bizalmas volt.

Pick megköszörülte a torkát, tudatva, hogy innen átveszi.

Amikor elhallgattam, Asher gyanakvó pillantásokat vetett felénk mielőtt azt követelte – Mivan?

– Miller Hart itt volt a klubban– jelentette be Pick.

Asher arcából kifutott a szín. Aztán megrázta a fejét. – Tessék?

– Knox felismerte őt akkorról, amikor együtt voltak a Statesburgben.

– Várj. – Asher mindkét kezét felemelte, hogy beletemesse őket a hajába és megszorítsa a fejét. Kétségbeesett tekintete Pickre szegeződött. – Honnan tudsz te egyáltalán bármit is… róla?

Pick egy apró sóhajjal leült az íróasztala sarkára, és összekulcsolta a kezeit a térdeinél. – Ugyan, Asher, mit gondolsz? Felmentem a netre, és megkerestem mindent rólad, amit tudtam, azon az éjszakán, amikor az üzenetet hagytad a telefonomon, mielőtt elküldtem volna a DNS-teszt eredményeit. Ez a PollyRuddickról szóló cikkekhez vezetett… és a halálához és a gyilkosához, Miller Harthoz.

16. fejezet

 

Asher Hart

 

Fordította: Echo

 

Ó, Jézus. Ez több volt, mint amit el tudtam viselni. Pick tudta. Mindent tudott.

– Szóval… egész idő alatt… már tudtad?

Bólintott.

Egy másodpercig levegő után kapkodtam, kis szarosként megijedtem, aztán megvilágosodtam. Tudta... már egy ideje tudta, és még nem rúgott ki vagy dobott ki az életéből.

– És még mindig rendben vagy... – Az ujjam ingattam közöttünk. –Velünk?

Pick meglepetten húzta fel szemöldökét. – Tényleg azért aggódtál, hogy nem akarok a te... – megállt, és nyugtalanul Sticksre pillantott.

A dobosom egyre mélyebben görnyedt magába, tisztán rajtakapva őt, hogy kihallgatta a nagyon személyes beszélgetésünket.

De felhorkantam, és kezemmel felé intettem. – Ő már tudja.

Úgy tűnt, ez meglepte Picket. – Tényleg?

Bólintottam, nem törődve Sticksszel. – Miért van itt az apám? Még mindig az épületben van? Vajon ő…

– Nem, elment. Knox és én – többnyire Knox– az ajtóig kísértük, és tudattuk vele, hogy soha többé nem látjuk szívesen ebben a házban.

Elöntött a megkönnyebbülés. – Kirúgtátok? – Helyes. De aztán újból felcsapott az aggodalmam. Mi a fenét csinált Miller Hart a Forbiddenben? Leültem Pick kanapéjára az arcomat törölgetve a kezemmel. – Kíváncsi vagyok, hogy mikor jött ki. Azt hittem, még van pár éve.

– Erre tudok válaszolni. – szólalt meg Remy. Amikor rápillantottam, elmagyarázta a Statesburg bezárását. És csak a fejemet tudtam csóválni.

– Hát… bassza meg.

Sticks meglepett hangot adott ki. – Csak ennyit tudsz mondani?

Zavart vállrándítással kérdeztem meg. – Mit kellene még mondanom?

– Ó, nem tudom. Mit szólnál... hol van a legközelebbi hely, ahol távoltartási végzéstszerezhetünk?

Felkacagtam. – Elnézést? Mi a fenének lenne szükségem egy ilyenre?

– Gondolj bele, Asher. Most szabadult ki a börtönből, miután hány évet töltött is el ott?

– Ööö... – Gyors számítást végeztem a fejemben. – Körülbelül tizenhatot.

– Tizenhat év rács mögött, és mi az első hely, ahová elmegy a szabadulás után? Ide! Pont az a hely, ahol a fia – aki ellene vallott, és végül börtönbe zárta – dolgozik.

Az agyam pörgött a szavai miatt. Soha nem gondoltam erre így. De én voltam az egyetlen személy, aki tanúvallomást tett a perben, nem igaz? Az öreg valószínűleg kicsit mérges volt rám emiatt.

Hűha.

– Védelmet kell szereznünk neked. – Jelentette ki határozottan Sticks, meglepve, hogy mennyire komolyan veszi ezt az egészet.

Felhorkantottam. – Igen, szerintem erre nincs igazán szükség.

