24.-25.-26. Fejezet

 

24. fejezet

 

Remy Curran

 

Fordította: Sophie

 

Fel sem fogtam addig, hogy mit mondtam, amíg Asher zavartan felém nem vigyorgott. – Te amo? Mit jelent?

Megfagytam, a szám tágra nyílt, de szavak nem jöttek ki. Nem akartam kimondani ezt. Annyira aranyos volt az OCD-s palackrendezgetéssel, és a hangja boldogsággal és elégedettséggel töltött el, a szavak csak kicsúsztak.

– Ööö… – A saját ízlésemhez képest túl lassan gondolkodtam, majd azt mondtam. – Tudod… szép munka… a raktáros képességeid. Azt hiszem, valami díjat kéne nyerned az átkozott szép alkohol polcra helyezésért.

Az arca felderült, ahogy felém sétált. De aztán megrázta a fejét, és elvigyorodott. – Fogd be, okoska.

Imádtam, ahogy járt – a csípőjének a ringása egyszerűen olyan hihetetlenül férfias. Nem olyan volt, mint amikor a farkal-és-lelép Jodi megpróbált tanítani engem, pedig nem volt semmi baj a csípőmozgásommal. Benne volt a kezében, a testtartásában, sőt, még a combjai közötti távolságban is. Egyszerűen magabiztos volt és lassú. ,,Sticks” semmiképpen sem tudna valaha is így járni, és hála a magasságosnak, én valószínűleg megtenném, ha tudnám.

– Máris megcsináltad? – Kinyújtotta a kezét, hogy átvegye tőlem a dobozt.

Nem válaszoltam, csak nézni tudtam, ahogy előhúz egy mappát, és elkezdi lapozgatni az általam készített táblázatokat. – Hé, ezek fantasztikusak. Kösz, haver.

Figyeltem az arckifejezését, a buzgó elismerését, ami felmelegítette a gyomromat. Megköszörültem a torkomat, észrevéve, hogy újra visszatért a dúdoláshoz. – Take Me to Church – énekelte az orra alatt, miközben átnézte a munkámat.

– Te tényleg szeretsz énekelni, nem igaz? – töprengtem.

– Igen. Persze. – Vigyor szaladt végig az arcán. – Határozottan nem azért léptem a rocker útra, mert az akartam, hogy egy halom nő támadjon rám mindenhol, ahol vagyok.

Nevettem.

– Valójában – vonta meg a vállát – egy másik ok, amiért annyira be akartam kerülni egy bandába, hogy feldühítsem az apámat.

Most úgy hangzott, mint én. Csak azért tetettem a hajamba lila csíkokat, hogy feldühítsem a nagybátyámat, aki utálta a nem természetes hajszíneket.

Kinyújtottam a kezem, úgy tettem, mintha egy névtáblát olvasnék az iroda ajtaján, és azt mondtam: – Asher Hart, lázadó énekes.

Könnyedén elmosolyodott. – Az öregem kiverte a szart is belőlem minden alkalommal gyerekkoromban, amikor rajtakapott az éneklésen. Észre sem vettem, hogy azt teszem. Csak játszottam a Tonka teherautómmal, tudod, a saját dolgommal foglalkoztam, próbáltam kitérni az útjából, amikor a semmiből… ütés a tarkómon. Azt mondta, hogy hagyjam abba az éneklős szarságot, mert az buzis.

– A fenébe – suttogtam. Azt tudtam, hogy bántalmazták, de hallani a tényeket, széttépett. Tío Alonso szigorú köcsög volt, és soha nem tartotta vissza a büntetéseket, de soha nem ütött meg fizikailag, eltekintve a néhány kézfejre ütéstől valami konyhai eszközzel.

Asher hirtelen huncut vigyort küldött felém, ami elárulta, hogy a gyerekkora szörnyű emlékei nem tartják túl szorosan fogva. – Ha nem szerettem volna annyira a melleket, valószínűleg és is meleg lettem volna, csak hogy még jobban feldühítsem.

A melleim bizseregtek a szavai hallatán, amitől azt kívántam, bárcsak szabadjára engedhetném őket, hogy hadd élvezze őket. De aztán eszembe jutott, hogy meleg pasi üzemmódban vagyok. Szóval annyit mondta: – Nos, ez átkozott szégyen –, és felvontam a szemöldököm, mintha át akarnám csábítani a másik oldalra.

Felnevetett, és a karomba bokszolt. – Bocsi—mondta egy szórakozott vigyorral, ami borzasztóan imádnivaló volt, de fel is pörgette a hormonjaimat.

Ez a srác lesz a halálom. Minél több időt töltöttem vele, annál jobban kedveltem, és annál jobban vonzódtam hozzá.

– Valószínűleg vissza kéne mennem előre. – Az ajtó felé bólintott. – Szeretnél egy sört vagy valamit?

Még nem voltam készen, hogy itt hagyjam őt, így bólintottam. – Persze.

Követtem őt, kifelé a raktárból, aztán vártam rá a folyosón, amíg ő ledobta a Non-Castrato dobozt a pihenőben. Amint visszaértünk a fő területre, becsúszott a bár mögé, és elment, hogy hozzon nekem egy Angry Orchardot, ami lehetőséget adott a munkatársának, hogy odajöjjön velem szembe a pulthoz, és azt suttogja: – Előadta már a mondanivalóját?

Morcosan néztem rá. – Fogd be.

Ő csak nevetett, és továbbment a bár végébe, hogy kiszolgáljon egy vásárlót.

– Ez meg mi volt? – kérdezte Asher kíváncsian, közöttünk pillantgatott ide-oda, kinyitotta a sörömet, és letette elém.

Isten áldja a maszkomat; így nem láthatta, hogy elpirultam. Ezzel ki tudtam játszani, vállat vontam, és a számhoz emeltem a malátaitalt. – Honnan tudhatnám? Én folyékonyan beszélek spanyolul és angolul, de seggfejül nem.

Asher felnevetett. – Ez jó volt.

Említettem már, hogy mennyire szeretem a nevetését? De az még jobban szerettem, hogy úgy tűnt, mindig meg tudom nevettetni. Kedvelt engem, nem, mint valami csinos lányt, akit látott a zuhany alatt, vagy valakit, akit látott énekelni a színpadon. Ő engem kedvelt, az embert.

Ettől jobban éreztem magam, mint az valaha is hittem volna.

Az első pillanatban, amikor hátat fordított, hogy odaforduljon egy vendéghez, megkopogtattam a bár tetejét, ezzel hívva fel Ten figyelmét.

– Hé – sziszegtem. Gyanakodva nézett rám, de közelebb vándorolt. – Mennyire vagy biztos benne, hogy én voltam az, akiről énekelt abban a dalban?

– Ó, szóval végre hallottad a dalodat, ugye?

Morogtam. Nem volt rá időm, hogy egy rakás „én megmondtam” nézést küldjön felém. – Ten—figyelmeztettem.

A szemét forgatta és felsóhajtott. – Az Incubus pólós lány Jodival énekelt. Ezt biztosan tudom. Hány Remy nevű kibaszott csaj barátja van?

Csak én. Nyeltem egyet. – Hosszú, egyenes fekete haja volt? Magasabb, mint Jodi? Egy fekete, szűkebb, testhezálló és nem bő Incubus póló?

Bólintott. – Igen, igen és igen.

Fenébe. Beharaptam az ajkam. Ez pontosan úgy hangzott, mint én. De nem akartam bevallani, amíg egy szemernyi kétségem is van. – Valami más megkülönböztető jel? Tetoválás? Anyajegyek? Bármi?

Felsóhajtott, láthatóan belefáradt a kihallgatásomba. – Nem, de… – az ujjaival csettintve rám mutatott. – Tetoválások. A srác, akit megcsókolt, miután énekelt, volt egy tetoválás az arcának a bal oldalán egy…

– Hal – fejeztem be helyette. – Dios mío! Ez én voltam. Ó… édes… Istenem. – A kezembe temettem az arcomat, és előre hajoltam, mert nem tudtam ezt kezelni.—Mi a fenét csináljak?

– Mond meg Hartnak az igazat – mondta Ten egy hanyag vállrándítással, mintha ez olyan könnyű lenne. Aztán összehúzta a szemét. – Várj, végeztél a halarccal, ugye?

Mogorván néztem rá, mintha őrült lenne. – Persze! Ő átment egy hazudós, megcsaló, tolvaj seggfejbe, szóval igen… végeztem vele. Nagyon is.

