39. -40.-41. Fejezet

 

39. fejezet

 

Remy Curran

 

Fordította: Maya

 

Asher az őrületbe kergetett azzal, hogy ott maradt, amíg az első dalt énekeltem. És nem csak, hogy elidőzött, de végig engem figyelt, amíg énekeltem. És ahogyan engem nézett... gyengéd volt.

Ez elég volt ahhoz, hogy egy szegény lánynak ötleteket adjon, hogy azt higgye, a férfi megenyhül vele szemben, mintha egy nap talán meg is bocsátana neki.

De azután a brutális mód után, ahogy tegnap este elküldött, jobban tudtam. Szívemből énekeltem neki, minden egyes dalszöveggel elmondtam neki, hogy szeretem, és sajnálom, hogy megbántottam.

És ő hogy reagált? Egyből azt mondta, hogy túl sok a rossz vér köztünk, és hogy jobb neki nélkülem.

Au.

Megkaptam az üzenetet. Fájdalmasan.

Soha többé nem kaptam volna esélyt nála, soha.

Akkor mi a fenéért figyelt engem még mindig? Ahogy a dal véget ért, közelebb húzódott, és zavartan hunyorgott. – Honnan tudtad, hogy pont ezt a dalt kell énekelned?"

– Mi? – Összeráncoltam a homlokomat, és a gépre pillantottam. – Csak emlékszem rá, hogy egyszer említetted, hogy ez az ő daluk.

– Ó.

Továbbra is úgy nézett rám, mintha valami rosszat tettem volna, ezért megkérdeztem: – Valami mást kellett volna énekelnem?

Megrázta a fejét, és azt motyogta: – Nem, ez tökéletes volt. Még egyszer köszönöm, hogy megteszed ezt a Picknek.

Kinyújtotta a kezét, mintha meg akarná simogatni a karomat, és talán igaz barátomnak nevezne, ahogy szokta, amikor segítettem neki valamiben, de aztán felvonta a szemöldökét, a keze visszahúzódott, és elfordult, és elsétált.

Néztem őt, a kezét a zsebében, ami megemelte a szmoking zakója hátulját, és a nadrágját szorosan a fenekéhez húzta.

A fenébe is, jól nézett ki kiöltözve. Nehéz volt elhinni, hogy egyszer az életben meztelenül és alattam volt.

– Folyik a nyálad – mondta Big T a fülembe, amitől megugrottam. – És... kell még zene.

– A francba – Elpördültem Asher hátsó felétől, és öntudatlanul megtöröltem a számat, mintha tényleg nyáladzott volna. Aztán visszatértem a karaoke géphez, és elkezdtem egymás után énekelni a dalokat.

Az este haladt előre, az alkohol szabadon áramlott, és az unokatestvérem átvett tőlem néhány dalt, hogy pihentethessem a hangomat. Vizet kortyolgattam, és figyeltem a táncot, a nevetést és a bajtársiasságot. De leginkább Ashert figyeltem. Beleillett ebbe a csapatba. A munkatársai folyamatosan lökdösték és nevettek, viccelődtek és ugratták.

Jó volt.

Boldognak tűnt. Aminek örültem, és mégis szomorú voltam, mert soha többé nem lesz alkalmam boldoggá tenni.

Amikor eljött a csokordobás ideje, Reese és Felicity a parkettre tolta Sarah-t, és segítettek neki elkapni a virágokat. Ezután az összes srác együtt lökdöste a táncparkett közepére a botladozó Ashert, miközben Pick levette Eva harisnyakötőjét. Megfordult, és megpróbálta rávenni Masont és Knoxot, hogy csatlakozzanak hozzá, de mindketten megrázták a fejüket, és azt mondták, hogy gyakorlatilag házasok, így Asher megtalálta Noel két fiatalabb testvérét, Coltont és Brandtet, és kirángatta őket magával.

Felnevettem és megráztam a fejem, csodálkozva, hogy mindenkinek a nevére emlékszem.

De Asher eleget beszélt róluk, tökéletesen leírta mindannyiukat, amikor azt hitte, hogy fiú vagyok, így könnyű volt megmondani, ki kicsoda. Szinte úgy éreztem, mintha én is olyan jól ismerném őket, mint ő.

Végül Brandt kapta el a harisnyakötőt, miután Asher elugrott az útból. Vigyorogva lobogtatta, mint egy zászlót, mielőtt Sarah-hoz vitte, és a fejére csúsztatta, mint egy hajpántot.

Amikor elkezdtem játszani a csoportos táncdalokat, mint a Kacsatánc, a Limbo és a Cha-Cha Slide, nem tudtam megállni, hogy ne kiabáljak Asher után, amikor eljött a Hokey Pokey ideje.

– Hé, mindenki! – szóltam a mikrofonba. – A vőfélynek szüksége lesz egy kis segítségre a hölgyektől a következő dalnál, mert... – egy kicsit a mikrofonra tettem a kezem, hogy grimaszoljak, aztán eltávolítottam az ujjaimat, hogy előre hajolva bevalljam – …nem nagyon tudja megkülönböztetni a balját a jobbjától.

Felnevetett, és megrázta a fejét, még akkor is, miközben beintett. De aztán örömmel elfogadta Reese, Eva, Felicity, Caroline, Zoey és Aspen minden segítségét, akik előre siettek, hogy együtt csinálhassák vele a Hokey Pokey-t.

Utána átadtam a mikrofont Big T-nek, hogy mindenkit szórakoztasson a „Mexican Hat Dance” című dallal. A vőfély meglátta, hogy szünetet tartok, és azzal a szexi férfias ballagással sétált előre, amit csak Asher Hart tudott tökéletesen, a fejét rázva és még mindig kuncogva.

– Nagyon köszönöm, okostojás – mondta. – Nem hiszem el, hogy emlékszel, hogy ezt bevallottam.

Küldtem neki egy apró mosolyt, miközben belekortyoltam a vizembe. – Mindenre emlékszem rólad.

A szemei felhevültek a vallomásomra, és tudtam, hogy ő is emlékszik dolgokra. A mellbimbóim megkeményedtek, a bugyim pedig nedves lett, megköszörültem a torkomat, és megpróbáltam nem túlságosan felizgulni, bár nem sikerült.

Egy vihogó, részeg lánypár botorkált felénk, megzavarva a pillanatot. Amikor rájöttem, hogy a menyasszony és a koszorúslány az, tisztelettudóan kiegyenesedtem.