– Istenem!– Felháborodva emelte fel a kezét. – Hogy tudod ezt csak úgy egyszerűen lekezelni, hogy nem nagy ügy? Idejött... miattad. Lehet, hogy én vagyok az egyetlen, de ezt eléggé riasztónak találom.

– Nem, nem te vagy az egyetlen. – mormolta Pick.

A bátyámra pillantottam, aki mellkasán keresztbe fonta a karját, és elgondolkodva simogatta a hüvelykujja bütykével az alsó ajakgyűrűjét.

Jézusom, mindketten valóban, őszintén aggódtak értem.

Igen, apám volt a nagy szörnyeteg az életemben, amikor fiatal voltam. Akkoriban a szart is kiijesztette belőlem, és minden pillanattól rettegtem, ha kénytelen voltam ugyanabba a szobába belépni, mint ő. De néhány évvel ezelőtt meglátogattam azt a börtönt, ahol fogva tartották, és elhatároztam, hogy szembenézek a démonaimmal.

Nem ismert fel engem. Miután megkérdezte, hogy ki vagyok, tudni akarta, hogy én vagyok-e az új jogi képviselője, és arról kezdett beszélni, hogy mennyire biztos abban, hogy kijuthat akkor is, ha önvédelemként játsszuk el a gyilkosságot. Soha nem javítottam ki, és végül folytattam a színészkedést, mielőtt hazugsággal hagytam volna ott, mondván, hogy kapcsolatban maradok vele.

Az egész látogatás... ürességet hagyott bennem. Nem veszett el a szeretet az a férfi iránt, aki terrorizált, és félelem sem maradt. Rosszul öregedett meg a rácsok mögött. Csak egy gyenge, szánalmas öregember volt, aki egy csepp félelmet sem keltett bennem.

Így most nehéz volt bármit is megidéznem.

– Vagy talán nincs is egy aljas gondolat sem a fejében. – mondtam Picknek és Remynek. – Lehet, hogy a fickó csak újra fel akarja venni a kapcsolatot a fiával.

– Igen. – értett egyet Remy szarkasztikus szemforgatással, és keresztbe fonta a karját a mellkasán. – Mert korábban is az apai szeretet és odaadás lelke volt, drogos házban nevelte fel drága kisfiát, és verte őt és az anyját, amikor csak kedve támadt. Persze.

Mogorva pillantást vetettem rá, és úgy döntöttem, hogy határozottan túl sokat meséltem neki magamról. De a fenébe is, volt értelme. – Oké, akkor rendben. Én vagyok az egyetlen élő rokona. Ki máshoz fog menni pénzért vagy egy helyért, hogy meghúzza magát? Őszintén szólva, ha tizenhat év után most szabadultatokvolna ki a börtönből, hova mennétek? Szarra van szüksége, és biztos vagyok benne, hogy azt hiszi, hogy tartozom neki.

– Nos, nem kap tőled szart sem.

Remy határozott nyilatkozata megnevettet. – Tényleg? Én azt terveztem, hogy mindenem átadom neki, amim van.

Úgy tűnt, nem értékeli a szarkazmusomat. Pick felé fordulva rám mutatott. – Beszélj bele valami átkozott értelmet.

Pick felsóhajtott, és megdörzsölte az arcát. – Nézd. – mondta, miközben leengedte a kezét. – Nem számít, mi az indítéka, én sem akarom, hogy a közeledben legyen. És a biztonság kedvéért azt hiszem, bölcs dolog lenne néhány további védelmi intézkedés.

– Jó, rendben. – Feltartottam a kezeimet, mintha megadnám magam az akaratuknak, de aztán belemarkoltam a hajamba. – Mindent figyelembe veszek, amit ti kettenmondtatok, és köszönöm az aggódást, de őszintén szólva, ez nem a ti problémátok. – Gyorsan tovább beszéltem, amikor kinyitották a szájukat, és készen álltak arra, hogy vitába szálljanak velem. – És ha valaha is visszatér, és engem keres, hadd foglalkozzam vele. Lerázom magamról. Most egy gyenge öregember. Már nem ijeszt meg, és átkozott legyek, mielőtt még egyszer hagynám, hogy megijesszen.

Ezzel az ajtó felé lendültem.

Pick előreugrott, pánik volt a szemében. – Hová mész?