– Jó. Szóval akkor tedd tisztába a dolgokat a pasival, és minden rendben lesz.

Minden csak… rendben lesz, mi?

Aha, biztos.

Nem túl meggyőzött pillantással néztem rá, amikor megszólaltam. – Te tényleg azt hiszed, hogy ez ilyen egyszerű? Hogy ő csak… elfelejti, hogy hazudtam neki majdnem két hétig?

– Igen, soha nem értettem meg, hogy kezdődött ez a hazugság. Van például valami jó ok rá, nem?

Sóhajtottam. – Még csak meg sem hallgattak, amikor elmentem a meghallgatásra lányként. Szóval az a hülye ötletem támadt, hogy felöltözök mint egy srác, hogy lássam, változik-e valami, és természetesen változott. A dolgok innentől csak felgyorsultak. Minden alkalommal, amikor egy szép kis lehetőségem nyílt, hogy tisztázzam a dolgokat, valami történt, ami arra késztetett, hogy egy kicsit tovább folytassam, egészen mostanáig… Most már úgy érzem, hogy túl késő bármit is mondani anélkül, hogy óriási problémát ne okozna.

Ten bólintott, miközben beszéltem, mintha megértene és együtt érezne velem az én tökéletes dilemmámmal. De aztán felemelte a kezét. – Szóval, várj… Te először csajként mentél a meghallgatásra?

Amikor bólintottam, megrázta a fejét. – Akkor miért nem ismert fel téged Hart?

Zavarban voltam, hogy be kell ismernem az igazat, eltakartam az arcom, és azt motyogtam: – Valahogy egy kicsit túlzásba vittem ezt a részt. Egy szőke punk rocker paróka volt rajtam, neccharisnya és…

– És nyilván szeretsz inkognitóban lenni – fejezte be.

A vállam leesett. – Nem igazán. Csak… ezzel a két alkalommal.

– Ami elég volt, hogy teljesen átverje a pasit.

– Hé – motyogtam összevont szemöldökkel. – Soha nem akartam átejteni, becsapni vagy bántani senkit.

De Ten már nem figyelt rám. Egy vágyódó mosoly suhant át az arcán. – Tudod, a nőm is inkognitóban volt, hogy megkapjon. Nagyon dögös volt… és a leghatékonyabb módja, hogy megnyerjünk egy srácot.

Vagy elveszítsünk, ebben az esetben, mondtam a fejemben.

– Miről maradtam le? – kérdezte Asher, amikor odajött hozzánk Ten bal oldaláról, és közben egy ütemet ütött a pulton. – Miről is beszélünk?

– Remy szeretne valamit elmondani – jelentette ki Ten, mielőtt a vállánál fogva magához ölelte Ashert, és elsétált.

Mogorván pillantottam utána, az kívántam, bárcsak megfojthatnám. De Asher már vissza is fordult hozzám. – Mizu?

– Én… – Belenéztem a zöld szemeibe, és... totálisan kiakadtam. – Tényleg mennem kéne. Késő van. – Ezután tényleg az órára néztem, és váó, tényleg késő volt. Majdnem zárás idő.

– Oké. – Asher rám vigyorgott, és búcsút intett. – Viszlát holnap a próbán akkor. És köszönöm, hogy rendbe raktad az a dobozt.

Lecsúsztam a bárszékről. – Naná!– Aztán kisiettem a bárból, hogy hazáig végig sírni tudjak. Miután eljutottam a magányos lakásomba – nem sejtve, hogy merre van az én támogató szobatársam, hogy felmosson – csináltam egy szánalombulit a zuhany alatt, meggyőződve azon a tényen, hogy innentől kezdve semmi sem fog egy csodás boldog véghez vezetni.

A meghallgatás egy út volt, hogy magamra találjak, befogadjanak egy bandába azért, aki vagyok, és ezt az exemhez vághassam. De ezek közül egyik sem történt meg. Szélhámosnak kellett lennem az egész idő alatt, végig valaki másnak tettetnem magam, csak hogy beilleszkedjek, és Fisher azt sem tudhatja, hogy mit csinálok.

Most már fogalmam sincs, hogy mire törekszem.

Várj, de tudom. Most a fő célom az volt, hogy ne bántsam Ashert.

Csakhogy fogalmam sem volt, hogy ezt hogy kerülhetném el, kivéve, hogy elrejtem előle az igazságot.

A fenébe is, ezt elbasztam. Nagyjából.

Az ujjaim fonnyadtak voltak és fehérek, mire elzártam a vizet, jelezve nekem, hogy mennyi ideig vacogtam és szomorkodtam. De még ez sem segített. Asher soha többé nem akar majd látni vagy beszélni velem, miután rájött.

Épphogy felöltöztem valami kényelmes nadrágba és trikóba, és kivettem egy fél liter jégkrémet a fagyasztóból, amibe egyenesen belemártottam a kanalamat, amikor megcsörrent a telefonom.

Asher volt.

Hát persze. Mert a rossz lelkiismeretemnek hallania kellett a hangját, hogy még rosszabbul érezhesse magát.

– Hé, nem ébresztettelek fel, ugye? – kérdezte, amint felvettem.

– Nem. Egyáltalán nem. – Kivettem a kanalat, és visszatettem a fedőt, mintha el akarnám rejteni a duzzogásom minden bizonyítékát.

– Jó.– Kifújta a levegőt. – Reméltem, hogy fent vagy még, mert szükségem lenne… egy fuvarra… ha még a közelben vagy.

– Egy fuvarra?

– Igen, a mocim elindult, aztán… meghalt, szóval itt ragadtam egyedül a parkolóban, mert Ten már elment. Felhívtam volna, hogy zavarjam, de aztán jött ez a szörnyű kép az agyamba, hogy felébreszti Caroline-t, amint hazaér munkából, és nem akartam belezavarni semmibe, tudod, valami olyanba.

Felhúztam a szemöldökömet. – Ó, de azt tudtad, hogy nem fogsz semmiben sem megzavarni, ha engem hívsz?

Egy pillanatig csend volt, mielőttfelszisszent. – Fenébe. Sajnálom. Ha elfoglalt vagy, én felhívhatok…

– Nem, nem. – Nevettem, és intettem a kezemmel. – Csak baszakodok veled. Néhány perc múlva ott leszek.

Letettem a kagylót, és akcióba lendültem, ami tovább tartott, mint amennyit szerettem volna, hogy Sticks legyek. Ez a szar nyilvánvalóan nem arra készült, hogy gyorsan magamra tudjam ölteni. Nagy sietségemben egy kicsit elszakítottam a latexet hátul a nyakamnál, de reméltem, hogy a haj majd eltakarja.

Nem mintha számítana; tudta, hogy maszkot viselek. Csak azt gondolta, hogy valami groteszk torzulás lapul alatta. Fenébe…még egy hazugság, amit a tányéromra raktam.

Tizenöt perccel később befordultam az üres parkolóba a Forbiddennel szemben az utcán, ahol egy magányos figura álldogált egy rohadt jól kinéző motor mellet, ami közvetlenül az utcai lámpa alatt volt.

Por Dios! Motorozik. Oké, igen, mondta, hogy moci, amikor hozzám beszélt, de amíg nem láttam igazából őt, nem igazán dolgoztam fel a szavakat. Asher Hart motorozik.

Abban a pillanatban vagy ötször dögösebb lett.

Megpróbáltam lehűteni magam, kifújtam a levegőt, mellé húzódtam, és letekertem az ablakot. – Még mindig nem indul? – kérdeztem.

Ellökte magát a motortól, és az ajtóm kilincséért nyúlt. – Nem. – Amint beszállt, mélyen és rosszkedvűen zuhant az anyósülésre. – Rájöttem, hogy mi a probléma. Elvágták az üzemanyag csövet.

Pislogtam, és rábámultam. – Elvágták? Úgy érted, hogy elvágták elvágták?

Felhúzta a szemöldökét, és tudatta velem, hogy nincs másfajta elvágás.

Eltátottam a szám. – Szent szar. Szerinted… – Aztán belém vágott. – Basszus. Gondolod, hogy az apád tette?

Az ötlet arra késztette, hogy meglepetten hátra húzódjon. Furcsa pillantást vetett rám. – Nem. – Aztán megrázta a fejét, és olyan arcot vágott, mintha saját magát akarná meggyőzni, hogy a válasz továbbra is nem. – Miért is lenne ő? Már túl vagyunk a szembesítésen. Az egyetlen, amit tőlem akart, az egy búvóhely volt, ami nekem nem volt. Szóval, gondolom, soha többé nem fogok róla hallani még egyszer.