– Remy – kiáltott fel Reese, üveges szemmel, és Evához bújt, miközben megragadta a karomat. – Elénekelnéd a „Dear Future Husband”-et, hogy táncolhassak Masonnak? Azt hiszem, ez tényleg felvidítaná őt.

Összeszorítottam a fogaimat a Meghan Trainor-dalra vonatkozó kérésre. Reméltem, hogy ma este elkerülöm az összes zenéjét, abban a reményben, hogy nem ingerlem tovább Asher haragját azzal, hogy az „All About That Bass”-re emlékeztetem. De Reese sok szarságon ment keresztül mostanában, eltemette az anyósát, és gondoskodik egy tinédzser sógornőről. Nem mondhattam neki nemet.

Mielőtt azonban bólinthattam volna, Eva azt mondta: – És szeretném, ha te és Asher együtt énekelnétek a „Marvin Gaye”-t. Hallottam a tegnap esti bohóckodásotokról, és hogy milyen királyok voltatok együtt, úgyhogy most én is hallani akarom. Ráadásul erre a számra táncolni akarok a párommal.

Tényleg? Ezek a srácok próbálnak itt tönkretenni engem. Nem egy, hanem két Meghan Trainor-dal, és az egyiket Asherrel? Ő kiakadna.

Egyetlen vonakodó pillantást vetettünk egymásra. Ő nem akart velem énekelni, ahogy én sem akartam rávenni, de titkon mégiscsak énekelni akartam vele.

Mielőtt azonban visszautasíthattuk volna, Eva felemelte a karját, és kijelentette: – A menyasszony beszélt.

– A francba – motyogta Asher, de Eva felé fordult, és azt mondta: – Amit csak akarsz, bébi.

– Szupi. – Eva tapsolt, és előreugrott, hogy egy puszit nyomjon az arcára. – Te vagy a legjobb sógor a világon. Most előbb játsszátok el az én dalom.

Így hát, miután Big T befejezte, Asher és én sorba állítottuk Meghan Trainort és Charlie Puthot, és belevágtunk. Furcsa volt ilyen közel állni hozzá, amikor olyan csodálatosan szólt, olyan jó illata volt, és olyan jól nézett ki, miközben együtt énekeltünk a szexről, miközben tudtam, hogy soha többé nem fogom megérinteni.

Azon kaptam magam, hogy ahogy elénekeltem néhány jelentőségteljes szöveget, rápillantottam, de az ő tekintete is rám szegeződött. A dal hátralévő részében tartottuk a szemkontaktust, és nem volt módom megállítani, hogy az izgalom ne ragadjon el teljes erővel, mire az utolsó szavak elhagyták az ajkainkat.

Nehezen fújta ki a levegőt, engem bámult, mielőtt azt mondta: – Una más.[1]

Összeráncoltam a szemöldökömet, még akkor is, ha a szívem megdobbant az izgalomtól, izgatottan, hogy még egy számot el akar énekelni velem.

– A Csingiling-filmből akarom elénekelni azt a dalt – mondta, és a homlokát ráncolva próbált visszaemlékezni a címre.

– „1000 Years” KT Tunstallal és Bleuval? – mondtam, mire ő bólintott, és csettintett az ujjaival.

– Igen, az – kereste, megtalálta, és juhé. Ha a „Marvin Gaye” eléneklése egy bizonyos hangulatba hozott, akkor a „1000 Years” teljesen kicsinált.

Asher és én egymás szemébe néztünk, miközben megígértük egymásnak, hogy a szerelmünk még ezer év múlva is megmarad.

Könnyek csillogtak a szempilláimon, amikor az utolsó dallam is elhalkult. Aztán Asher átvette az irányítást a mikrofon felett. – Mielőtt elkezdenéd a dalt Reese-nek, el kell mondanom néhány dolgot mindenkinek.

Bólintottam, a szívem a torkomba ugrott, mert valahogy azt kívántam, bárcsak rólam mondana valamit, hogy megbocsátott nekem, és hogy szeretne nekünk még egy esélyt adni nekünk.

De ehelyett csak annyit szólt: – Oké, szóval mindenki figyeljen ide! – Meglengette a kezét, hogy magára vonja a tömeg figyelmét. – Pick azt mondta, hogy nem kell vőfélybeszédet mondanom, de épp eleget ittam, hogy azt hiszem, mégis megteszem.

Szünetet tartott, megvárta, hogy a kuncogás elüljön, mielőtt újra belekezdett.

– Kicsivel több mint egy éve jöttem ide, zenekar nélkül, igazi család nélkül, amiről beszélhetnénk, és igazi barátok nélkül. De hála egy bizonyos Patrick Ryannek, mindháromra szert tettem. Ha nem lett volna az az ember ott – mutatott Pickre –, akkor minden álmomat feladtam volna. A zenekarom már a garázsban kihalt volna, nem ismertelek volna meg titeket, seggfej csaposokat, akikkel együtt dolgozom, és akiket halálosan szeretek... vagy nem zúgtam volna bele az összes bájos női feletekbe. – Meghajolt a baráti társasága felé. – És soha nem tudtam volna meg pár hónappal ezelőtt, hogy van egy vér szerinti, igazi testvérem odakint. Pick. – Ökölbe szorította a kezét, és egyfajta tisztelgésként felemelte. – Megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen csodálatos ember kisöccse lehetek, mint te... és kurvára irigy vagyok a gyönyörű, csodálatos feleségedre és a gyerekeidre. Gratulálok, ember.

Pick előrelépett, és egy hatalmas medveölelésbe húzta. Amikor elhúzódott, letörölte a könnyeket a szeméből, majd felnevetett, amikor Eva Asherre ugrott, hogy ő megölelje következőnek.

Aztán Reese is ott volt, mert ő is beszédet akart mondani, de az nem volt olyan csodálatos, mint amit Asher mondott... legalábbis szerintem. Ez időt adott nekem, hogy összeszedjem magam, mert annyira boldog voltam, hogy Asher talált egy helyet, ahová tartozhat, miután gyerekkorában olyan egyedül volt. De túl hamar, Reese a mikrofont felém tolta, és bejelentette, hogy eljött a „Dear Future Husband” ideje.

Elénekeltem a dalát, de nem neki énekeltem. Ashert figyeltem, és amíg a szavak elhagyták az ajkaimat, ő is engem figyelt, és közben egy üveg Angry Orchardot ivott.