Sóhajtottam. Jó érzés volt tudni, hogy ennyire törődik velem, hogy aggódik értem, de ez a téma bosszantott. – Vissza dolgozni. Ha nem vetted volna észre, még mindig nyitva vagyunk, pokoli zsúfoltság van odakint, és én figyelek az órára.

Szinte dacoltam vele a felé küldött pillantásommal, hogy reagáljon rá, és kinyitottam az ajtót.

Megadó lélegzetet engedett ki a tüdejéből. – Csak... vigyázz a hátadra, jó?

– Igenis, kapitány! – szalutáltam neki, Sticks felé csak egy pillantást vetettem, hogy lássam, amint aggódva rágja a körmét, és kiléptem az előszobába. És amit tudnod kell, egyetlen Miller Hart sem ugrott rám ölési szándékkal.

Pick és Remy is néhány perccel később a bárban találta magát. Ott maradtak, beszélgettek egy sör mellett, és ingerültté váltam minden egyes perccel, amivel elidőztek.

Mindkettőjüket kerültem, nem álltam készen arra, hogy többet beszéljek apámról, vagy akár csak gondoljak rá.

Csakhogy nem tudtam kiverni őt a fejemből. Megdöbbentett, hogy kiszabadult. Minden kavargott bennem, nem igazán voltam biztos benne, hogy pontosan milyen hatással voltak rám a hírek, csak tudtam, hogy igen. Nem ijedtem meg, ahogy egyesek gondolták, hogy kellene, de megdöbbentem és... elbizonytalanodtam. Nem igazán akartam szembenézni az öreggel. Életemnek ezt a részét magam mögött hagytam, és továbbléptem az egyetlen látogatásom után a rácsok mögött. Csak azt akartam, hogy mögöttem maradjon.

Mindkét önjelölt testőröm végül távozott körülbelül egy órával zárás előtt, de vagy Pick parancsot adott Knoxnak, hogy kísérjen a motoromhoz, vagy egy másik személy is aggódott a biztonságom miatt.

Furcsa volt, hogy az emberek gondolnak rám és aggódnak értem. Nem tudtam, hogyan kezeljem ezt, ezért csak megköszöntem a munkatársamnak, és intettem neki, amint elindítottam a vadállatot.

Igen, rendben, amikor hazaértem, egy kicsit körülnéztem, hogy ott van-e az öreg. De a sikátor üres volt, amely a bejárati ajtómhoz vezetett. Kinyitottam az összes reteszt, és figyeltem, hogy be is zárjam magam mögött, és lekocogtam a lépcsőn az apró birtokomba.

A ketrecében zörgő Mozart volt az egyetlen, ami üdvözölt.

– Hé, kisfickóm! – mondtam, miközben felkapcsoltam a főlámpát, noha égve hagytam a halvány éjszakai lámpát is, hogy lásson.

A belépésem igazán beindította, és még gyorsabban száguldozott végig az alagutakban, amiket én készítettem, és ketrecről ketrecre ment, amíg a hozzám legközelebb esőbe nem került. Izgatottsága miatt úgy éreztem, hogy megbecsülnek, bár biztos voltam benne, hogy nem örült, hogy konkrétan engemlát; nagy valószínűséggel csak arra vágyott, hogy kiengedjem. Így hát teljesítettem a kívánságát, és kinyitottam az ajtót.

Kilőtt mellettem, egy barna szőrcsomó ugrott jó ötlábnyira a kanapé támlája felé. Aztán végigsuhant a háttámlán, és a padlóra vetette magát, ahol eltűnt az ágyam alatt.

Sóhajtottam. – Igen, én is örülök, hogy látlak, haver.

Nos, hát. Jobb társaság volt a semminél.

Lerúgtam a cipőmet, besétáltam a főzőfülke részbe, és kinyitottam a mini hűtőszekrényt, hogy elővegyek egy üveg vizet. Nem ettem, mióta Remy ételének felét beburkoltam a próbán, de nem voltam igazán éhes. És aludni sem volt kedvem, pedig fáradt is voltam. Már tudtam, hogy csak hánykolódnék, ha most bebújok az ágyba, és utáltam a saját lepedőmbe csavarodni... hacsak nem volt velemnői társaság is.

De nem volt nő a közelemben, és a fejemben kavargott a gondolat, hogy apám kiszabadul, és valahol az utcákon kóborol. Lehet, hogy később alszom egy-két órát, de még nem. Lehuppantam egy székre az asztalnál, magamhoz húztam a füzetemet, amelyet nyitva hagytam, és elővettem egy tollat.