Sóhajtottam. – A vallomásod börtönbe juttatta, Asher. Évekre.

– Ja, igen. A vallomásom szart sem ért. Volt elég indokuk és bizonyítékuk, hogy lecsukják anélkül is, hogy kiálltam volna.

Ettől zavartan ráncoltam a szemöldökömet, és sebességbe tettem az autót, hogy itt hagyhassuk a csodás halott szörnyetegét. – De akkor egyáltalán miért kellett tanúskodnod? – Úgy tűnik, hogy ez nagyon sok stressz egy gyereknek.

Vállat vont, és megfordult, hogy kibámuljon az ablakon. – Nem tudom. Gondolom az ügyvédek úgy gondolták, hogy a hétéves énem nem volt eléggé traumatizálva, miután láttam, hogy meggyilkolják az anyámat.

– Köcsögök – sziszegtem egyetértően.

– Ez biztosan nem elég ok arra, hogy az öregem tizenhat éven át cipelje magával a bosszúvágyát ellenem.

Az ajkamba haraptam, belegondolva a lehetőségbe. Aztán eszembe jutott, hogy még mindig a parkoló bejáratánál vagyunk, mert fogalmam sincs, hogy merre lakik. – Merre?

Felpillantott. – Ó, bocsánat. Errefele. Aztán tarts balra, amikor a Grandra érünk.

Bólintottam, és kifordultam az utcára. – Akkor szerinted ki tette? – erőltettem. – Mert tudod, a vezetékek nem vágják csak úgy el magukat. Valaki nyilván ezt művelte.

Nem túl lenyűgözötten húzta fel a szemöldökét az irányomba. – Szóval valaki elvágta az üzemanyag vezetékemet? Ez csak… harminc dolláros javítás, és a legrosszabb, ami történhet velem, hogy nem indul be a mocim, ami… meg is történt. Ha valaki tényleg ártani akart volna nekem, akkor sokkal rosszabbat is tehetett volna. Ez csak valószínűleg valami srác akar baszakodni velem.

Vágtam egy pofát. – Ez nem valami mókás dolog.

Csalódottan fújta ki a levegőt, és megdörzsölte a haját, mielőtt elismerte: – Igen, én sem nevetek rajta. Itt menj északnak.

Befordultam, és összeráncoltam a homlokom az utasításra. Nem valami lakóövezet felé tartottunk. Ezen a részen csak néhány haldokló gyár és elhagyatott raktárak voltak.

Akkor hol a fenében lakhat?

Amikor azt mondta: – Fordulj be itt – akkor megtorpantam.

– Ez egy sikátor—vitatkoztam.

– Igen, nekem is feltűnt.

Végül lassan megráztam a fejem. – Egy sikátorban laksz?

– Ennek a helynek a pincéjét bérlem. És az egyetlen bejárat ebben a sikátorban van.

– Hátborzongató – mormoltam, és hunyorogva néztem ki az ablakon a teljes sötétségre Asher otthona körül.

– Itt – mondta, és megálltam, leállítva a motort. Szórakozottan pillantott rám. – Komolyan, ember. Jól vagyok. Nem kell engem az ajtóhoz kísérned. Az öregem nem mászkál a sarokban, várva, hogy kinyírjon.

– Nos, majd meglátjuk – válaszoltam, kikapcsolva a biztonsági övemet, majd kinyitva az ajtót.

– Mindegy – válaszolt Asher, mint aki veszített. – Lejöhetsz, ha akarsz. Nem mintha sok látnivaló lenne.

A kíváncsiságom az alagsori lakásra, plusz az átvágott üzemanyagcső arra késztetett, hogy kövessem őt a sötétben a rozsdás fémajtóig. A sikátor nyílásánál egy utcai lámpa megmutatta, hogy mennyire horpadt a bejárati ajtó, mintha többen is megpróbálták volna berúgni, több alkalommal is.

– Vigyázz, hova lépsz. Nincs lámpa a lépcsőházban. – Miután kinyitotta az ajtót, eltűnt a nyílásban. Vettem egy levegőt, és bepillantottam, megláttam egy lágy fénysugarat a másik végén, ami segített némileg megvilágítani az utamat, szóval óvatosan lépkedtem. A lépcsők meredekebbek voltak, mint amire számítottam, és fából készültek, amik nyikorogtak és nyögtek, de ahogy Asher végigdübörgött rajtuk, erősnek kellett lenniük. Miután a földszintre ért, megfordult, és felkapcsolt egy másik lámpát a lakásban, majd felkiáltott. – Jobb?

– Igen. Gracias.

Elértem a kényelmes, rendezett alagsori garzonlakásának a bejáratához, és megálltam, hogy csodálkozva bámulhassak magam körül. De szent szar, ez nem volt lelakva. Minden kicsi volt, de a konyhasarok viszonylag újnak tűnt, ahogy az össze bútor is, és…

A fém dörömbölése a fejem felett arra késztetett, hogy majdnem összepisiljem a nadrágomat.

– Dios mío! – kiáltottam a mellkasomat markolva, miközben elugrottam a faltól, és megpördültem, hogy megnézzem, mit hallottam. Aztán rájöttem, hogy milyen lányosan hangzottam, szóval megköszörültem a torkom, és azt mormoltam: – Mi a fasz volt ez?

De már magam is láthattam, hogy mi okozta az ütést. Asher vett fél tucat fémhálós ketrecet, és valahogy magasra rögzítette a falra az ajtó felett. Aztán rövid alumínium csöveket rögzített közöttük, hogy a benne lévő lény egyik ketrecből a másikba tudjon mászkálni.

– Az… – jelentette be Asher, lábujjhegyre állva, hogy elérhesse a legközelebbi ketrec ajtaját. – Mozart.

Amint a ketrec ajtaja kinyílt, barna szőrme repült el mellette, és a benne lévő állat kiugrott, és körülbelül tíz méterrel Asher háta mögött landolt a kanapén, aztán végigszántott a hátoldalon, majd leugrott róla, hogy eltűnjön az ágy alatt.

Hunyorogva az ágyra mutattam, mert nem voltam benne teljesen biztos, hogy jól láttam, amit láttam. – Az egy mókus volt.

Asher büszkén vigyorgott.– Tudom, jó? Elég menő, nem? Elmentem a városban az összes kisállat kereskedésbe, keresve egyet, amíg rá nem bukkantam. Azt hiszem, hogy valami mentett állat lehetett, az egyik nap törött lábbal találtak rá a parkban. Miután meggyógyították, nem volt biztonságos, hogy vissza engedjék a vadonba, még ha teljesen meg is gyógyult. Háromszor is visszavitték a vásárlók, mielőtt elmentem érte, mert össze-vissza karmolta a tulajdonosokat. – Asher vállat vont, mintha nem értené, hogy miért is akarna a mókus bárkit is megkarmolni. – De én megtanultam, hogy ha nem próbálod meg megérinteni, és hagysz neki elég helyet, akkor jól érzi magát.

Megráztam a fejem, próbálva továbblépni a tényről, hogy Asher Hartnak van egy házimókusa. De aztán kitártam a kezem, és azt mondtam: – Úgy értem, igen… miért is venne bárki házikedvencet, azt gondolva, hogy valójában meg is akarná simogatni?

– Fogd be, okoska.– Asher elvigyorodott, majd megrázta a fejét, miközben a konyhába ment, hogy kinyisson néhány szekrényt, amiből egy marék mogyorót vett elő. Azonnal Mozart feje bukkant elő az ágy alól, az orra mozgott, és Ashert nézte, ahogy a szoba különböző részeire dobálja a mogyorót. – Kedvelem őt, mert pokolian menő nézni. A mókusok zsenik. Csak figyeld.

Mozart a búvóhelyéről kirohanva ugrott, és simán utat tört magának minden egyes mogyoró felé, miközben lehetetlenné tette bárkinek is, hogy a közelébe kerüljön.

– Elég menő. – Ezt be kellett ismernem, a kezemet a csípőmre tettem, ahogy figyeltem, hogy Mozart újra eltűnik Asher ágya alatt, ami igazán kényelmesen nézett ki, királyi méretű volt, felgyűrődött takarókkal, mintha csak most mászott volna ki a meleg fehér lepedők közül.