Ezután Quinn és Zoey odajöttek, hogy leváltsanak a DJ-feladatomról, mondván, hogy énekelnek néhány dalt, mielőtt azt mondták, hogy menjek, hozzak egy kis süteményt és puncsot, és pihenjek egy kicsit.

Egyedül találtam magam a frissítőasztalnál, és épp egy buja szelet tortába temettem a villámat, amikor hirtelen az egész tányért kiütötték a kezemből.

– Ne! – kapta el tőlem Asher, a szemei tágra nyíltak a félelemtől.

Az üres kezemre pillantva, ahol még egy morzsát vagy egy leheletnyi cukormázat sem lehetett látni, egy pillanatig csak bámultam, mielőtt visszavontam a figyelmemet Mr. Slappyra. – Mi a fene?

– Épp most hallottam, hogy valaki arról beszélt, hogy mogyoróolaj van az összetevők között.

– Mogyoró...? – kezdtem halkan. Aztán felszisszentem. – Ó, a francba. Köszönöm…

Bólintott, és újra eltűnt. Utána néztem, egy apró mosoly húzódott az ajkamra. De a fenébe is. Emlékezett az allergiámra, és megmentett.

Az én hősöm.

Caroline ekkor elkapta a pillantásomat, és felemelte a hüvelykujját, de én megforgattam a szemem, tudtára adva, hogy megőrült. Csak azért, mert nem hagyta, hogy megöljem magam, még nem jelentette azt, hogy a férfi kész lenne újra összejönni velem, nemhogy megbocsátani nekem.

De egy kis részem azért remélte, hogy talán mégis igaza van.

Visszatértem a mikrofonhoz, és elénekeltem még néhány dalt. Mivel Big T-nek másnap reggel ki kellett nyitnia az éttermet, korán lelépett, de ez így volt rendjén. Túl jól éreztem magam ahhoz, hogy érdekeljen, hogy holnap pokolian rekedt leszek. És különben is, néhány másik ember hajlandó volt szünetet adni nekem, és kipróbálni a karaokét. A legmeglepőbb páros a részeg Ten és Asher volt, ahogy a színpad felé botorkáltak, karjukat egymás vállára fonva, mielőtt Ten bejelentette: – Az „I Just Had Sex”-et akarjuk énekelni.

Erre Asher rámutatott, és felnevetett: – Nem, ő akarja elénekelni. Én csak a tartalék Akon rész miatt vagyok itt... és hogy lássam, ahogy Noel szétrúgja a seggét.

Felvontam a szemöldökömet, majd kuncogva megráztam a fejem. – Ten? Komolyan énekelsz?

Ten rosszallóan fintorgott, mintha megsértődött volna. – Kurvára nem, de most elég részeg vagyok hozzá. Ráadásul nagyon felbosszantaná a sógoromat, szóval... muszáj!

Elnevettem magam, és meg kellett kérdeznem: – A sógorod?

– Noel. Nem tudtad, hogy ő Caroline bátyja?

– Tényleg? Nem, fogalmam sem volt róla. – A szemöldököm felszaladt, ahogy végig pásztáztam a tömeget, hogy lássam, Caroline és Noel Brandt, Colton, Sarah és Aspen köré gyűlt.

– Hú.

Átadtam a mikrofont, és elindítottam nekik a dalt.

Amint Ten elbömbölte az első sort, ami a Lonely Island duettrészletét takarta, egy felháborodott Noel azt kiabálta: – Te rohadék! – miközben előre menetelt.

Attól tartva, hogy Asher esetleg kereszttűzbe kerül, közbeléptem, és feltartottam a kezem, hogy megállítsam. Őrületes módon nem próbált meg átjutni rajtam, de ott maradt, és bámult, és leintette Tent, és néhány csúnya szóval illette.

Asher lehajolt, és úgy nevetett, hogy alig tudta elénekelni a szövegét. De a végére felegyenesedett, és még ha a hangja el is mosódott, elképesztően jól szólt.

Azért megterhelő volt nézni, ahogyan ilyen jól szórakozik. Önzőség volt tőlem, hogy csak én akartam mosolyt csalni az arcára, de nem tehettem róla. Nagyon beleszerettem ebbe a férfiba.

Mire az esküvői fogadás kifulladt, a lábam már megölt, és a torkom is égett. De én épp kinyújtóztattam a görcsöket a hátamban, mielőtt elkezdtem elpakolni a karaoke gépet.

Már csak fél tucat ember maradt: Knox és Felicity, akik segítettek a padlót takarítani, Ten és Caroline, akik ugyanezt tették, és Asher.

Az utamba botladozva intett a kezével. – Hé, szexi hölgy! Hadd segítsek felrakni!

Felnevettem, és intettem neki. – Ó, dehogyis. Megoldom, részeg fiú. Meglep, hogy még mindig képes vagy egyenesen állni.

– Tudom, ugye? – Széttárta a karjait, és lenézett imbolygó lábaira. – Ez olyan, mint valami csoda.

A fenébe is, még akkor is imádnivaló volt, amikor részeg volt.

– Hé, Doboslány! – Elszakítva a tekintetem Asherről, morcosan néztem Ten felé, aki a karját és az öltönykabátját Caroline vállára tekerte, miközben a kijárat felé terelgette. – Hart nem alkalmas arra, hogy bármit is vezessen, szóval haza tudod vinni, ugye?

A szemeim tágra nyíltak. A pokolba is, nem, nem tudnám hazavinni Ashert. Teljesen édes volt és részeg. Mi van, ha nem tudok uralkodni magamon, és a végén még molesztálom is?

– Nem tudod hazavinni? – kérdeztem, könyörgő a szemekkel.

De Ten csak vigyorgott. – Kurvára nem. Azt tervezem, hogy adok Caroline-nak egy kis útravalót, miközben hazaviszi a részeg seggemet.

– Fúj. – Az orromat ráncolva nem tudtam ezzel vitatkozni, és különben is, már úgyis késő volt. Ő és Caroline épp akkor szöktek ki a bejárati ajtón, és itt hagytak egyedül... Asherrel.

Vadul körbepillantottam, de még Knox és Felicity is eltűnt.

A francba.

– Emlékszel, hol lakom, ugye? – mondta Asher, és végighúzta az ujját a karomon. – Mert én úgy emlékszem, hogy nagyon tisztán pontosan emlékszel arra, hogy hol lakom.