A múzsám természetesen nem érzett olyan ihletet, mint korábban, de ez a dal volt az egyetlen, amin dolgozni akartam. Kivéve, a francba is, csak arra tudtam koncentrálni, hogy apámat elképzeltem öregen és ráncosan a börtönben, ahogy panaszkodott, hogy milyen igazságtalanul bántak vele.

Az arcomat megdörzsölve hátradőltem a székemben, és megnyitottam az elmém. Az első személy, aki a gondolataim előterébe került, az Incubuspólós lány volt, aki a színpadon énekelt, és csípőjét a mellette lévő alacsonyabb vörös hajúhoz üti. Annyira pimasz és nyugodt volt odafent, magabiztosan énekelt, mert tudta, hogy megvan neki minden külsőleg is és a hang részlegen is, és csak szórakozni akart egy kicsit mindkettővel. Ez késztetett arra, hogy szórakozzak vele egy kicsit.

De annyi minden homályos volt a fejemben – túl kevés valódi részletre emlékeztem azon kívül, hogy hosszú, sötét haja volt. Így hát hozzáadtam annak a dobos csajnak a lábát, aki meghallgatásra jött hozzánk. Neki adtam volna a dobos csaj arcát is, de azt sem tudtam olyan jól elővenni az emléktáramból. Gáz voltam az arcok felidézésében. Szóval, úgy véltem, hogy a lábaknak és a hajnak elégnek kell lennie.

Elképzeltem, hogy azt a selymes, hosszú, sötét hajat markolom, miközben azok a hihetetlen lábak körém tekerednek, abban a reményben, hogy új vonalat adnak a dalhoz.

Csak én valami mást kavartam fel helyette.

A farmerom szűk lett ágyékban, így egy kicsit lejjebb csúsztam a székemben, hogy több hely legyen. De ez sem segített. Túl sok idő telt el azóta, hogy a kis Asher kijött játszani, és miután felébresztettem, csak több figyelmet akart, és csak nőtt, követelve, hogy adjak neki. Így kinyitottam a cipzárt, és lenyúltam, hogy eligazítsam magam. Az egyedül élés egyik apró előnye; körbe ülhettem a szemetemmel együtt, és senkit sem érdekelt.

De a gondolat, hogy senki sem törődik, felidézte a magánynak azt a szikráját, ami mostanában hatalmába kerített, és újra az Incubuspólóslányra kellett gondolnom a Dobos Csaj lábaival, hogy túllépjek rajta. És igen, a farkam egyre keményebb lett. Mielőtt észrevettem volna, a farkam tövébe csúsztattam a kezem, és erősen pumpáltam, egyáltalán nem gondoltam a dalszövegekre, de becsuktam a szemem, hogy puha, meleg bőrről, hosszú, sötét hajról és egy szűk, nedves punciról álmodozhassak, amitől pillanatok alatt a hasamra lőttem a rakományom.

Megkönnyebbült sóhajjal mélyebbre csúsztam a székemben, és a háttámlának támasztottam a fejem. De ahogy kilihegtem az orgazmusom utolsó maradványait is,még szánalmasabbnak éreztem magam, mint valaha. Annak ellenére, hogy egy fellépés után sem szerettem összejönni valami véletlenszerű nővel, jobbnak kellett annak lennie, mint egyedül recskázni a lakásomban. Legalább lehetett volna egy kis ölelkezős időm, mielőtt felkászálódott volna azt állítva, hogy a barátnői soha nem hiszik el neki, amikor elmondja, hogy felszedte Asher Hartot.

A Forbiddenes haverjaimnak igazuk volt; le kellett valakivel feküdnöm. Rossz.

Egy hang az ágyból arra késztetett, hogy odapillantsak, és kis híján kiugrottam a bőrömből, amikor megláttam Mozartot, amint ott áll a hátsó lábain, oldalra billenti a fejét, és engem bámul, bozontos farkát pedig időnként megrándult az érdeklődéstől.

Felegyenesedtem a székemben, és azonnal a farkam védtem tőle. – Mi a fene, te kis perverz? Tényleg ezt nézted?

A hangomra elszaladt, és eltűnt az ágy alatt. Undorodva szipogtam – jobban undorodtam magamtól, mint a házi kedvencemtől –, és gyorsan eltakarítottam a rendetlenségemet, majd eltettem a farkam, mielőtt Mozart megpróbál még egy pillantást vetni rá.