A fenébe, nem kellene az ágyra néznem. – Személy szerint én kutyával vagy macskával jöttem volna el – mondtam, kényszerítve magam, hogy ne gondoljak mocskos dolgokra arról, hogy mit csinálnék az ágyon a tulajdonosával. Teljesen sokkolhatnánk Mozartot, szívrohamot kapna minden gondolatra, ami átfutott a fejemen. – Tudod, valamivel, amit tényleg megérinthetek, de igen, rendben van.

Asher megrázta a fejét. – Csak azért, mert nem érintheted meg, még nem jelenti azt, hogy nem kell a gondját viselned, és szeretned – érvelt. – Esküszöm, ezeknek a lelkeknek van a legnagyobb szükségük a gyengéd, szerető kezekre.

Pislogtam rá, amikor rájöttem, hogy magáról beszél. Talán. Illik rá. Miután Chicagoban bevallotta, hogy kapcsolatban akar lenni valakivel, feltűnt nekem, hogy nem volt kihez érnie… és úgy tűnt, erre vágyik a leginkább.

Nem voltam elég szerencsés, hogy én legyek az a valaki, akit megérint – tényleg megérint – de úgy döntöttem itt és most, hogy adok neki egy kis gyengéd, szerető kezet, mert még mindig a barátja vagyok.

– Miért lett a neve Mozart? – kérdezem.

– Mert az eredeti Mozart is egy zseni volt. Tudod, csak tizennégy éves volt, amikor megírta az első operáját. Egy rohadt operát.

Az orromat ráncoltam. – Egyáltalán honnan tudnál te erről?

Vállat vont. – Sokat böngészek a neten, zenei oldalakat nézegetve. És olvastam egy cikket róla egyik este, amikor a zenéjére kattintottam. Tedd le a mókust szépen aludni… szóval, elneveztem Mozartnak.

Óvatosan néztem a fapatkányt, amint kikukucskált az ágy alól, mintha tudta volna, hogy ő a vita tárgya. Csillogó barna szemei bölcsen, mégis idegesen meredtek.

– Oké, látom, hogy nőhet hozzád. – Aztán Asherre pillantottam, homlokomat ráncolva. – Azt mondtad fiú, igaz? Ez egy hím mókus?

Asher összeráncolta a szemöldökét, mielőtt bevallotta. – Ó, a pokolba, azt hiszem, ténylegesen nem tudom. Sosem engedett elég közel ahhoz, hogy meg tudjam nézni.

– Szóval, lehet, hogy lány?

A szemét forgatta. – Én csak úgy vélem, hogy fiú. Passzol rá.

Megráztam felé az ujjam. – Soha nem szabad ilyen dolgokat feltételezned, ezt tudhatnád.– Én vagyok erre az elő bizonyíték.

Asher nevetett, és felém intett. – Mindegy, fasz. Mint azt láthatod, az apám nem bújkál errefelé egy macsétával, vagy pisztollyal, sem láncfűrésszel. Tökéletes biztonságban vagyok idelent a házimókusommal. Szóval…

Tudtam, hogy ez a jel arra, hogy távozzam. De rosszul éreztem magam, hogy elhagyom, annak ellenére, hogy késő van, és valószínűleg ágyba akar bújni… azon a kényelmesnek tűnő matracon. Csak a szavai jártak a fejemben, úgy érezve, mintha egy magányos srác hívása lett volna. Szóval amikor lenéztem és megláttam a Play Station játékot az asztalon pihenni, zihálva kapaszkodtam a mellkasomba. – Neked megvan az új Black Ops 3 kiadása. Szent… szar. Ez annyira aranyos. Nekem csak az eredeti és zombis verzió van meg.

Asher szemöldöke érdeklődve ívelt fel. – Játszol a Call of Dutyval?

Küldtem felé egy pillantást, hogy tudja, megőrült, hogy egyáltalán meg kellett kérdeznie. – Ó, a pokolba is, igen. A kuzinom, Nagy T – Tomás—hivatalosan is elutasította, hogy valaha is játsszon velem. Kicsi sírós-rívós fiú. Túl sokszor rúgtam szét a seggét, azt hiszem.

– Ó, szóval azt hiszed, hogy jó vagy benne, igaz?

– Hiszem? – Felhorkantottam, és egy vegyél komolyan pillantást lövelltem felé. – Édesem, te nem tudod, mi az igazi verés, amíg én meg nem verlek Call of Dutyban.

Ahogy kimondtam a szavakat, eszembe jutott, hogy ő tudja, mit érez az, akit vernek…. mind a két szülő által. Nyeldekelve pillantottam rá, hogy nem ütöttem-e fájó pontra, de csak vigyorgott. – Kihívás elfogadva, seggfej. Te jössz.

Így hát az éjszaka hátra lévő részében és kora reggelig játszottunk. Nem volt béna, és mivel még soha nem játszottam ezzel a verzióval, kellett egy kis idő, hogy el tudjam kapni. De amint ráéreztem a játékra, kifüstöltem a seggét. És minden egyes alkalommal visszavágót akart.

Fogalmam sincs róla, hogy mennyi ideig játszottunk. Egy idő múlva hozott nekünk nasit és innivalót. De nagyon jól éreztem magam, csak lógni vele, elfelejtettem ellenőrizni az időt. Egy idő után kimerülten elájultam a kanapéján.

 

25. fejezet

 

Asher Hart

 

Fordította: Sophie

 

Éppen beleharaptam egy almába reggeli gyanánt – abba, amit Mozartnak vettem – amikor bejött a hívás másnap reggel. Tudtam, hogy abba kell hagynom a kiskedvencem gyümölcseinek elfogyasztását. Minden, amit olvastam azt mondta, hogy a mókusoknak kiegyensúlyozott étrendre van szükségük gyümölccsel és zöldségekkel, valamint növényekre és diófélékre. De úgy tűnik, a dió a kedvence, szóval egy kicsit túlzásba vittem ezt a részét. Emellett néhány gyümölcs elkezdett megromlani, szóval… gondoltam akár meg is ehetem, mielőtt túl késő lenne.

Nem voltam ezelőtt valami nagy gyümölcsevő. Ez valahogy kezdett túlnőni rajtam. Lehet, hogy elkezdek egészségesen étkezni.

– Helló? – válaszoltam az ismeretlen számra két falat között.

A kanapén Remy megmozdult, majd felült, a parókája mindenfelé állt, ahogy a kanapé támlája felett nézett rám véreres szemekkel.

Intettem neki, de aztán felpattantam, és hátat fordítottam neki, ahogy a férfi a vonal másik végén bemutatkozott. Izgalom szaladt végig rajtam.

– Komolyan mondod? – fakadtam ki, bár nem volt értelme.

A férfi felnevetett, mielőtt tudatta velem, hogy mennyire komolyan gondolja. Ezután tisztáztunk néhány részletet, mielőtt letettem, és megfordultam, hogy elújságoljam a híreket Sticksnek.

– Mi van? – kérdezte azonnal, majd látható lelkesedéssel pattant fel a kanapéról. – Lett még egy fellépésünk, ugye?

Bólintottam. – Ebben a városban, Grenadában. Jövő hét szombaton. Szent szar. – Ez volt az első hely, ahol próbáltam koncertet adni a Non-Castratoval egy évvel ezelőtt, amikor kezdtünk. Most, a srác hívott engem, és könyörgött értünk. Ó, édes igazság.

– A fenébe – kiáltott Sticks, és egy kis táncot lejtett, ami megnevettetett.

– És elkezdődött – mondtam drámaian, azon gondolkozva, hogy hány helyen lépünk fel ezek után. A dolgok határozottan jobbra fordultak a banda számára.

Ökölpacsira nyújtottam felé a kezem, amibe belecsapott, mielőtt felsóhajtott, mintha felfrissült volna. – Ez annyira menő. Ez csak olyan… mintha az álmaim valóra válnának. Még mindig nem hiszem el, hogy ti srácok valamikor beengedtetek a bandába. Ez csak olyan… szürreális. És csodálatos.

Leintettem a mondanivalóját. – Őszintén, természetes tehetséged van. Biztos vagyok benne, hogy bármelyik bandába bejuthattál volna, amelyikbe csak akarsz.

Felhorkant. – Gondold újra. Évek óta ez a vágyam. Több helyen próbálkoztam, mint amit el tudnál képzelni.

A homlokomat ráncoltam. – De akkor miért nem… – Felhúztam a szemöldököm. – Azt mondod, hogy azért utasítottak el, mert meleg vagy? – Milyen idióta volt már a többi banda.