Ránéztem, és tudtam, hogy elvesztem. Kizárt dolog, hogy hagyjam, hogy így vezessen. És semmiképp sem mondhattam volna neki nemet, ha megpróbálna valamit.

A francba. El voltam baszva... szó szerint.

---

[1] Még egyet.

40. fejezet

 

Remy Curran

 

Fordította: Maya

 

Ahogy attól tartottam, Asher egy nagyon szerelmes, érzelgős, kanos fajta részeg volt.

– Nagyon jól néztél ki ma este – mondta nekem a kocsim anyósüléséről. – Mondtam már korábban, hogy milyen jól nézel ki?

– Hm... – Az ajkamba haraptam, hogy összeszedjem magam. – Nem, nem mondtad. De köszönöm.

– Szívesen. Habár ez az igazság. Te voltál a legszebb nő az egész klubban. Ne mondd el a menyasszonynak, de te még szebb voltál, mint Eva. És most egyedül lehetek veled ebben a kocsiban. A fenébe is, egy szerencsés rohadék vagyok. Hé... – motyogta, miközben az ülésnek döntötte a fejét, hogy szembe tudjon nézni velem. – Tudod mit?

– Mit? – kérdeztem, ó, nagyon is készen arra, hogy témát váltsak.

Felsóhajtott, ahogy engem nézett. – Megtudtam, hogy mit jelent valójában a te amo.

A francba! Oké, bár nem akartam, hogy erre terelődjön a téma.

Összeszorítottam a kezem a kormánykerék körül, és nem szóltam semmit. Miért is mondtam ezt neki? Tudtam, hogy semeddig sem tart neki bárkit megkérdezni, aki tud spanyolul, hogy fordítsa le neki.

– Még soha senki nem mondta ezt nekem – mondta, és a hangja rekedtté vált. – Semmilyen nyelven.

Megszakadt a szívem érte, és hirtelen rájöttem, miért mondtam, mert nagyjából már tudtam, hogy nem sokszor hallotta. Az anyja, az apja, a nagybátyja, aki alig nevelte fel. Egyikük sem mondta volna ki. És Pick túl új testvér volt ahhoz, hogy nyálas szeretetteljes szarságokat köpködjön. Szóval azért mondtam, mert megérdemelte, hogy hallja.

És komolyan gondoltam.

Ő egy csodálatos férfi volt, akinek csak egy személyre volt szüksége, aki ezt értékeli és elmondja neki, hogy milyen különleges. Tudtam, hogy nem nekem kellett volna, de nem tudtam ellenállni. Mindenkinek szüksége volt arra, hogy legalább egyszer az életben hallja, hogy „szeretlek”.

– Komolyan gondoltad? – kérdezte.

Összeszorítottam a fogaimat, és a vezetésre koncentráltam, miközben behajtottam a sikátorba, amely a lakásához vezetett. De amint leállítottam a motort, ismét rátért a kérdésre.

– Igen?

Mély levegőt vettem, és csendben elmondtam neki az igazat. – Igen. – aAmikor ránéztem, a szemei csillogtak az alkoholtól, de furcsán tisztának tűnt. – Komolyan gondoltam.

Az összeszorított fogai között sziszegett a levegő. Aztán kinyújtotta a kezét, és ujjbegyeivel alig súrolta a csupasz lábam. – Az éjszaka hátralévő részét benned akarom tölteni.

– Asher. – Felnyögtem, és az arcomra csaptam a kezem. – Ne tedd ezt velem! Részeg vagy.

Megvonta a vállát. – Vagyis?

– Szóval, nyilvánvalóan elfelejtetted, mit érzel irántam. Én vagyok most a legkevésbé kedvelt embered a világon, emlékszel? Reggelre meg fogod bánni.

– Pontosan tudom, mit érzek irántad, Remy. Még mindig pokolian dühös vagyok azért, amit tettél, és nem tudom, hogy valaha is megbocsátok-e neked, de még mindig akarlak.

A keze feljebb simult a combomon, a lábaim közé csúszott. – És hiányzol nekem.

Megremegtem, és lehunytam a szemem, próbáltam küzdeni a kísértés ellen.

De ő csak tovább beszélt, csak tovább csábított. – Egész éjjel téged akartalak, alattam az ágyon, ahol a kezemmel és a számmal végigsimíthatnám ezt a testet.

Hirtelen az érintése már nem volt többé incselkedő és lágy. Merészen a ruhám alá csúsztatta az ujjait, és azonnal megtalálta a bugyimat. – És komolyan gondolom.

– Dios – ziháltam, és megragadtam a kormányt, miközben a bugyim selyemszövetén keresztül megdörzsölte azt a pontot, ami a legjobban sajgott.

A másodperc töredékével előbb nyögtem fel, mint ő.

– Jézusom, és te máris nedves vagy nekem. – Átlépve az alsóneműm által nyújtott akadályon, belém tolta vastag ujját.

– Asher, várj! – Megragadtam a csuklóját, és összeszorítottam a lábaimat, csapdába ejtve a kezét ott, ahol volt, de egyben megakadályozva, hogy tovább kényeztessen.

De az átkozott férfi belém görbítette az ujját. – Miért? Te is ugyanúgy akarod ezt, mint én. – Megtalálta a G-pontomat, és újra és újra hozzádörzsölte az ujját.

Hátravetettem a koponyámat az ülésem fejtámlájára, és összeszorítottam a fogaimat a növekvő gyönyör ellen. De, Istenem. Pontosan tudta, hol kell megérintenie.

Nyíltan káromkodva spanyolul, szétnyitottam a lábaimat, és felemeltem a csípőmet, mohó féktelenséggel fogadva az élvezetes támadását. Amikor az eufória megcsapott, valahol homályosan felfogtam, hogy a mutatóujján kívül semmi mást nem használt, hogy kielégítsen. De még mindig túlságosan el voltam szállva a boldogító endorfinoktól ahhoz, hogy igazán érdekeljen, mennyire kínos volt ez a tény.

Testem minden izma ellazult, ahogy teljesen kimerülten, petyhüdten rogytam le az ülésembe.

– Még mindig sok szarságot mondasz spanyolul, amikor elélvezel – mondta Asher mellettem. Kíváncsinak tűnt az állításával kapcsolatban, mintha rájött volna egy új tényre. – Azt hiszem, ez a rész mégsem volt hazugság.