Vereséget szenvedtem, miután felemeltem a tollamat, és a jegyzettömbhöz ütögettem. A chicagói koncert miatti adrenalin löket hivatalosan is elhalt. Egy szót sem tudtam leírni az éjszaka hátralévő részében.

17. fejezet

 

Asher Hart

 

Fordította: Echo

 

Másnap végül reggel nyolc körül feküdtem le aludni, miután egy kis napraforgómaggal visszacsábítottam Mozartot a ketrecébe.

Tíz órára a telefonom elkezdett felrobbanni. Oké, rendben, kaptam három SMS-t, majd egy telefonhívást. De számomra ez zsúfolt volt. Figyelmen kívül hagytam az üzeneteket, de felnyögtem, és vakon kinyújtottam a karomat a telefonomért az éjjeliszekrényemen, amikor az csak csörgött.

Pick túlságosan éber hangja szólalt meg a fülemben, miután beköszönt. – Hé, van még egy házam, amit meg kell néznem. Benne vagy?

Megdörzsöltem az arcomat, ásítottam, majd felültem. – Persze. Mikor és hol?

– Tízkor érted megyek.

Letette a kagylót, én pedig megráztam a fejem, és nem tudtam, miért kérte állandóan, hogy a nyakán lógjak. Aztán elkezdtem törölni az általa küldött üzeneteket, de rájöttem, hogy nem tőle származnak. Mindhárom Stickstől volt.

Hé, csak jelentkezem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy rendben hazaértél, és az apád nem osont be, és nem fojtott meg álmodban tegnap este.

A következő: Itt van az, hogy válaszolsz, és azt mondod, hogy jól vagy. Még egy „most kopjle”-t is hozzáadhatsz, ha az aggodalmam irritál.

És végül: Komolyan, ember! Meghaltál, vagy csak haragszol rám?

Megsajnáltam őt, és visszaírtam. Nem haltam meg, csak alszom.

Azonnal válaszolt. Basszus, elnézést, hogy felkeltettelek. Elfelejtettem, hogy ilyen későn dolgozol. De örülök, hogy élsz. Próbálj meg így maradni. Nagy szükségünk van rád a jövő szombati chicagói koncertre.

Vigyorogva megráztam a fejem, és azt írtam neki, meglátom, mit tehetek. Aztán visszadobtam a telefonomat az éjjeliszekrényre, és rohantam felrángatni néhány ruhát, mielőtt Pick megjelenik. Felkaptam egy almát, amit Mozartnak vettem, és éppen fényesítettem, amikor a bátyám megállt az ajtómnál a Barracudájával.

– Szóval, melyik környékre megyünk ezúttal? – kérdeztem, miközben beültem az anyósülésre.

Halkan, lenyűgözve füttyentettem, amikor Pick válaszolt, miközben az autót elindította. – Szép.

Büszke vigyor húzódott az ajkán. – Semmi sem túl jó a családomnak.

– Erről jut eszembe – mondtam, mélyebbre húzódtam az ülésemben, és hátrahajtottam a fejem, hogy becsukjam a szemem. – Nem tudom, nem gondolod, hogy először meg kellene kérned Evát, mielőtt házat vennél vele? – Már férjnek és feleségnek hívták egymást, akárcsak annak a csoportnak a fele, akikkel együtt lógtunk, de még nem estek át rajta. – Vagy nem szereted ezt a fajta hagyományos szarságot?

– Ó, már megkértem. – Pick önelégült, titkolózó mosolyt küldött felém, miközben felvonta a szemöldökét. – És még egy dátumot is kitűztünk... kb. egy hónap múlva. Erről jut eszembe, te leszel a tanúm, vagy mi?

Torkomon akadt a levegő. Hitetlenkedő pillantást vetettem rá, miután egyenesen felültem, és ököllel a mellkasomat ütögettem. – Mi? Én? Mi van Masonnel?

Mason lenne a kézenfekvő választás. Reesepasija, és mivel Reese Eva unokatestvére és legjobb barátja is volt, kétségtelenül ő lesz a menyasszony tanúja/nyoszolyólánya. Ráadásul ők négyen sokat lógtak együtt, legalábbis ezt hallottam. Sokkal közelebb kellett lennie Masonhoz, mint hozzám.

De Pick csak vállat vont. – Biztos vagyok benne, hogy megérti, hogy jobban szeretném, ha te állnál ott velem.