Nyugtalan arckifejezés suhant át rajta. Aztán megvakargatta a tarkóját, mielőtt azt mondta volna: – Többé-kevésbé igen… mert a fiúkat szeretem. – Felnézett, és mély elismerés volt a szemeiben. – Tényleg, Asher, fogalmad sincs róla, hogy milyen kincset adtál nekem, nem csak az esélyért, hogy a Non-Castratoba kerültem, hanem hogy… elfogadtál engem.

– Hé – mondtam a gyengéden, meg akartam szorítani a vállát, vagy nem tudom, valahogy tudatni vele, hogy milyen fontos nekem. – Bassza meg a többi ember, aki nem volt hajlandó a felszín alá nézni, hogy milyen menő ember is vagy te. Valójában, tudod mit? Örülök, hogy idióták voltak, mert az ő veszteségük a mi nyereségünk. Egy bandába játszani veled, és ismerni téged… nagyon jó.

Remy szeme úgy csillogott, mintha sírni akarna.

Fenébe, reméltem, hogy nem fog sírni. Épp elég kényelmetlen volt nekem, amikor a lány sírnak körülöttem… Nem tudom, hogy kezelnék egy síró srácot.

De csak fojtott hangon megszólalt. – Köszönöm.– Majd megköszörülte a torkát, és körbenézett a lakásban. – De a fenébe is, el sem hiszem, hogy elaludtam a kanapédon. Egyébként, mennyi az idő?

– Negyed tíz múlt.

A szemei kikerekedtek. – A fenébe. El fogok késni a munkából. Ahh… mennem kell. – Elindult kifelé, majd megállt, mintha az engedélyemre várna, vagy valamire.

Felnevettem, és intettem felé. – Menj, ember. És bocs ez miatt. Korábban fel kellett volna ébresztenem téged, vagy nem tudom. Meg kellett volna kérdeznem.

– Nem nagy ügy. – Felkapta a cipőjét, mintha pontot akarna szerezni a Call of Duty harcunkban, elindult a lépcsőház felé, ujjaival integetett Mozart ketrece felé, amikor elment.

– Találkozunk a próbán – kiáltottam utána, vigyorogva az izgatott távozásán.

– Igen, ott találkozunk – visszhangzott a hangja a lépcsőkön.

Amint az ajtó becsukódott utána, a mosolyom elhalt. A szoba hirtelen annyival… üresebb lett. Még a ketrecében zörgő mókusom sem tudta betölteni ezt az ürességet.

Kifújtam a levegőt, és úgy döntöttem, hogy vannak más dolgok, amik miatt aggódnom kell. Megjavítani az üzemanyagcsövet, megtervezni az új fellépést, kitalálni a zenét a legújabb dalunkhoz.

Elfoglalt, elfoglalt, elfoglalt. Nincs időm arra, hogy magányosnak érezzem magam.

– Haver – sziszegte Remy a fülembe, és erősem megszorította a karomat. – Nem mondtál arról semmit, hogy a Fish ’N’ Dicks itt lesz ma este.

Éppen megérkeztünk Grenadába, ahol a Sticks által említett zenekar a színpadon volt, és éppen felléptek.

– De, említettem. Mondtam, hogy két másik banda is fel fog lépni előttünk – kiáltottam hangosabban.

– De nem pontosítottad, hogy a Fish ’N’ Dicks lesz az egyik ezek közül.

A homlokomat ráncoltam felé, azon gondolkodva, hogy miért hangzik ilyen feldúltnak. Aztán vállat vontam. – Nem értem, miért olyan nagy dolog ez. A „Tomorrow’s Promise” elég menő tőlük.

Úgy tűnt, a dicséret meglepte a dobosomat, mielőtt megszólalt. – Tényleg? – És úgy hangzott, mintha megdicsértem volna az öltözékét. Aztán hirtelen kihúzta megát, és megköszörülte a torkát. – Az énekesük egy seggfej.

Csak nevettem. – Ha zavarnának a seggfejek, akkor nem alapítottam volna bandát Gallyvel.

– Mi van? – Gally rám nézett, amikor hallotta a nevét.

Remy a basszusgitárosra pillantott, és azonnal visszafordult hozzám. – Igazad van. – Onnantól fogva hallgatott erről… egészen addig, amíg beléjük nem futottunk a másik banda hátsó szobájánál, amikor lejöttek a színpadról, mi pedig készülődtünk, hogy a másik banda után színpadra álljunk.

Igen, jól mondtam. Mi voltunk a főelőadók. Boo-yah.

– Hát, hát, hát, csak nem a Non-Castrato – mondta az énekes, ahogy kiszúrt négyünket. Azt hiszem, a neve valami Fisher volt, de abban a pillanatban a keresztneve nem jutott eszembe. – Hart, nem igaz?

Amikor bólintottam, nem hoztam a tudtára, hogy nem emlékszem a nevére, így csak azt mondtam: – Hello, ember. Mizu?

A tekintete Remyre siklott, akin éreztem, hogy megfeszül.– Nem sok. Hallottam srácok, hogy új dobost kellett szereznetek. Az utolsó… mit is csinált? Börtönbe került, mert az egész családját elégette egy háztűzben, nem igaz?

– De azt is kérdezte, te merre laksz—vágott vissza Remy.

Gally húúzni kezdett az égetésre, amitől Holden is kuncogni kezdett.

Vetettem Remyre egy viselkedj pillantást, de ő figyelmen kívül hagyott, és összehúzta a szemét a férfire, akinek egy hal volt tetoválva a fél arcára.

– Ki a fasz vagy te? – kérdezte Hal Fiú a dobosomra nézve.

A dobosom pedig rögtön vissza is vágott. – Nem a te kibaszott dolgod.

A két srác egymás felé lépett, mintha veszekedni akarnának, így én kettejük közé raktam a kezem. – Hé, hé, hé. Játszani jöttünk ide ma este, srácok. Nem verekedni.

Remy azonnal kifújta a levegőt, és visszavonult, de a másik srác nem hátrált.

– A dobosodnak komoly problémák vannak a hozzáállásával.

– Ő rendben van – biztosítottam, és megveregettem a mellkasát, hogy útjára bocsássam. – Szép munka volt ma este.

Végül megnyugodva, hal-arc szipogott felénk, majd megpördült, és elviharzott.

– Mi a pokol? – sziszegtem Remyre, amint elment. Általában Gally miatt kell aggódnom, hogy felhúzza magát és verekedni kezd.

Vállat vont, és félrenézett. – Csak utálom a köcsögöt – motyogta.

Felhúztam a szemöldököm. – És te tényleg ismered őt, mert ő nem úgy tűnt, mintha ismerne.

Remy rám nézett. – Én… én ismertem egy lányt, akivel járt… és királyi módon sikerült átbasznia. Finoman szólva, nem vagyok nagy rajongója.

– Oké, rendben – egyeztem bele. – Csak máskor figyelmeztess, ha szájalni kezdesz egy másik bandával, hogy fel tudjak készülni.

– Nos, ha tudtam volna, hogy ma itt lesz…

– Rendben. Rendben. – Felemeltem a kezem. – Én pedig figyelmeztetni foglak téged, ha valaha is ugyanazon a helyen játszunk majd, ahol ők.

– Köszönöm. – Még egy utolsó duzzogó pillantást küldött felém, és ennyi volt.

Rajtunk volt a sor a színpadon, a szívünket is beletettük, a tömeg sikítozva könyörgött ráadásért. Ahogy Gally, Heath és Remy elindult a hátsó szoba felé, amit ma estére nekünk jelöltek ki, a klub tulajdonosa megállított a fizetségünkkel.

A pénzre vigyorogtam, és mondtam neki, hogy szívesen visszajövünk, ha meghív minket. Megpróbáltam nem aggódni a Forbiddenes barátaim miatt. Az összes srác nyavalygott és nyivákolt, amikor megtudták, hogy megint nem leszek ott egy újabb karaoke estén. Utálták, hogy meg kell birkózniuk minden olyan technikai dologgal, amit általában én szoktam gondoskodni.

Pick mondta nekik, hogy fogják be, mert az új fellépéseim nagy lehetőségek voltak nekem, de én miatta is aggódtam. Segített elindítani a bandát, több támogatást adott nekem, mint bárki más, én pedig úgy éreztem, hogy elhagyom őt.

Tudtam azonban, hogy nem akarja, hogy így érezzek. Furcsa volt, hogy van egy családtag, aki csakis azt akarta, ami a legjobb nekem. Azt kívántam, hogy bárcsak többet tehetnék érte.