Még mindig zihálva az orgazmusomtól, csak vad, kába szemekkel néztem rá. – Meglepődnél, mennyi minden történt köztünk, ami valójában igaz volt.

A tekintete intenzív volt, és a kifejezése önmagában is kissé vad volt. – Gyere be velem, Remy!

Már nem kérte. Ez egy parancs volt, és az ég segítsen meg, követtem.

Megfogtam a kezét, amikor az enyém után nyúlt, az ajtóhoz mentem vele, és megcsókoltam a vállát, miközben mögötte vártam, hogy kinyissa az összes reteszt. Amikor bevezetett, szorosan a lépcsőhöz tapadt, és hátrapillantott rám, amikor már félúton voltunk lefelé.

– Emlékszel, amikor nem tudtam kivárni, hogy megkapjalak, és épp itt estem neked?

Istenem, hogy felejthettem el? Ez volt az egyik oka annak, hogy újra itt voltam vele, pedig jól tudtam, hogy nem kellene. Erősebben megragadva a kezét, figyelmeztettem: – Ne merészeld ezt ma este megpróbálni! Túlságosan részeg vagy ahhoz, hogy ezt most meg tudd oldani.

Asher kuncogott. – Ne aggódj! Azt akarom, hogy az ágyon feküdj mindazokhoz a dolgokhoz, amiket elterveztem.

Megremegtem, és erősebben szorítottam a kezét.

Egyenesen az ágyhoz vitt, és megállt a lábrésznél, hogy felém forduljon, és megcsókoljon, miközben a ruhámat lefejtette a vállamról. Amint melltartóra és bugyira vetkőztetett, hátralépett, hogy az egész képet szemügyre vegye.

– Kibaszottul lélegzetelállító – lehelte, és ismét megragadta az ujjaimat, hogy felsegítsen az ágyra. Miután kényelmesen elhelyezkedtem a hátamon, a fejemet a párnájába fészkeltem, a testem pedig kinyújtózott előtte, marasztaló kezét a csípőmre tette. – Feküdj ide, csak így, amíg én lakmározok rajtad. – Aztán megfogta a karjaimat, és a fejem fölött addig mozgatta őket, amíg egyik kezem a másikra nem tette.

– Tegyél úgy, mintha meg lennél itt kötözve!

Elvigyorodtam. – Micsoda? Nincs bilincs?

Megrázta a fejét, nem mosolygott vissza. – Kidobtam őket. – Zöld szemei az enyémbe fúródtak. – Megakadályozták, hogy üldözzelek téged.

Nagyot nyeltem, mert nem akartam felhozni egy fájó témát, és azt suttogtam: – Sajnálom.

Nem válaszolt, tekintete túlságosan a mellkasomra szegeződött. Kinyújtotta a kezét, és ujjaival végig simította a melltartóm kosarát. Nem volt olyan intenzív, mint a bőr a bőrön való érintkezés, de ettől még mindig megborzongtam, és a mellbimbóim felélénkültek a figyelemtől. Aztán levette a melltartót, és odahajolt, hogy az egyik fájó csúcsát a szájába szívja. Felkönyököltem, felkiáltottam, és összeszorítottam a kezem, hogy ne tudjam megszegni a szabályát, és a hajába temetni az ujjaimat.

De aztán lefelé mozdult, megragadta a fogaival a bugyimat, és lerángatta a lábamról. Amikor a nyelve végignyalta a nőiességemet, nem tudtam ellenállni. Ökölbe szorítottam azt a sok szexi, puha hajat, és a csípőmet a férfi felé őröltem, a feledésig meglovagolva az arcát.

Amikor felült, megtörölte a száját, és rám vigyorgott, én boldogan sóhajtva erősen megborzongtam, és imádtam, hogy a haja milyen kusza volt.

– Mondtam, hogy mennyire szeretem a punci ízét, nem igaz? Amikor azt hittem, hogy egy másik pasi vagy.

Bólintottam, remélve, hogy nem vette észre, hogy hatalmas hibát követett el azzal, hogy így itt van egy ilyen hazug emberrel, mint én.

De ő csak mosolygott, mintha szórakozott volna azon, hogy ilyesmit elárult nekem. – Egy csomó szarságot mondtam neked. Sokkal többet, mint amennyit eddig bármely más élő léleknek elmondtam a bolygón.

Nem tudtam, mit mondhatnék, azon kívül, hogy sajnálom, hogy elvesztette a bizalmát bennem, amikor egész idő alatt túlságosan féltem még a nememet is felfedni előtte, visszatartottam a lélegzetemet. Mert igazából nem sajnáltam. Nagyra becsültem minden kis bizalmat, amivel valaha is megajándékozott.

Zöld szemei szomorúnak tűntek, ahogy lenézett rám, és a kezét a csípőjére simította. Még mindig teljesen fel volt öltözve, de láthattam, hogy a nadrágja eleje sátorként állt az izgalomtól. Be kellett ismernem, hogy még sosem volt, hogy egy szmokingos srác rám ereszkedett volna. Elég előkelő volt.

– Ezért jöttél vissza a második este? – kérdezte. – Mert tudtad, hogy mennyire utálom az egyéjszakás kalandokat? Muszáj volt két éjszakát csinálnod, hogy ne haragudjak?

Megráztam a fejem. – Nem. Azért jöttem vissza, hogy elmondjam neked az igazat, mert utáltam, hogy még egy egyéjszakás kalandot kellett átélned. De aztán megcsókoltál, és... – Megráztam a fejem, tudtára adva, hogy a többi már történelem.

Férfias diadal költözött a tekintetébe, ahogy megrándult az ajka. – Szóval a számnak valamiféle misztikus, tudatirányító ereje van feletted, mi?

– Beszélhetnénk róla. – bukott ki belőlem.

Felnevetett, és lecsúszott az ágyról, hogy levegye a kabátját, majd kigombolja az ingjét. – Meg kell mutatnod, hogyan működik ez az erőm.

Felültem, hogy segítsek neki a felső gombokkal, mivel ő az alsó gombokkal kezdte, a kezemmel belesimítottam az ingbe, a mellkasára, és lecsúsztattam a válláról. – Mindössze csak mosolyra kell görbítened, és máris nagyjából kész vagyok.

– Tényleg. – Az ajkai elégedett vigyorba csúsztak. – Így?

– Ühüm. – A számat a mellizmaihoz szorítottam, ő pedig a hajamba temette az ujjait, hagyta, hogy egy kicsit szórakozzak, mielőtt visszahúzott, és arra biztatott, hogy feküdjek vissza.