Az arcomat dörzsöltem a kezemmel,megrázott egy ilyen nyilatkozat. – Komolyan nincs bajod azzal, hogy ki az apám, igaz?

– Hogy érted? – láthatóan zavartan pillantott rám.

Kifújtam a hitetlenségemet. – Mit gondolsz? Ő... megölte az édesanyád.

Morgott, miután hunyorogva nézett, mintha még jobban megzavarta volna a magyarázatom. – Ő a teédesanyád is volt.

Kifújtam a levegőt. Határozottan nem az a fajta volt, aki az apa bűneit a fiúra hárította, az biztos. – Még mindig nem hiszem el, hogy már mindent tudsz – motyogtam inkább magamnak, mint neki. – Folyton azon töprengtem, miért nem kérdeztél soha róla.

Vállat vont, és befordult egy szép, csendes lakóutcán, ahol kibámultam az ablakon, és nyáladztam a csodálatos házakon. – Gondoltam, elmondod, ha készen állsz.

– Nem szép történet – mondtam, miközben egy anyát néztem két kisfiúval, aki kinyitotta az egyik ház ajtaját, és kilépett. Egy boldog, egészséges családnak tűntek együtt.

Félre pillantottam.

– Nem gondoltam, hogy az.

– Sokat beszélt rólad... és az apádról. Mindenféle szarságot elmondott nekem, amit valószínűleg soha nem kellett volna. Mint azt, hogy soha nem bocsátotta meg apámnak, amiért leállította az otthoni abortuszkísérletét, amikor bement a fürdőszobájukba, amikor terhes volt velem.

– De szerette őt, ha ez vigasztal. – Felé pillantottam. Az arckifejezéséből kiindulva minden szót magába szívott, és többet akart hallani. – Ő tizenhat volt, a férfi pedig tizenkilenc. Csak Chaznak hívta, úgyhogy nem tudom a teljes nevét, sajnálom.

Pick vállat vont egy kicsit, és tudatta velem, hogy ez rendben van. Többet tudott meg a spermadonoráról, mint amit valaha is hallott.

– A családja nem helyeselte, hogy együtt vannak. A középiskolában lemorzsolódott, sokat ivott, és nem úgy tűnt, hogy valaha is a szerelői állása fölé célzott volna.

Pick éles pillantást vetett rám. – Szerelő?

Bólintottam. – Igen, ő is autókkal foglalkozott. Így mindenesetre, amikor anya – Polly– elment otthonról, hogy vele lehessen, a családja minden kapcsolatot megszakított vele. Szinte azonnal teherbe esett, majd ugyanazon a napon vajúdott, amikor apád meghalt egy lövöldözésben, a garázsban, ahol dolgozott.

Elsiettem az utolsó részt, nem tudtam, hogy Pick hogyan fogadja. Ujjai rászorultak a kormányra, de nem szólt semmit. Csak egy kétszintes háznál, az udvaron lévő Eladó táblával szemben lassította le az autót, a járdaszegélyhez húzódott és leállította a motort.

Aztán kifújta a levegőt. – Szóval ő is meghalt, hm?

– Sajnálom – ráztam meg a fejem szomorúan. – Eléggé ideges volt, és nem tudott olyan hamar megbirkózni egy újszülöttel a történtek után, de mindig arról beszélt, mennyire megbánta, hogy elhagyott téged. De soha többé nem is próbált rád találni; meg volt róla győződve arról, hogy jobb helyen kell lenned.

Nem említettem meg, hányszor is mondta nekem azt az évek során, hogy azt kívánta, bárcsak engem hagyott volna el, és inkább őt tartotta volna meg.

– Hát… – mondta Pick lassan, és egyenesen előre bámult kifelé az ablakon. – Ez is valami, azt hiszem. – aztán rám pillantott, és felvonta a szemöldökét. – Készen állsz, hogy megnézd ezt a helyet?

Felzaklattam. Rosszul éreztem magam emiatt, de nem tudtam, hogyan segítsek rajta, így bólintottam, és kinyitottam az ajtót. – Gyerünk.

Nem igazán akartam többé házakat nézegetni, így amint találkoztunk az ingatlanossal, és elkezdte mutatni a jellegzetességeket, azt mondtam:– Megmenthetnél, ember, és előbb csak mutasd meg nekünk a hátsó udvart.