Elhessegettem ezeket a dolgokat, és siettem vissza a fiúkhoz, akik úgy néztek ki, mint akik már beálltak, ahogy körbe adták az üveg Grey Goose-t, amit ingyen a szobánkban hagytak.

– És itt van az óra embere – kiáltotta Remy, felemelve az üveget koccintásra. – Mindenki emelje poharát Asher Hartra – ordibálta, mielőtt nagyot húzott az üvegből.

– Figyelj oda, te kapzsi köcsög—panaszkodott Gally, és ellopta a vodkát a korty közepén, így egy kevés végig ömlött Remy állán.

– Szemét – mondta Gallynek, miközben kézzel letörölte. Aztán üveges szemmel nézett rám. – Mizu, főnök?

Fogalmam sem volt róla, hogy miért hív főnöknek, de felemeltem a pénzt, amit kerestünk, és meglegyeztem vele az arcom. – Fizunap – jelentettem ki.

– Rohadtul helyes – kiáltotta Gally, majd levegőbe lendítette a kezét. – Add ide a pénzem.

Mivel az egyetlen szabad hely a kanapé végén volt Remy mellett, ahol ki volt terülve, gyakorlatilag elfoglalva az egész átkozott darabot, ezért megböktem a lábait a térdemmel, és leültem mellé.

Rám vigyorgott, és egy Twizzlert szúrt a fogai közé.

A Twizzler kilógó részét kirántottam a szájából, és egy nagyot haraptam belőle a másik végén, ahol elkezdte rágni. – A menedzser visszahívott minket jövő hónapban, ha érdekel minket. Igent mondtam.

– A pokolba is, jövünk – kiáltotta Gally, Holden pedig bólintott.

Remyt túlságosan lefoglalta, hogy összevont szemöldökkel figyelje a cukorkát, amit elloptam tőle. Kinyújtotta a kezét, hogy visszaszerezze, és felmordult, amikor gyorsabb voltam, kivettem a számból, és messzire eltartottam tőle. Aztán tényleg megtettem; végig nyaltam teljes hosszában, benyálaztam mindenhol, szóval már nem tudta visszavenni anélkül, hogy undorító lenne.

– Ha – kiáltottam diadalmasan. – Megnyaltam, szóval az enyém. – Visszavágás volt azért, mert szétrúgta a seggem a Call of Dutyban.

Összevonta a szemöldökét. – Tényleg? Mennyire érett már? – Aztán megmozgatta a szemöldökét. – Most csak még jobban vissza akarom szerezni.

Amíg én elnevettem magam, és majdnem megfulladtam a Twizzlertől, addig Gally felszisszent. – Ez beteg, ember. Gyomorforgató. Nincs nyilvános flörtölés, homi.

– Mindegy – dünnyögte Remy, és előrehajolt, hogy kihalásszon a táskájából egy másik Twizzlert. – Csak féltékeny vagy, hogy nem feléd irányult.

– Hűha– mondta Gally, miközben kirántotta a rá eső készpénzt a kezemből. – Ez egyáltalán nem így van. Komolyan, ti ketten szerelemmadárkák, nagyon meghitten vagytok, mióta egy szobában voltatok Chicagóban.

– Igen – engedett ki egy nagy, álmodozó sóhajt Remy, és a kezét a mellkasára szorította, majd felém rebegtette a pilláit. – Összekapcsolódtunk. Gyönyörű volt.

– Jézusom, Sticks. – Mogorva pillantást vetettem rá. – Mennyire vagy te részeg?

Rekedten felnevetett, és egy csókot dobott felém. – Három lepedő vagyok a szélben, bébi.

– Igen, ezt elmondhatom – intettem Heathnek, jelezve neki, hogy passzolja át az üveg vodkát, ami most az ő birtokában volt. – Úgy tűnik, hogy bele kell húznom, hogy utolérjelek.

26. fejezet

 

Remy Curran

 

Fordította: Miss Hell

 

Miután Asher ivott egy nagy kortyot a Grey Goose-ból, majd még egyet, a maradék pénzt háromfelé osztotta, így Heath, ő és én egyenlő arányban részesültünk. Nekem úgy tűnt, hogy neki többet kellene elvinnie. Nemcsak kétszeres munkát végzett a zenekarban, énekelt, hangszeren játszott, és megírta az összes dalunkat, hanem a menedzserünkként is tevékenykedett, megszervezte az összes fellépésünket, és gondoskodott a Non-Castrato üzleti részéről.

Utáltam bevallani, de pokolian csodáltam őt.

Fél órával később már nem is utáltam annyira bevallani. Átkozottul vágytam rá, amikor részegen átvetettem a vállán az egyik karomat, és azt szajkóztam: – Ember, a fenébe is, csodállak. Fantasztikus énekes, fantasztikus zenész. Csodálatos dalszerző és még csodálatosabb test, olyan seggel, amibe legszívesebben belemélyeszteném a fogaimat. Van valami, amiben szar vagy?

Erősen hozzám dőlt, ugyanolyan nehezen ült egyenesen, mint én. Miután hunyorgott, mintha mélyen elgondolkodott volna, bevallotta: – Nem tudom megkülönböztetni a balomat a jobbtól.

– A fenébe. – A vigyorom hanyag és büszke volt. – Úgy érted, tényleg tudok valamit, amit te nem?

– Látnod kellett volna, ahogy egyszer megpróbált Hokey Pokey-t játszani azon az esküvői fogadáson.

Gallyra vigyorogtam, miközben ő nevetett az emléken. – Az esküvőn volt, ahol Holden unokatestvére kötötte össze az életét, és... – Heathre vigyorgott. – Hé, emlékszel, amikor régen megdöngettem őt. Ember, az egy dögös csaj volt.

– Igen – mondta Holden száraz fintorral. – Emlékszem.

– A szája dugásra termett. Ráadásul szeretett nyelni.

– Azt hiszem, rosszul leszek – mondtam Ashernek, aki nevetett.

– Komolyan mondom. – Gally mogorván rúgott a térdembe. – Csak fogd be a pofád, buzi köcsög. A nők szája egy férfi farkához van kitalálva. Mondom neked... mert te nem tudhatod, semmi sem olyan finom, mint egy jól adott szopás. És... most már egy kis puncit akarok. – Megbotlott a lábában. – Ki van velem? Miért ülünk még mindig itt hátul, mint egy rakás lúzer, amikor odakint van néhány első osztályú, félmeztelen ribanc? Keressünk magunknak egy kis puncit!

Heath állt fel először, Gally pedig megéljenezte, és gratulálva megveregette a hátát. Aztán Asherhez fordult.

– Mi van veled, Hart? Gyere velünk puncivadászatra. Csak most az egyszer. – Asher valóban úgy tűnt, hogy fontolóra veszi a kérést, mielőtt megvonta a vállát, éselkezdett lemászni a kanapéról. – Oké.

– Mi? – Rápillantottam, de ő nem figyelt rám, túlságosan el volt foglalva azzal, hogy egyenesen próbáljon állni.

Gally rám csattogtatta a nyelvét. – Bocsánat, meleg fiú. Azt hiszem, te kimaradsz.

– Nem, Remy még mindig jöhet – érvelt Asher, és intett, hogy kövessem őket. – Ő lehet a szárnysegédünk.

Megrándultam, hirtelen már nem voltam olyan részeg, mint másodpercekkel ezelőtt. De a gondolattól, hogy segítsek Ashernek csajt szerezni, hányingerem lett, legszívesebben kihánytam volna az összes alkoholt, amit megittam.

– Vagy talán megtalálja a saját haverját, hogy pontot szerezzen – tette hozzá Asher, és egy bátorító vigyort küldött nekem.

Egy apró mosolyt küldtem neki. – Persze, számíthatsz rám.

Számíthatsz rám? Mi a fenét mondtam? Nem akartam nézni, ahogy csajokat szed fel. Mégsem tudtam nem jönni. Egész éjjel aggódtam volna, vajon kit választott, milyen csinos, milyen vicces és…

– Rendben! – Asher ujjongott, hátba vágott, aztán átkarolta a vállamat, és ferdén kivezetett a szobából.

Ahogy Heath és Gally továbbhaladtak előttünk, odahajoltam, és összerezzentem, amikor Asher tüsszentett. De még így is a fülébe kellett mormolnom: – Azt hittem, azt mondtad, nem szereted az egyéjszakás kalandokat.

Bár a hangom elég diszkrét volt, ő sziszegte: – Pszt –, és az ujját az ajkához kapta. – Én nem. De kanos vagyok és kétségbeesett, és épp elég részeg ahhoz, hogy ne érdekeljen, milyen szarul és még magányosabban fogom magam érezni utána.