Aztán levette a nadrágját, és végig engem figyelt. Amikor az óvszeres dobozhoz nyúlt, és kivett egy fóliázott csomagot, két ujja közé tartotta, és azt mondta: – Az utolsó. Tudtad, hogy a végén mindet rajtad fogom használni, amikor megvetted nekem?

Megráztam a fejem. – Úgy vettem meg őket, hogy azt hittem, egyiket sem fogod soha rajtam használni... és gyűlölök minden nőt, aki helyettem kapja őket.

Arra koncentrált, hogy a helyére görgesse, mielőtt fölém nyújtózott, és a szemembe nézett. – És te voltál az egyetlen.

Megremegett a lélegzetem, könnyek csillogtak a szememben, mert tudtam, hogy ajándékot kaptam. Nem érdemeltem meg, hogy itt legyek. Óvatosan végigsimítottam a haját a homlokán, élvezve a pillanatot.

– Remy – suttogta.

Amikor belém hatolt, ziháltam és a hátam ívbe hajlott. Összeszorította a fogait, és az enyémen tartotta a tekintetét, még akkor is, amikor zöld szemei üvegessé váltak a kéjtől.

– Az istenit – csikorogta. – Mindig az egészet befogadod. Volt már olyan nő, aki megkért, hogy ne nyomjam bele az egészet, mert nem bírja. Üres, felszínes dugások. De te nem. Te soha. – Lehajolt, az ajkai az enyémek fölött lebegtek, miközben lassan mozgott bennem, egészen belém nyomta, mielőtt visszahúzódott, hogy újra belém tudjon merülni.

Aztán megcsókolt. Köré csavartam a lábaimat, és belekapaszkodtam a hajába, miközben au ajkunk összeért. Egyre nagyobb erőt adott a csípőjének, és minden egyes hatalmas lökéssel felfelé taszított a matracon.

– Milyen most a szám? – kérdezte két lihegés között, a fülembe lehelve, miközben az orrát végig csúsztatta az állkapcsomon. – Tudtodra adta, hogy mit akarok valójában, ugye? – Aztán a fogai megcsípték a fülcimpámat, mielőtt azt suttogta: – Mondd ki!

Istenem, tudtam, mit akar, de nem tudtam teljesíteni. Túlságosan fájt volna. Így hát lehunytam a szemem, és még jobban belekapaszkodtam, miközben a testét az enyémbe pumpálta. Kicsit erősebben szúrt belém, mélyebbre hatolt. – A fenébe, Remy! Mondd ki!

Elutasítóan nyöszörögtem, és összeszorítottam a szemeimet, mielőtt a nyakába temettem az arcomat.

De Asher olyan gyengédséggel ölelte át a tarkómat, amire nem számítottam.

– Kérlek!

A hangjában lévő fájdalom volt a vesztem.

– Te amo – suttogtam.

Felnyögött, és felszegte a fejét. Néztem, ahogy az elégedettség végigvonul az arcán, ahogy lehunyja a szemét, és hagyja, hogy a szája tátva maradjon, mintha a végső nirvánát élné át.

A reakciójától függővé válva megismételtem, hogy „Te amo”, miközben ujjaimat felfelé csúsztattam a torkán, mielőtt közelebb hajoltam, hogy megcsókoljam a pulzusát. A sarkamat a háta tövébe vájva sürgetve húztam mélyebbre magamba, és közvetlenül a füle alatt lévő ponton szívogattam. –  Te amo más de lo que nunca he amado a otro.[1]

Fogalma sem volt róla, milyen szerelmes szavakat ontottam magamból, de beindították. Egyik kezével a fenekemet szorongatta, a másikkal a hajamba markolt. Aztán a szart is kicsókolta belőlem, miközben megrándult, és a felszabadulás férfias morgásával elélvezett.

– Dios – ziháltam, mielőtt felsikoltottam volna: – Ó, Dios mío! Asher...

Esküszöm, hogy abban a pillanatban elájult, amikor befejezte, mert a homlokát a vállamhoz szorítva mozdulatlan maradt rajtam. De aztán megcirógattam a hátát, és megmoccant.

– Ne mozdulj! – Még akkor is a csípőm köré tekerte a kezét, amikor felült. – Csak megszabadulok ettől. Mindjárt jövök. – Visszapillantott rám, miközben felállt. – Szükséged van valamire?

Lenéztem a lábaim közé, és összerezzentem. – Igen, kérlek.

Egy biccentéssel eltűnt a fürdőszobában. Hallgattam, ahogy a mosdókagyló vize kinyílik, majd újra elzáródik, mielőtt visszatért hozzám, és átnyújtott egy mosdókendőt, amit meleg vízzel nedvesített meg.

– Gracias.

Megtisztálkodtam, ő pedig leült mellém, és álmos, de fürkésző szemmel figyelt. Bármelyik másik sráccal ez valószínűleg furcsán hatott volna rám. De nem tudom. Asherrel ez más volt. Bensőséges. Majdhogynem kötelék. Nem tudtam, hogy magyarázzam meg.

Amikor befejeztem, kivette a kezemből a mosdókendőt, és átdobta a szoba másik végébe, a koszos ruhákkal teli szennyeskosár felé.

– Itt maradsz az éjszaka hátralévő részére? – kérdezte visszafordulva felém.

Az ellenállásom már a pokolra volt lőve, és több mint megkönnyebbültem, hogy nem lök ki, miután megkapta, amit akart, ezért bólintottam. – Sí.

– Jó. – Visszakúszott hozzám a matracra és a takaró alá, mögém kuporodott, miközben átkarolta a derekamat. – Szeretek veled aludni.

Lehunytam a szemem, és azt mondtam magamnak, hogy ez nem jelenti azt, hogy megbocsátott nekem. Semmi sem jelentett semmit abból a gyönyörűségből, ami az imént történt köztünk. Még mindig részeg volt. Reggelre mindent megbánhatott, és valószínűleg meg is fog bánni. Nem szabadott volna reménykednem.

De ahogy hozzábújtam, felsóhajtottam, és kezdtem álmosan elkényelmesedni.

Közvetlenül azelőtt, hogy elaludtam volna, azt mormoltam, hogy – Szeretlek – angolul.

A derekam köré font karja egy kicsit szorosabbra fonódott, csak egy kicsit erősebben vont magához.