Pick nevetett, míg a másik srác vicces pillantást küldött felém. De előbb látnunk kellett még a hátsó udvart, és tudtam, hogy még nem találta meg, amit keresett, amint csalódottság suhant át a bátyám arcán.

Megvártam, míg visszaülünk a kocsijába, és elhajtottunk a háztól, végül hagytam, hogy a kíváncsiság hatalmába kerítsen. – Szóval, el fogod nekem mondani valaha is, hogy mi a helyzet a hátsó udvarral?

Pick egy kis szemöldökráncolást küldött felém, majd felnyögött, és bevallotta. – Soha nem fogod elhinni.

Megvontam a vállam. – Próbáljuk meg.

– Rendben. Már láttam korábban. Mint például… egy látomásban.

Az egyik szemöldököm felugrott. Nem döbbentem meg annyira attól, amit mondott, mint attól, hogy megtudtam, hogy ő is benne van. Soha nem gondoltam volna őt ilyen típusnak.

Felemelt ujjal figyelmeztetett. – Ne nézz így rám! Én sem hiszek ebben a szarban, de kurvára igaz.

– Nem mondtam semmit.

– Gyerekkoromban – sóhajtva, kelletlenül folytatta –, volt egyszer... egy találkozásom ezzel a boszorkányhölggyel. Mint egy igazi boszorkány, aki bájitalokat és szarságokat árult, és az otthonában jósolt.

– Oké... – mondtam lassan.

– Kurvára nem hazudok – motyogta védekezően.

Felnevettem, és megadóan felemeltem a kezemet. – Nem mondtam, hogy hazudsz.

– Elmentem hozzá, hogy bedobjak egy követ az ablakán, mert felbosszantotta az egyik barátomat, de elkapott, és az arcomra tette a kezét. Nem tudom, mi a fenét csinált, de hirtelen olyan látomásaim támadtak, mintha kis visszaemlékezések lennének, de azok elő villanások voltak. Láttam bennük Csingilinget, Juliant és Skylart... tíz évvel azelőtt, hogy találkoztam volna Evával, vagy a gyerekek megszülettek volna. Családként éltünk egy házban, amit csak a hátsó udvarból láttam, és... – Rám pillantott. – Te is benne voltál az egyik látomásban.

– Én? – A tarkómon azonnal égnek állt a szőr.

Pick bólintott. – Ott voltál az esküvői fogadásomon, szmokingban, a Forbidden hangosításánál, pontosan úgy, ahogy most beállítottad a színpadot és mindent. Ezért nem utasítottalak vissza, amikor az első napon megjelentél, és megkérdezted, hogy játszhatsz-e ott. Láttalak korábban. Tudtam, hogy elég sokáig kell itt maradnod ahhoz, hogy ott legyél az esküvőmön.

– A francba! – mondtam ledöbbenve mindattól, amit mondott nekem.

– Ó, és mellesleg az első dal, amire Evának és nekem táncolnunk kell, az a ,,Baby Love". Ezt ne felejtsd el.

– A francba! – mondtam újra.

Elvigyorodott. – Túl sok egyszerre, hogy felfogd?

Megráztam a fejem, de azt mondtam. – Egy kicsit, igen. – Aztán teljesen megfordultam a helyemen, hogy ránézzek. – Ugye nem szarakodsz velem?

Megrázta a fejét. – Egyáltalán nem.

– Hűha. – Ujjaimat az alsó ajkamhoz ütögettem a „Baby Love” ritmusára, mert most ez a dal megakadt a fejemben. – Szóval, hadd tisztázzam ezt. Azt a hátsó udvart keresed mindezek a házkutatások alkalmával, amit a látomásodban láttál?

Felhorkantam, amikor bólintott. – Hát, ez egyszerűen hülyeség.

– Tessék? – Meglepett pillantást vetett rám, mielőtt a sikátoron át elindult hozzám, és megállt az ajtóm előtt.

Csak vállat vontam, nem kértem bocsánatot. – Ahogy én látom, már megvannak az álom legjobb részei. A nő és a gyerekek, ugye?

– Igen – mondta lassan.

– Akkor miért nem élvezed őket, és hagyod, hogy a többi része magától a helyére kerüljön? Hagyd abba, hogy a szart próbálod valóra váltani, mert a pokolba is... valaki más még mindig lakhat álmaid otthonában. Évekbe telhet, mire eladásra kerül. Miért kínoznád magadat – és Évát is – azzal, hogy minden mást eldobsz, és közben felzaklatod őt, amikor éppen a legjobb részeket élvezhetnétek együtt?