Összevontam a szemöldököm, és kinyitottam a számat, hogy vitatkozzak, de a tekintet, amit rám küldött, tele volt fájó vágyakozással, amit tudtam, hogy nem tudok betölteni néhány kör Call of Dutyval.

– Szükségem van erre, Sticks – vallotta be. – Szükségem van... valamire. – Pontosan tudtam, mire van szüksége. Szüksége volt arra, hogy megérintsék.

Aztán mintha csak le akarná törölni magáról az összes nyomorúságot, elvigyorodott, és a testével az enyémnek ütközött. – És ki tudja. Talán tényleg találkozom odakint a lelki társammal.

Te jó ég, reméltem, hogy nem. Látni, ahogy hazavisz egy egyéjszakás kalandot, már az is elég rossz lenne; látni, ahogy egy elkötelezett kapcsolatba kerül egy másik nővel... igen, csak öljön meg most.

Esküszöm, az épületben lévő összes nő is érezte a szükségét. Amint elhagytuk a hátsó folyosót, és beléptünk a bár fő részébe, nyüzsögtek körülötte, megérintették, dicsérték, gonosz, boszorkányos ribancmosolyukkal mosolyogtak rá.

Elszakadtam tőle, ahogy összezsúfolódtak, és miközben a köztünk lévő távolság egy lábról tízre nőtt, tudtam, hogy elveszett számomra. Még több alkoholba akartam fojtani magam, de aztán... egyszerűen nem tudtam. A bárpulthoz mentem, és rendeltem egy vizet, mielőtt visszatértem a rajongói tömegének peremére, és tehetetlenül figyeltem.

Néhány korty után kezdtem azt hinni, hogy a szerencse az én oldalamra áll. Asher udvariasan elküldte őket. És ahogy a csalódott, visszautasított nyáj egymás után elsompolygott, a jókedvem is megemelkedett. Ha ez így folytatódik, az ő válogatóssága megmenti az egész estémet.

Asher morcosan dőlt le mellém. – Mennyi az esélye, hogy egy nő itt nem tudja, hogy egy bandában játszom?

– Ó, nagyjából a nullától a semmiig– biztosítottam, és egyre jobban éreztem magam. Rám sandított. – Köszönöm, seggfej – sziszegte. – Ettől olyan jól érzem magam, sokkal jobb.

Nevettem, és megpaskoltam a karját. – Csak őszinte voltam, barátom.

– Hát, most jól jönne egy jó hazugság. Szóval, ha lennél olyan kedves… uhh. – Felém rogyott, amikor valaki hátulról nekiment.

– Ó, annyira sajnálom. Nem is láttam– áradozott egy lány, nagy szemekkel, és kezével eltakarta a száját. – Jól van, uram? Kiöntötte az italát?

– Nem, minden rendben. Jól vagyunk. – Asher rám pillantott, hogy megbizonyosodjon róla, jól vagyok-e, aztán visszafordult a nőhöz. – Jól vagy?

A lány felszisszent, és kinyújtotta a kezét. – Nos, most már az vagyok. A nevem Tamra.

– Asher – köszöntötte a férfi, és megrázta a lány kezét.

Összevonta a szemöldökét, mielőtt előrehajolt volna, és azt mondta: – Archer?

– Nem, Asher – szólt kicsit hangosabban.

– Ó, oké. – A lány elmosolyodott, és a kezét a férfi kezében tartotta. – Azért jöttél, hogy megnézd a zenekarok játékát, Asher?

Felvonta a szemöldökét. Aztán egy önelégült kis mosolyt küldött felém, mintha azt akarná mondani, hogy nulla a semmihez, mi? És visszafordult Tamrához... a kurvához.

– Valami ilyesmi – válaszolta. – Hallottad őket?

Ahogy beszélgetésbe kezdtek a ma esti zenekarokról és általában a zenéről, megforgattam a szemem, és elfordultam, leverten, undorodva és kiborulva.

Ezt fogja választani. Egyszerűen tudtam.

Gyűlöltem, és mégsem tehettem semmit ellene.

Akkor kellett volna elmennem. Tudtam, hogy el kellett volna. De kínoztam magam. Végig kellett néznem az egészet.

Teljesen összejöttek. Asher laza volt, de láttam, hogy tetszik neki. Úgy értem, nem flörtölt vele, és nem nézett rá úgy, mint rám, amikor rajtakapott a zuhany alatt – ez egy kis vigasz volt, amit eljátszottam magamban –, de ez is elég volt. Elég részeg volt ahhoz, hogy hazavigye a lányt.

Amikor a nő bejelentette, hogy ki kell mennie a mosdóba, és mindjárt visszajön, a férfi megpördült felém, és rám villantott egy hüvelykujjat, valamint egy olyan vigyort, amely azt sugallta, hogy megvan anyertesünk.

Nem mosolyogtam vissza. Ehelyett leugrottam a bárszékről. – Nekem is pisilnem kell.

A vigyora elhalt. – Ööö... oké.

Elfordultam tőle, és képtelen voltam tovább nézni a reményteljes, izgatott arckifejezését, a mosdók felé siettem. Volt egy kis alkóv, mielőtt elváltak volna a férfi és női mosdók. Ahogy beléptem, teljesen figyelmen kívül hagytam a férfi oldalt. Ehelyett lehajoltam, és lehúztam a maszkomat.

Amikor kiegyenesítettem és kiráztam a hajam, egy fickó éppen akkor lépett be az alkóvba, és megállt, meredten bámult rám. – Haver – mondta, felemelte a kezét, és megkerült, mielőtt elmenekülhetett volna a mosdóba.

Még az sem érdekelt, hogy rajtakaptak. Túl részeg voltam, vagy féltékeny, vagy valami, hogy átgondoljam a dolgot. Beszaladtam a női mosdóba, és megálltam, amikor megláttam Tamrát néhány barátnőjével, amint a mosdók fölötti tükörfalnál bodorították a hajukat.

– Te szerencsés ribi– mondta az egyik, és megütötte Tamra karját. – Nem hiszem el, hogy épp Asher Kibaszott Hartot készülsz megdugni.

– Tudom, ugye? – Tamra kuncogott, és beleharapott az ajkába, hogy felpúposodjon, én pedig levegőt vettem, és hátamat a falhoz szorítottam, közvetlenül az ajtóban.

De ezt nem tudtam elhinni. Már tudta, hogy ki a férfi. Soha nem mondta meg neki a vezetéknevét.

Istenem, persze, hogy már tudta, hogy ki az a férfi. Egyszerűen csak jobban értett a játékhoz, mint az összes többi tudatlan nő odakint.

Pontosan ez volt az, amit Asher nem akart. És mégis, egy groupie így is, úgy is be akarta csempészni magát a nadrágjába. Figyelmeztetnem kellett volna, csakhogy... hogyan?

Ó, nem fogod elhinni, mit hallottam az előbb a női mosdóban, Ash? Igen, ez nagyon jól fog esni.

Sírni akartam, ellöktem magam a faltól, és elindultam egy üres fülke felé.

Tamra és a csoportja észrevett engem, és óvatos mosollyal fogadtak.

– Tetszenek a lila csíkok.– Volt képe ezt mondani nekem.

Egy undorodó mosolyt küldtem neki. – Gracias. – A hajam katasztrófa volt, tudtam. Órák óta a maszk alatt volt, valószínűleg matt és izzadt volt, és természetellenes módon tapadt a fejemhez.

Egy fülkébe menekültem, leültem, és a bordáimat átölelve sírni akartam. Az ajtóm előtt az egyik ribanc megkérdezte: – Gondolod, hogy elvisz téged? Visszamegyünk hozzá, vagy bérelünk valahol egy motelszobát?

– Mintha számítana. Én megelégszem a kocsija hátsó ülésével, ha azt akarja.

Ez egy motorkerékpár, ribanc. Motorkerékpárt vezet, nem autót.

Aztán elképzeltem, ahogy a motorján viszi a lányt, és össze kellett szorítanom a szemem, és összepréselni az ajkaimat, hogy ne sírjak.

– Csak amíg nem megyünk vissza hozzám – nyávogott Tamra, és kezdett túlságosan önelégültnek tűnni.

Mindkét barátnője nevetett, mielőtt az egyik azt mondta: – Igen, biztos vagyok benne, hogy a férjednek és a két gyerekednek lenne egy kis problémája azzal, hogy Asher, a rockisten Hartot döngeted a nappali kanapéján.