De ő soha nem mondta vissza. És bármennyire is nőtt a nyers fájdalom bennem, nem számítottam rá, hogy megismétli az érzést.

---

[1] Jobban szeretlek, mint eddig bárkit az életemben.

41. fejezet

 

Remy Curran

 

Fordította: Maya

 

Tovább aludtam, mint ahogyan terveztem. De nem volt semmi baj, Asher még mindig ájultan, mélyeket lélegezve feküdt mellettem. Bőven volt időm kiosonni, mielőtt felébredt volna. Csakhogy elvesztegettem pár másodpercet, amikor teljes áhítattal bámultam őt, és képtelen voltam elhinni, hogy még egy éjszakát vele tölthetek.

Annyira rohadtul gyönyörű volt.

Imádtam, ahogy a szempillái olyan békés nyugalommal pihentek az arccsontján, és az ajkai épphogy csak szétnyíltak, hogy minden egyes egyenletes lélegzetet kiengedjen. A haja őrülten hullámzott a homlokán, sötét tincsek keveredtek szőkébb, fényesebb szálakkal, és én nem tudtam visszafogni magam. Kinyúltam, hogy finoman végig simítsam a homlokán.

És persze a selymes tincsek még többért könyörögve hívogattak. Így hát két ujjammal átfésültem még néhányat. A tekintetem végig vándorolt aranyló, csupasz vállán, egészen odáig, ahol a hóna alá fel volt húzva a fehér lepedő.

Örültem, hogy tudom, hogy oldalt fekszik. Én is oldalt aludtam. Talán egy másik valóságban több éjszakát is aludhattunk volna együtt, kanálpózban.

De ebben a valóságban még mindig dühös volt rám, amiért egy kibaszott hazug vagyok, és csak azért feküdt le velem, mert részeg és kanos volt a segge. És nekem tényleg el kellett tűnnöm innen, mielőtt felébresztem, és kellemetlenségek egész darázsfészkébe nyúlok.

Nem akartam tudni, hogy haragszik-e rám, amiért tegnap este, amikor nem volt józan állapotban, kihasználtam. Nem, boldogan és szépen akartam befejezni ezt az egészet, úgy, hogy ő békésen alszik, az én testem pedig csodásan fáj a legutóbbi szeretkezéstől.

Felkaptam a ruháimat, amint a lehető legcsendesebben és legkönnyebben lecsúsztam az ágyról, felöltöztem a félhomályban, és a cipőmet a mellkasomhoz szorítottam, hogy lábujjhegyen tudjak a lépcsőház felé osonni.

De a hátam mögül egy álomittas hang kérdezte: – Ilyen hamar elmész?

Ziháltam, és megpördültem, kezemet a szívemre kapva. – Ó, a francba! Felébredtél.

– Igen – mondta. A hangja még mindig reszelős volt, felült, és a kezével végig simított a haján, hogy körülölelje a feje két oldalát. A lepedő lehullott a derekáig, felfedve meleg, tónusos mellkasát, amitől összefutott a nyál a számban.

Annyira vissza akartam térni hozzá, visszabújni a takaró alá, és a melegébe bújni, ott maradni életem végéig. De... igen.

A valóság akkora ribanc volt.

A valóságban pedig összerezzent, emlékeztetett, hogy bizonyára másnaposságtól szenved, és órák óta először volt igazán józan. Józan és beszámítható.

Ami miatt kilopóztam, és távol kellett volna maradnom az ágyától és a gyönyörű testétől... mielőtt kirúgott volna, és leüvöltött volna, hogy egy ribanc vagyok, aki nem tudta levenni róla a kezét, amikor sebezhető volt és nem volt észnél.

Megrándultam, átérezve a fájdalmát. – Bocsánat, el akartam tűnni innen, mielőtt felébredsz. – Az ajkamba harapva az egyik csupasz lábamról a másikra helyeztem a súlyomat. – Arra az esetre, ha… tudod, megbántad volna a tegnap estét, és nem akarnál látni.

Abbahagyta a fejének szorítását, és az ölébe ejtette a kezét, hogy rám nézhessen. Amikor nem szólt semmit, ismét megmozdultam, és kényelmetlenebbül éreztem magam, mint valaha.

Felpillantva a plafonra megköszörültem a torkomat, és megkérdeztem: – Szóval? Megbántad?

Nem válaszolt azonnal, és nem bírtam a bizonytalanságot, így visszafordítottam rá a tekintetemet. Nem nyugtatott meg, nem mondta azt, hogy semmit nem bánt meg, tehát ez azt kellett, hogy jelentse, hogy igen. Biztosan azt kívánta, bárcsak a tegnap este köztünk soha ne történt volna meg.

A könnyek és a lesújtottság beköltözött. Reméltem, hogy elég ideig kordában tudom tartani őket ahhoz, hogy elmenjek, mielőtt ő meglátná őket, de még egy másodpercig itt akartam maradni, hátha valami csoda folytán úgy dönt, hogy... nem is tudom... megbocsát nekem, vagy ilyesmi.

De aztán bevallotta: – Nem vagyok benne biztos.

Pislogtam, először azon tűnődve, vajon jól hallottam-e. Aztán megráztam a fejem.

Csak nem azt mondta, hogy nem vagyok biztos benne?

Mi a fene? Összevontam a szemöldökömet, hirtelen már nem is összetört, hanem egyszerűen csak dühös voltam. De nem volt biztos benne? Biztosan tudta, hogy megbánta-e, hogy lefeküdt velem, vagy sem. A pokolba is, az egyetlen ok, amiért egy ilyen kedves srác, mint ő, mostanra nem nyugtatott volna meg, az az lehetett, hogy azért van, mert tényleg megbánta.

Szóval, miért nem lett volna elég tökös, és miért nem mondta ezt el nekem?

– Tudod – motyogtam, és keményen bámultam, a fájdalom és a düh kihozta belőlem a pimaszságot. – Rájöttem, hogy elbasztam. Csúnyán. Több mint egy hónapig hazudtam neked. Elárultam a bizalmadat. Megbántottam az érzéseidet. És a lehető legszörnyűbb módon becsaptalak, amit csak el lehet képzelni. És ezt sajnálom. Pokolian megbántam. Az utolsó dolog, amit valaha is akartam, hogy megbántsalak. Ha visszacsinálhatnám, megtenném, de... – Megráztam a fejem. – Habár nem tudom, hogy másodszorra mindent másképp csinálnék-e. Mert ha így tennék, akkor soha nem ismertelek volna meg olyan jól, mint ahogyan megismertelek. Sosem tudtam volna meg, hogy milyen... csodálatos ember vagy. Én... bassza meg, nem szerettem volna annyira beléd, mint amennyire beléd szerettem. És ezt a részét nem bánom. De azt sem hagyhatom, hogy újra felhasználd ellenem az érzéseimet és a rossz lelkiismeretemet. Legközelebb, ha kanos vagy és szexet akarsz tőlem, annak jelentenie kell valamit.