Pick elgondolkodva hallgatott el, mielőtt azt mormolta volna. – Jó meglátás. – Aztán rám pillantott és elvigyorodott. – Biztosan sokkal boldogabbá tenné Csinget is, ha úgy érezné, neki is van beleszólása a lakhelyünk kiválasztásában.

– Akkor... hajrá.

– Basszus! – Halk nevetést hallatott. – Miért nem gondoltam erreilyen módon?

– Azt hiszem, csak az öcsédre volt szükséged, hogy valami értelmet verjen beléd.

Röhögött, őszintén örült a válaszomnak. – Szóval végre készen állsz beismerni, hogy rokonok vagyunk, mi?

Kipillantottam az ablakon a rozsdás fémajtó felé, amely a lakásomba vezetett. – Azt hiszem, meg kell tennem, mert én leszek a tanú az esküvőtökön, meg minden.

Amikor megkockáztattam egy pillantást felé, rám nézett, és kinyújtotta a kezét, hogy összeborzolja a hajamat, mintha valami idősebb testvér lenne.

Szerettem volna valahogy még vele lógni, de túl kockázatosnak éreztem, mintha valami rossz történne, ha túl sokáig maradok vele, és elveszíteném, ezért azt motyogtam – Majd találkozunk! – ahogy kinyitottam az ajtót.

De Pick megragadta a karomat. – Hé, várj!

Visszanéztem rá.

Figyelmét a bejárati ajtómra is fordította, de úgy tűnt, hogy a tekintete a három zárva tartó reteszre tévedt. – Tegnap este óta nem hallottál többé apádról, ugye?

Felnyögtem. – Jézusom, úgy beszélsz, mint Sticks. Nem, soha nem jelent meg itt, és soha nem láttam őt a bárban, miután elmentél.

– Jó. – Majd fogaival, az alsó ajakgyűrűjével játszott. – Egyébként mi van közted és az új dobosod között?

Ez a kérdés teljesen váratlanul ért. – Semmi. Miért?

Megvonta a vállát. – Nem tudom. Borzasztóan közel állónak tűntök ahhoz képest, hogy csak találkoztatok.

Pislogtam, nem tudtam, mire irányulnak a kérdései. Lassan azt mondtam. – Igen, azt hiszem. Kedvelem őt. Vicces, jó zenei ízlése van, és ki tudja játszani a szart is a dobokból. – És volt egy elképesztő adottsága ahhoz, hogy rávegyen, hogy elmondjam neki az összes személyes drámámat. Ráadásul különös kapcsolatot éreztem vele.

– Szerintem ő is kedvel téged – mormolta Pick. – Nagyon.

Horkantani kezdtem, és tagadtam az állítását, de aztán vállat vontam. – Nem tudom. Ő meleg; azt hiszem, hogy lehetséges.

– Hűha. Talán ez az. Ő egyszerűen meleg.

A szemöldököm ráncoltam, zavartan. – Hogy érted? Nem kedveled őt?

– De, igen. Jónak tűnt. Csak valami... más volt benne.

Felegyenesedtem, szinte védekezve az új barátom miatt. – Hogyan más?

– Nem tudom – válaszolta Pick zavart homlokráncolással. – Csak volt benne valami, amikor tegnap este beszéltem vele, amitől úgy akartam bánni vele, mintha... egy nő lenne.

Nevettem. – Igen, azt hiszem, ez a meleg dolog. Nem vagyok benne biztos.

– Szóval te is észrevetted a kis nőies kvalitásait? A fenébe, akkor rokonoknak kell lennünk.

Vigyorogva nyitottam ki az ajtót. – Hagyd békén a szegény dobosomat. Bármi lehet, ami lenni akar. Még mindig azt gondolom, hogy pokolian menő.

– Jó szórakozás a vele való beszélgetéshez. – Felém hajolt, amikor kiszálltam a kocsiból, és kiabált. – És csak hogy tudd, ha végül a férfiak felé fordulnál, akkor is büszkén foglak az öcsémnek tartani.

– Ó… basszd meg, ember! – Rávágtam az ajtót, de még mindig kuncognom és a fejemet kellett ráznom, miközben elfordultam és kinyitottam az ajtót.

De igazán. Nem tudna egy heteroszexuális férfi egyszerűen barátkozni egy homoszexuális férfival anélkül, hogy mindenki szarságot feltételezne?