A szemeim felpattantak, amikor a másik kettő is nevetve csatlakozott.

Mit mondtál?

Kibaszottul kizárt. A ribanc házas volt? Feltápászkodtam, és megpróbáltam kirohanni a fülkéből, de az zárva volt. Így egy másodpercet tapogatóztam, mielőtt kiszabadultam volna, és igen, mire kiszabadultam, a három nő már eltűnt, csak a kuncogó, házas seggű nevetésük visszhangzott mögöttük a fürdőszobában.

Elkezdtem követni őket, nyomultam ki a fürdőszobából. De alighogy kirohantam a mosdófülkéből, észrevettem, hogy Asher felém tart.

És meglátott engem. Abban a pillanatban, amikor a szemei nagyra nyíltak, és a szája meglepett O-ra görbült, eszembe jutott, hogy elfelejtettem visszatenni a maszkot.

Gyorsan mozogtam, és egy három fickóból álló csoport mögé bújtam, amikor meghallottam Asher hangját: – Hé, várj!

Leguggoltam a tudatlan pajzsom mögé, amíg el nem mentünk egy ajtó mellett, amit kinyújtottam és kipróbáltam. Amikor kinyílt, bebukkantam a sötét térbe, fogalmam sem volt, hogy iroda, ellátó szekrény vagy mi. Mivel féltem, hogy egyedül teljesen bezárkózom, résnyire nyitva tartottam az ajtót, és ki tudtam kukucskálni a sötét rejtekhelyemről.

– Hijo de puta – sziszegtem, amikor megláttam, hogy egy elszánt Asher felém lépked, mintha tudná, hol rejtőzködöm.

De Tamra megtalálta, megragadta a karját, és megkérdezte, hová megy.

A repedezett ajtóra pillantott, amin én kukucskáltam ki. – Én... azt hittem, hogy láttam valakit, akit ismerek. Láttál egy lányt? Hm... talán latino, hosszú, sötét haj, lilás melírral.

– Lila melírral? – Tamra azt mondta, és a mosolya megfagyott. Aztán megrázta a fejét. – Nem, biztos, hogy nem. Sajnálom.

Júj!

Hazug!

Oké, szóval én rosszabbul hazudtam, mint ő. De megpróbálta becsalni őt az ágyban. Ez nem volt helyes.

Miután a nő megragadva Asher karját rángatta az asztalunk irányába, a férfi még egy utolsó vágyakozó pillantást vetett az ajtómra, de aztán elfordult.

Kifújtam egy nagy levegőt, elszámoltam tízig, aztán olyan gyorsan felhúztam a maszkot, amilyen gyorsan csak emberileg lehetséges volt, és reméltem, hogy nem ferdén tettem fel.

Aztán előbújtam a rejtekhelyemről, és én is visszasietettem az asztalhoz.

Kizárt dolog, hogy hagyjam, hogy az a kurva megússza, hogy ezt tegye az én Asheremmel.

Épp időben értem oda hozzájuk. Mindketten álltak, Tamra átcsúsztatta a vállán a táskája pántját, mintha indulni készülne, Asher pedig némi készpénzt dobott az asztalra, hogy gondoskodjon a borravalóról. Aztán a lány hátára tette a kezét, és az ajtó felé fordította. Én azonban eléjük ugrottam, egyenesen az útjukba.

Hirtelen megálltak, így nekem is úgy kellett tennem, mintha én is lefékeznék a meglepetéstől.

– Ó, szia. Elmentek? – kérdeztem elég ártatlanul.

– Igen. – Asher furcsa pillantást küldött rám. – Próbáltalak megkeresni, de nem voltál a mosdóban.

– Ó... igen. Én.... – A francba. Kiszúrtam a bárpultot, és gyorsan rögtön rögtönöztem. – Elmentem még egy italért, aztán úgy döntöttem, hogy nem iszok.

Bólintott. – Nos, mi megyünk. Ő egyébként Tamra. – Hozzá fordultam, és egy kellemes mosolyt küldtem neki, ha jól mondom. – Tamra, ő a barátom, Remy.

– Szia – köszönt, és kinyújtotta az ujjait azon béna, petyhüdt-csuklós módon, ami az őrületbe kergetett.

Azért megfogtam a kézfejét. – Örülök, hogy megismerhetlek. – Aztán csettintettem az ujjaimmal, és rámutattam. – Ó, szia. Te vagy az a csaj, aki pár perccel ezelőtt a táskájába dugta a jegygyűrűjét a vécé előtt, ugye?

– Mit mondtál? – Asher felpördült felé, szemöldökét felhúzva.

A döbbenet elhomályosította az arcát. – Én... én... én egészen biztosan nem.

– Igen, határozottan te voltál – nyávogtam, és képtelen voltam visszatartani a vigyort, miközben az ujjamat rázogattam rá. – Azzal dicsekedtél a barátaidnak, hogy mindjárt megszerezted Asher a rockisten Hartot, ugye?

– Mi? Hogyan... – Megrázta a fejét, tátott szájjal bámult rám, próbálta kitalálni, honnan tudok ennyit, amennyit tudok. Aztán Asher felé fordult. – Ez nem történt meg. Nem így.

Talán nem pontosan úgy, ahogyan leírtam, de ó, biztosan megtörtént.

Úgy tűnt, Ashert nem érdekli, hogyan alakult a beszélgetés. – Tényleg házas vagy? – Határozott lépéssel eltávolodott a nőtől.

– Én... – Az arcán szétterülő bűntudat mindkettőnknek elárulta, hogy igen.

– És hazudtál arról, hogy nem tudod, ki vagyok – vádolta tovább, mielőtt felemelte a kezét. – Ez egyszerűen... nem volt szép. – Aztán megfordult és elsétált.

Tamra szája tátva maradt. – Mi a fene? – kiáltott fel.

Amikor felém pillantott, vállat vontam. – Hé... az élet egy ribanc, aztán meghalsz, mi?

– Te... – Összeszűkítette a szemét. – Te egy kibaszott hazug vagy. Kösz, hogy elrontottad az estémet.

Ahogy eltrappolt, már éppen utána akartam szólni, hogy bagoly mondja verébnek, de aztán megállítottam magam.

Hazug voltam, és valószínűleg rosszabbul hazudtam, mint ő. Csak egy éjszakára tervezte, hogy átveri őt. Én már hetek óta becsaptam őt, és ki tudja, meddig fogom még folytatni. A megtévesztésemnek nem volt vége, mert egyszerűen nem tudtam, hogyan mondjam el neki az igazat.

Tízszeresen szarul éreztem magam, és addig pásztáztam a helyet, amíg pár perccel később a bárpultnál találtam, ahol egy kis vizet kortyolgatott, valószínűleg próbált kijózanodni. A vállai feszültnek tűntek, ahogy a pult fölé görnyedve vigasztalta magát.

Mellé dőltem.

Néhány másodpercig senki sem szólalt meg. Végül azt mondtam: – Sajnálom.

Kibukott belőle egy harsány nevetés, és fáradt pillantást vetett rám. – Mi a fenét sajnálsz?

– Én csak... Farokblokkoló voltam– motyogtam. Mert egy gonosz, féltékeny ribanc voltam, aki képtelen volt elviselni, hogy egy másik nőt vitt haza.

– Nem. Épp most mentettél meg attól, hogy megdugjak egy férjes asszonyt. Nekem kellene megköszönnöm neked... nem neked kellene bocsánatot kérned tőlem. Idióta.

– Akkor is... – Nagyot sóhajtottam. – Ha befogtam volna a nagy pofámat, akkor egy kicsit megkönnyebbülhettél volna.

– Vagy tönkreteszek egy házasságot – érvelt. Felém fordulva a szemembe nézett, és a vállamra tette a kezét. – Az előbb megmentetted a seggemet. Köszönöm, haver. Igazi barát vagy.

Csakhogy egyáltalán nem éreztem magam barátnak. A megtévesztésem a lelkem mélyéig hatolt, és úgy éreztem magam, mint a legnagyobb csaló.

Egy igazi barát csak azt akarta volna, hogy boldog legyen.

Abban a pillanatban megesküdtem magamnak, hogy még az éjszaka vége előtt segítek neki nőt találni, ha ez lesz az utolsó dolog, amit teszek. És kit érdekel, hogy utána álomba sírtam magam. Megérdemeltem.

Asher viszont megérdemelte azt az emberi kapcsolatot, amelyre annyira vágyott.