Érted?

Kínlódva vett levegőt, és kezével végigsimított az arcán, miközben elfordította a tekintetét. – Igen – motyogta. – Értem.

– Megyek – mondtam, ahogy megfordultam, de egy furcsa üres hely a lépcsősor fölött megragadta a figyelmemet.

Homlokráncolva pördültem vissza. – Hol a fenében van Mozart?

Felemelte a fejét, és az arckifejezése idegessé vált. – Elment.

Zihálva tántorodtam hátra egy lépést. A mellkasomba kapaszkodva pislogtam rá, próbáltam értelmet adni a szavainak. – Hogy érted, hogy elment? – A kis jószág annyira tele volt élettel, és Asher nagyon vigyázott rá. Nem lehet, hogy csak úgy... meghalt. Vagy igen?

– Úgy értem, hogy kurvára elment – fakadt ki rám förmedve amiért erőltettem a témát. – Hazajöttem, a ketrece nyitva volt, és sehol sem volt a lakásban.

– De... – Összeráncoltam a szemöldököm, miközben megráztam a fejem. Ennek semmi értelme nem volt.

– Ő egy mókus. Nem volt más módja, hogy kijusson ebből a lakásból, csak azon az ajtón keresztül, ott fent, és azt nem tudta volna saját maga kinyitni.

– Hát, akkor biztos akkor szabadult ki, amikor bejöttem be vagy kimentem. Kurvára nem tudom.

Küldtem neki egy "nem veszem be" pillantást. – És nem gondolod, hogy nem vetted volna észre, hogy a lábaid között szökdécsel, amikor kinyitod az ajtót?

– Mondtam már, nem tudom. Csak azt tudom, hogy hazajöttem, és ő már nem volt ott.

Az ajkamat rágcsálva visszafordultam, hogy a csupasz falat tanulmányozzam, ahol egykor Mozart ketrece lógott. – Szerintem valaki más engedte ki.

Asher elengedett egy fáradt sóhajt. – Lehetetlen. Senki más nem járt itt... rajtad kívül.

Lassan visszafordultam. – Nem én voltam.

Morcos tekintettel felmordult: – Tudom. Szóval, mit gondolsz, ki tört be a lakásomba... – Amikor meglátta a választ az arcomon, felnyögött. – Ó, Jézusom. Már megint azt az összeesküvés-elméletet gyártod, hogy az apám el akar kapni?

– Van értelme – mondtam védekezően. És így is volt... számomra.

– Miért engedte volna el Mozartot ahelyett, hogy… nem is tudom, megölte volna? És – ha minden mást is megtett, amire te gondolsz – miért fáradna ilyen ostoba, bosszantó mutatványokkal, amikor rám támadhatna valami sokkal halálosabbal, például egy fegyverrel?

– Mert ő egy zsarnok. A zsarnokok addig csipkedik és piszkálják a sebet, amíg el nem jutnak a hús alá. Ritkán támadnak rád nyíltan, hacsak nem tudják kétségtelenül, hogy nagyobbak és erősebbek, és le tudnak győzni. Már nem vagy hétéves gyerek; megpróbálja megtalálni a gyenge pontjaidat. És valószínűleg nem ölte meg Mozartot, mert ki a fasz tudná tényleg elkapni azt a ravasz kis izét, hogy megölje? Miért is próbálkozna, ha ugyanolyan pusztító lenne számodra, ha eltűnne, mire hazaérsz?

És láttam, hogy ez pusztító volt számára. A zöld szemei elkerekedtek a fájdalomtól, ahogy arra a helyre pillantott, ahol Mozart ketrece lógott. Nagyon felzaklathatta, ha már leszedte az egészet... túl fájdalmas volt ránézni.

Átkaroltam magam, és én is arra a helyre pillantottam. – Remélem, jól van.

Asher szipogott, és megrázta a fejét. – Valószínűleg valami szép parkban él, tele rengeteg fával és dióval.

Vagy meghalt, aggódtam csendben.

Fintorogva rám pillantott, mintha olvasott volna a gondolataimban, és azt mormolta: – Azt hittem, azért mész el, mert haragszol rám.

Felsóhajtottam. – Te vagy az, aki nem tudja eldönteni, hogy megbánta-e, hogy lefeküdt velem, vagy sem.

A zöld szemei elkerekedtek a dühtől. – Ó, nos, bocsáss meg, hogy egy kicsit összezavarodtam. De te jobban megbántottál, mint valaha bárki, és ez kurvára megrémít. Soha senki nem került még ilyen közel hozzám úgy, hogy én ennyire nem tudtam róla. Szóval nagyon sajnálom, ha tovább tart, mint szeretnéd, hogy rájöjjek, tényleg megbízhatok-e benned újra.

Kicsit magamba roskadtam, magamba szívva, amit az imént mondott. Tényleg megbántottam őt, és ráadásul olyan idegesen hagytam, hogy nem volt biztos benne, hogy újra meg tud-e bízni bennem. Pontosan tudtam, milyen érzés ez. Amikor Fisher otthagyott megbántva és becsapva, megtört a bizalmam, és lábbal tiporta az érzéseimet, ami miatt nem akartam, hogy akár egyetlen férfihoz bármi közöm legyen... amíg meg nem jelent Asher. És most mégis itt voltam, és ugyanezt tettem azzal az emberrel, aki segített kigyógyulni egy hasonló sebből.

Szégyenem teljes súlyát érezve lehajtottam a fejem. – Igazad van. Megyek.

Amikor elfordultam, elmormolt egy káromkodást, majd megszólalt: – Remy... – De én már rohantam is felfelé a lépcsőn, hogy elmeneküljek előle.

Hogy elmeneküljek magamtól.

De nem számított, milyen gyorsan futottam, vagy merre mentem, még mindig ott volt velem... a ribanc, aki megsebezte Asher Hartot.